Fülöp Attila: Az egész társadalom látja kárát, ha nem segítünk a rászorulókon

2018. június 22. 12:10

Az egész táradalom fogja a kárát látni, ha nem foglalkozunk a segítségre szorulókkal – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

2018. június 22. 12:10

Ha nem foglalkozunk a segítségre szorulókkal, annak az egész társadalom fogja a kárát látni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.

Fülöp Attila a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala megyei intézményeiben élőknek és gyerekeknek a Holnapocska Táborban szervezett sportnapon arról beszélt, hogy Magyarországon ma 23 ezren részesülnek gyermekvédelmi gondoskodásban, közülük 13 ezer gyermekért az állami fenntartású Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felel.

A nevelőszülői jogviszony 2014 óta foglalkoztatási jogviszonynak számít, vagyis elismert tevékenységet jelent, ami azért is fontos, mert az a szándék, hogy lehetőleg minden gyermek családi környezetben nevelkedjen.

Fülöp Attila kitért arra is, hogy a Szabadics család által fenntartott Holnapocska Tábor a társadalmi felelősségvállalás kiváló példája, évek óta szorosan együttműködnek a szociális és gyermekvédelmi intézményekkel. A tábor fenntartói régen felismerték, hogy "a szeretetteljes, inspiráló és törődő erő, ami össze tud tartani" egy társadalmat.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a tábor arra is jó példa, miként lehet önerővel kiegészítve kiválóan hasznosítani a pályázati pénzeket.

Györe Edina, a főigazgatóság Zala megyei kirendeltségének igazgatója közölte: harmadik éve hozzák el nyaranként egy-egy sportnapra az intézményeikben nevelkedő gyerekeket. Az MTI kérdésére hozzátette: a főigazgatóság Zalában 535 emberről gondoskodik, közülük hatvanan vehettek részt a zalaszabari rendezvényen.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!