Újabb bizonyítékok támasztják alá Geréb Ágnes ártatlanságát

2016. szeptember 21. 14:22

Az otthonszülés úttörőjeként ismert szülész-nőgyógyásznőt a 13 évvel ezelőtti, tragikus kimenetelű szülés részleteiről faggatták órákon át.

2016. szeptember 21. 14:22

Geréb Ágnes ezúttal azért áll a Fővárosi Törvényszék előtt, mert védői két vádpontban is perújítást értek el. Új bizonyítékok  — szülészorvosok szakértői véleménye — támasztja ugyanis alá, hogy az orvosnő nem bűnös két újszülött halálában illetve agykárosodásában, így enyhébb ítéletre, de akár teljes felmentésre is lehet számítani - mondta el Takács Melinda, Geréb Ágnes jelenlegi ügyvédje.

Az egyik szülés 2013 decemberében történt. Ekkor egy ikreket váró nő első babája rendben megszületett, ám a második babánál komplikációk léptek fel. A szívhangjai gyengültek, ezért a doktornő beavatkozott, és percek alatt világra segítette a babát, aki azonban nem lélegzett. Az intenzíves nővérekből és orvosokból álló team szívmasszázst és lélegeztetést alkalmazott, 9 perccel később pedig átadták a csecsemőt a kiérkező Cerny-mentőknek. A baba azonban agykárosodást szenvedett, és néhány hónappal később meghalt.

Gimes Ágnes bírónő részletekbe menően kifaggatta Geréb Ágnest, aki elmondta: mindenben legjobb tudása szerint járt el.

A második vádpont a gondatlanságból elkövetett emberölés volt. 2007-ben szintén otthonszülés során a baba válla elakadt, és a doktornő több orvosi manőver alkalmazásával sem tudta kiszabadítani. Végül kórházba szállítás után, 38 perccel később tudták világra segíteni a babát, akinek az életét sajnos nem sikerült megmenteni.

Kérdésre Geréb Ágnes elmondta: azért nem alkalmazott gátmetszést, mert a baba feje úgy helyezkedett el, hogy azt kockázatosnak tartotta. (Egy ilyen súlyos vállelakadásnál nem a lágy szövet az, ami nem engedi a babát kibújni, hanem a medence csontjai. — a szerk.)

A tárgyalás a későbbiekben az egyik tanú kérésére zárt ajtók mögött folytatódott.

(Fotó: Polyak Attila - Origo)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!