Másfél évig sátrazott, össze is gyűjtött 250 millió forintot a 11 éves brit fiú

2021. augusztus 11. 08:40

A 600 ezer fontot az észak-devoni hospice szolgálatnak gyűjtötte.

2021. augusztus 11. 08:40
null

A délnyugat-angliai Brauntonban élő Max Woosey kedden az 500. egymást követő éjszakán aludt a sátrában. „Csodálatos érzés, hogy elértem az 500 éjszakát. Nem is tűnik olyan hosszú időnek, mivel annyi szuper dolog történt, amióta elkezdtem sátorozni. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani, de abszolút élvezem” – idézte a The Guardian című brit napilap online kiadása a fiút.

A kezdetek

A maraton 2020 elején kezdődött, amikor Max szülei, Rachael és Mark Woosey segítettek egy végstádiumban lévő rákbetegek szomszédjuk, Rick Abbott gondozásában. A Woosey család első kézből láthatta, hogy az észak-devoni hospice szolgálat miként segített a szomszédjuknak saját otthonában maradni és

mielőtt meghalt, Abbott odaadta a sátrát Maxnek. Azt mondta neki, hogy kezdjen valami kalandba vele.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt első országos korlátozásokkor, 2020 márciusában egyértelművé vált, hogy a hospice anyagilag nehéz helyzetbe fog kerülni, ezért Max úgy döntött, hogy adománygyűjtő sátorozásba kezd a korlátozások végéig. A fiú arra számított, hogy az intézkedések csupán néhány hétig lesznek érvényben, és ez idő alatt sikerül összegyűjtenie 100 fontot. A korlátozások elhúzódásával Max a hideg ellenére sem volt hajlandó beköltözni a családi kertben felállított sátorból és az adományok csak úgy özönlöttek a JustGiving nevű, adakozásra szakosodott honlapon lévő oldalára.

Mik történtek a másfél év alatt?

A fiú országos és nemzetközi ismertségre tett szert, meghívták a Londoni Állatkertbe, hogy egy éjszakát az oroszlánok kifutója mellett táborozzon és a Downing Street kertjében is felverte a sátrát. Max eddig 640 ezer fontot gyűjtött, ez több mint a fele annak az összegnek, amitől a hospice valószínűleg elesett a járvány miatt.

Max édesanyja többször is mondta a fiúnak, hogy nem kell tovább odakint éjszakáznia, hiszen már így is egy különleges dolgot vitt véghez, de Max hajthatatlan maradt, még akkor is, miután a sátra egyik éjszaka összedőlt a viharban. A fiú egyébként eddig 10 sátrat használt el.

Az egyéves évforduló alkalmából

világszerte nagyjából ezer gyerek sátorozott a szabad ég alatt és gyűjtött össze félmillió fontot különböző jótékonysági szervezetek számára.

Max egyelőre nem tervezi, hogy visszatér a halószobája kényelmébe. „Nem áll szándékomban most befejezni. Szeretek a szabadban lenni, közel a természethez. Amikor már nem jelent majd örömet, akkor beköltözöm. De ezt egyelőre nem tudom elképzelni” – mondta a fiú.

(MTI)

Nyitókép: The Telegraph YouTube

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fonak
2021. augusztus 11. 14:53
Remek, majd vesznek belőle új autókat. Lásd gyerekrák alapítvány és tsai.
MZperXXL
2021. augusztus 11. 13:00
Ezeket az adományért sátrazok, meg járókerettel kerülöm a házat adományért dolgokat sohasem értettem. Ha jó az ügy, úgyis adakozom, ha meg hülyeség, állhat a fején a kéregető napestig, úgysem fogok adni.
Rugo
2021. augusztus 11. 12:00
szép
flesh ripper
2021. augusztus 11. 08:57
Szép és érdekes történet! Én sokat sátoroztam...Főként a katonai éveim alatt, gyakorlatilag 3 éven keresztül. Senki sem díjazta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!