Douglas Murray: Orbán volt az első európai politikus, aki azt mondta: nem akarunk migránsokat

2021. augusztus 07. 10:13

A brit író szerint a migrációs válság óta megvetik Magyarországot Nyugaton, és ez a „démonizálás” azóta is szüntelen.

2021. augusztus 07. 10:13
null

Tucker Carlson vendége Douglas Murray brit író-publicista volt. Tucker Carlson arról kérdezte Murray-t, miért olyan fontos az amerikai fősodratú médiának, hogy Magyarországot „a világ legszörnyűbb helyeként” mutassa be. „Én ezt már 2015-ben megfigyeltem. Magyarország ekkor vált az EU és az amerikai baloldal fekete bárányává” – kezdte válaszát Murray. Emlékeztetett: ekkor történt, hogy Angela Merkel megnyitotta Európa határait a közel-keleti és afrikai migránsok előtt. 

Orbán Viktor volt az egyetlen – vagy legalább is az első – európai politikus, aki azt mondta: nem, mi ezt nem akarjuk”

– mondta a műsorban az író-publicista. 

Murray felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben majdnem egymillió illegális bevándorló érkezett Magyarországra. A brit író kiemelte: Magyarország lakossága körülbelül tízmillió fő, a 2015-ös állapotok tehát annak feleltethetők meg, mintha az Egyesült Államokba 33 millió bevándorló érkezett volna. 

Ez háromszorosa az USA-ban jelenleg illegálisan tartózkodó bevándorlóknak”

– hangsúlyozta Murray, aki szerint a bevándorlás elutasítása indította el Nyugat-Európában Magyarország démonizálását. „Nem legitim kritikákról van szó. Hanem démonizálásról, amely azóta is tart” – fogalmazott.

 

 

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yndi
2021. augusztus 08. 09:58
A mandiner heti betevő hasznos idiótája.
Naggy
2021. augusztus 08. 04:17
Orbán Viktor több millió bevándorlót vár Magyar Hírlap Több millió bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak a következő öt évben, mert így tudja biztosítani a gazdasági növekedés ütemét - jelentette ki tegnap Orbán Viktor kormányfő. A társadalom elöregedésétől egész Európában tartanak. Magyarország akár 14 millió embernek is megélhetést tud biztosítani - mondta tegnap a magyar kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti ebédjén. Orbán Viktor a gazdasági növekedés fenntartását firtató kérdésre reagált úgy, hogy ehhez szerinte több millió külföldit kell foglalkoztatnia az országnak. A rendezvényen a gazdasággal kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba. Orbán Viktor kijelentette, a növekedés elképzelhetetlen lenne a politikai stabilitás nélkül. A Széchenyi terv sikerét külön kiemelte a miniszterelnök, aki a program indítását épp itt, a tavalyi üzleti ebéden jelentette be. Közölte, eddig háromezren jelentkeztek a pályázatokra, 80 százalékuk vidékről, s 90 százalékuk 25 millió forintnál kisebb összegből fejlesztené vállalkozását. Orbán leszögezte: az inflációt 10 százalék alá szorították, a munkanélküliek aránya 6 százalék, s ehhez járul a kabinet családokat támogató politikája, amely az új gazdasági irányvonalat határozza meg. A kormányfő a célok között említette, hogy az ország Nyugathoz képest harmincéves lemaradását 15 év alatt kellene ledolgozni. Mindez - Orbán megítélése szerint - alapot teremthet akár a 2012-es olimpia megpályázására is. Ahogy közeledik a csatlakozás időpontja az Európai Unióhoz, reálisan számolni lehet a bevándorlók számának növekedésével, mert a magyar tagság komoly vonzerőt jelenthet - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. Az utazás, letelepedés lehetősége megnövelheti az állampolgárságért folyamodók számát is, amely 1999-ben 6000, tavaly 7500 fő volt. Évente 10-12 ezer letelepedési és 30 ezer huzamos tartózkodási kérelem érkezik a hivatalhoz - közölte a főigazgató, aki emlékeztetett rá, hogy más, az EU-hoz csatlakozó országok esetében is nagyarányú bevándorlás indult meg. A családegyesítésre vonatkozó új jogszabály, amely 2002. január 1-jével lép hatályba, szintén ebbe az irányba hat majd. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy amennyiben itt kapott munkát a családfő, kövesse őt hazánkba családja. A társadalom öregedése az egyik legkomolyabb fejtörést okozza az Európai Unióban. A baj ugyanis csak 10-20 év múlva lesz érezhető az átlagember számára, a megoldáson azonban már most dolgozni kell. Miközben az emberek a munkanélküliséggel küzdenek és félnek a beáramló olcsó munkaerőtől, addig a foglalkoztatottak és az eltartottak aránya egyre inkább átalakul: 2040-re minden munkaképes korúra két nyugdíjas korú jut majd a meghosszabbodó élettartam és a születések számának csökkenése miatt. Ez rendkívül megterheli mind a nyugdíj-, mind a szociális rendszert. - helyzet kialakulását megelőzendő az unió programot dolgozott ki a foglalkoztatás és a munkavállalásra képes népesség számának növelésére. 2010-re szeretnék, ha a jelenlegi 38-ról 55 százalékra nőne a foglalkoztatottság aránya az ötvenöt évesnél idősebbek körében. A munkaképes korú népesség körében a foglalkoztatottságot 2005-re 67, a nők esetében 57 százalékra kívánják emelni. Több munkalehetőséget akarnak teremteni a fogyatékos emberek számára is. Ezek mellett azonban egyre több bevándorlóra is szükség van. A kialakuló hiányszakmák már ennek első jelei. A kormányok pedig többnyire bevándorlás- és külföldimunkavállaló-ellenes hangulatot figyelmen kívül hagyva könnyítéseket vezetnek be. Nagy-Britanniában például tavaly szeptember óta számos olyan szakmában, ahol kevés a munkaerő, a vállalatok úgy alkalmazhatnak külföldieket, hogy nem kell végigcsinálniuk a költséges és hosszadalmas engedélyeztetési procedúrát. Németország nagy kvótákat és kedvezményeket ajánlott fel Kelet-Közép-Európának és Indiának számítógépes szakemberek becsalogatására. (Magyar Hirlap, 2001. 06. 08.)
Búvár Kund
2021. augusztus 07. 17:54
Irigylem a türelmeteket és az idegrendszeretek, hogy ezekkel leálltatok vitázni. Én nem is látom csak a válaszaitokat, mert akikkel vitáztok, már emberemlékezet óta kilőttem :-) Tök felesleges reagálni rájuk, mert ezért kapják a pénzt, hogy trollkodjanak itt. Minél több a reakció, annál vastagabb a pénztárca, és végre futja nekik lángosra a balcsin és meg tudják fizetni a belépő árát a 120 szabadsrand egyikére! :-D
Andilla
2021. augusztus 07. 17:34
És Toroczkai? Nem ő javasolta pl. a határkerítést? Én nem tudom, milyen kapcsolatban van, illetve volt Orbánnal, azért kérdezem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!