Több forrás a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépésre és az áldozatok támogatására

2016. szeptember 29. 22:30

Minden eddiginél nagyobb forrást biztosít a kormány a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására, a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépésre, valamint jelentős fejlesztések történnek a hazai kríziskezelő szolgálatok rendszerében – közölte az EMMI közleményében.

2016. szeptember 29. 22:30

A fejlesztési forrásokból megvalósuló „Biztos Menedék” és „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” című pályázati kiírásokat Novák Katalin, az EMMI család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára jelentette be. A „Biztos Menedék” felhívás egyik célja, hazánkban egy új szolgáltatási forma, a korábban nem létező kríziskezelő ambulanciák kialakításával bővíteni a kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszert.

Az ambulanciák egyik fő tevékenysége az áldozatok és potenciális áldozatok számára mielőbbi információnyújtás az elérhető segítés formáiról és az áldozatok jogairól. Az új elem mellett jelentős kapacitásbővítés valósul meg a már meglévő krízisközpontok, félutas házak tekintetében is. Az 1,64 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázatra családok átmeneti otthonát fenntartó civil vagy egyházi szervezetek, egyházak, egyházi és önkormányzati fenntartású intézmények, nonprofit gazdasági társaságok jelentkezhetnek. Több mint egymilliárd forintból valósíthat meg „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” címmel kiemelt programot a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság.

Az intézkedés átfogó célja, hogy a krízisszolgálatok, telefonos lelkisegély-szolgálatok humánerőforrás és technikai fejlesztése révén a kapcsolati erőszak áldozatai minél hatékonyabb segítséget kapjanak és a lelki egészséget veszélyeztető problémák miatt minél kevesebb embernél alakuljon ki súlyos krízishelyzet, annak beállta előtt lehetővé váljon a szakmai segítségnyújtás.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat Magyarországról ingyenesen hívható, a nap 24 órájában a 06-80-20-55-20-as telefonszámon. További információ: bantalmazas.hu oldalon található.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!