Ledőlt a küzdősportok egyik bálványa? – McGregor újra kikapott

2021. január 25. 09:09

A küzdősportok nagy alakja komoly lejtmenetben.

2021. január 25. 09:09
null

Volt időszak, amikor a könnyűsúlyú Conor McGregort a küzdősportok aktuálisan legnagyobb alakjai között tartották számon, ám az ír MMA-harcos Abu-Dzabiban (UFC 257) UFC-s pályafutása harmadik vereségét is elszenvedte, ezúttal Dustin Poiriertől szenvedett vereséget – írta meg a Nemzeti Sport. Hozzátették: Conor McGregor karrierje 2018-ban az orosz Habib Nurmagomedov elleni vereséggel tört meg, ami után kétszer is bejelentette a visszavonulását, igaz, közben azért visszatért a ketrecbe, és nagyon simán megverte Donald Cerronét, tavaly januárban.

A portál közölte: McGregor megint kihagyott egy évet, és a UFC 257-es, Abu-dzabi gálájának főmeccsén Dustin Poirier ellen húzott kesztyűt, akit 2014-ben egyszer már legyőzött első menetes TKO-val – de már nem idézte korábbi önmagát a korábbi pehely- és könnyűsúlyú világbajnok, írják.

A Nemzeti Sport azt írja a csatáról: „Az addig is aktívabb Poirier (McGregornak a lába is megsérült az amerikai rúgásaitól, a mérkőzés után mankóval távozott az öltözőből), aki korábban szintén kikapott Nurmagomedovtól, a második menetben az ütéseivel a ketrechez szorította a meccs előtt most is felettébb magabiztos, gyors kiütést ígérő McGregort. Az ír egy jobbegyenestől lement, majd a földön is ütni kezdte őt Poirier, amikor a mérkőzésvezető leállította az egyenlőtlenné váló küzdelmet. Poirier TKO-val győzött.”

McGregor a meccs után nem zárta ki a folytatást, de úgy tűnik, azokba a magasságokba már aligha tud visszatérni a 32 éves harcos, melyekben korábban járt – írja a sportlap.

(Magyar Nemzet)

Kép forrása: Youtube-videó

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. január 25. 15:17
A hozzáértőktől kérdezem, hogy a K1 miért szűnt meg? Nekem nagyon tetszett még Remy Bonjasky, meg Ernesto Hoost, meg a többiek. Hol vannak?
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. január 25. 12:33
Nem is baj hogy szétverik a nagy pofáját
gyaloggos
2021. január 25. 10:40
VÁRHATÓ volt, már nem kellett volna visszatérnie! PERSZE nagyon kevesen tudják időben befejezni, a pénz mindent visz!
flesh ripper
2021. január 25. 10:08
Boldog lennék, ha magyar bajnokok is lennének. A Bellatorban, Borics Ádámot és ifj. Növényi Norbertet sajnos szarul menedzselik... Akármennyire is, ez egy nagyon kemény, sőt brutális férfias sport, ott a helyünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!