Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is

2023. december 31. 11:54

A szélsőbaloldali ateizmus harca az Isteni Rend ellen egyben emberellenes is.

2023. december 31. 11:54
Borvendég Zsuzsanna
Borvendég Zsuzsanna
PestiSrácok

„Megmaradtak a munkahelyi karácsonyok, legtöbbször a decemberi ünnepkörök összemosásával. Szent Miklós napját elfoglalta a forradalom vörös színébe öltöző télapó, aki a feldíszített karácsonyfa mellett édességeket osztott a dolgozók gyermekeinek. Jézus születéstörténete egy egyszerű bibliai mesévé formálódott, azt sugallva, hogy az nem több és nem más, mint bármely eredetmítosz, vagy népmese. Az ünnep többé nem a megváltás ígéretéről szólt, hanem a szeretet ünnepéről beszéltek. Ebből a szeretetfogalomból azonban hiányzott Isten irántunk mutatott irgalmassága és kegyelme, kizárólag a családi kötelékekre helyezték a hangsúlyt. A családi élet magántereibe kívánták visszaszorítani a meghittséget, tovább bomlasztva és akadályozva az autonóm közösségi élet minden lehetséges formáját.

A remény bennünk van

Romboló volt a társadalom számára ez a tudatos és álcázott harc a megszentelt idő ellen, hiszen azzal, hogy nem akarták eltörölni, vagy teljesen profánná aljasítani a karácsonyt, megelőzték a védekező mechanizmusok önkéntelen feléledését. A lelki elmélyülés és elcsendesült várakozás helyett egy felszínes, de csillogó és kívánatos alternatívát nyújtott, amelynek megélése és öröme kevesebb erőfeszítést igényelt. A karácsonyi készülődés egyre inkább az ünnepi asztal finomságaira és az ajándékozásra fókuszált, vagyis evilágivá, fogyasztásközpontúvá vált. A szocialista karácsonyok „»fejlődéstörténete« tehát egyenes út volt a kapitalista változat felé.

Talán éppen ez a szerencsénk: látjuk, hogyan jutottunk idáig. Tudjuk, hogy a szélsőbaloldali ateizmus harca az Isteni Rend ellen egyben emberellenes is, vagyis tudjuk, hogy mit kell megvédenünk és mi ellen kell harcolnunk. A nyugati ember ennek a tapasztalatnak a hiányában védtelenebb, kevésbé veszi észre a deszakralizált élet veszélyeit. Vajon eljött az a történelmi idő, amikor nekünk, közép-európai nemzeteknek kell majd irányt mutatnunk az emberhez méltó élethez visszavezető úton?”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép illusztráció. Fotó: Culture Club/Getty Images

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProletarFC
2024. február 09. 23:52
Kádár alatt a szocializmusban óriási nagy karácsonyok voltak, a családok , a rokonság sokkal jobban összejártak, annyi ajándék volt a fa alatt, hogy alig győzték kibontani reggelig, az valóban egy jóléti társadalom volt, De a húsvét is hasonló volt, a fiatalok járták a lakótelepet, mi is kölnivel rohangáltunk, húsvéti verset tanultunk az idősebbektől is, soha annyira nem tartották tiszteletben a karácsony és a húsvét hagyoányát mint Kádár János alatti Magyarországon, csodálatos világ volt.
iimre
2024. január 01. 20:56
"Jézus születéstörténete egy egyszerű bibliai mesévé formálódott, azt sugallva, hogy az nem több és nem más, mint bármely eredetmítosz, vagy népmese." Mivel nincs bizonyíték a teremtő isten létezésére, így sokak szerint az "isten fia" c. felvezetés sem több, mint egy népmese.
dryanwolf
2024. január 01. 05:28 Szerkesztve
"A remény bennünk van" A krumplileves az legyen puncsmignon, a Karácsony meg kövér és alacsony. (dr. kádárjános)
MaBaker
2024. január 01. 00:57
Nna inkább ezt a nőt kéne sűrűbben szemlézni, nem a retek Perintfalvit meg a nímand Mérőverát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!