A gazdaságnak szüksége van a nőkre

2017. március 27. 10:50

Igény van rá, kötelező is, csupán a pénz hiányzik a falusi bölcsődék kialakítására. Pályázati forrásokat vennének igénybe a somogyi települések a 2018 végéig kötelezően kialakítandó bölcsődék létrehozására. Kaposfőn az óvodát is felújítanák és bővítenék is, Szennán pedig átalakítással indítanának új bölcsődét. A Sonline.hu összeállítása.

2017. március 27. 10:50

A nem titkolt cél

Sok gyerek jár Kaposfőre óvodába a környező településekről, ezért is újítanák fel és bővítenék az intézményt, sőt nem titkolt célja az önkormányzatnak egy bölcsőde kialakítása is – tájékoztat cikkében a Sonline. Aki dolgozik, és máshova viszi bölcsődébe a gyermekét, az már óvodába sem fogja Kaposfőre hozni – ezért is tartja fontosnak Sztányi Tibor polgármester a három év alatti gyerekek számára való ellátás biztosítását a településen, ezzel eleget téve a törvényi kényszernek.

Központi segítség kell az átalakításhoz

Szennán is nem csak kötelező, de szükséges is a bölcsőde kialakítása, mondta Salamon Gyula, polgármester. Sok a kisgyermek nálunk, ezért nagyon érdekel, hogyan tudnánk egy épületet átalakítani bölcsődei ellátás céljára – mondta. Körülbelül 40 három évnél fiatalabb gyermek él a zselici településen. Az intézmény létrehozásához Szenna saját forrásai nem elegendőek – közölte Salamon Gyula. Központi segítség kell az átalakításhoz és a berendezések megvásárlásához. A kismamáknak így tudunk segíteni abban, hogy előbb térjenek vissza a munkába. Ez a lényege a bölcsődei rendszer átalakításának is – mondta Witzmann Mihály országgyűlési képviselő a megyeházán tartott tájékoztató napon. A honatya úgy fogalmazott, a négy elemből álló rendszer bevezetésével helyzetbe hozza az állam a gyermeket és munkát is vállalni akaró nőket.

A gazdaságnak nagy szüksége van a nőkre

A családtámogatásra fordított pénz hosszú távú befektetés – mondta Gelencsér Attila a találkozón. Kiemelte: a gazdaságnak nagy szüksége van a nőkre, ezért fontos, ne kényszerítsük őket választásra.

Fűrész Tünde, az Emmi miniszteri biztosa a létesítés feltételeiről és pályázati lehetőségekről tájékoztatta az érdeklődőket a Bölcsődei Tájékoztató Napon.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!