A Moszkva-Peking-atomtengely veszélyeiről beszélt Trump volt tanácsadója

2023. március 06. 16:13

John Bolton szerint nem szabad megengedni, hogy a két ellenség diktáljon a nemzetközi színtéren.

2023. március 06. 16:13
null

John Bolton szerint kész szerencse, hogy az oroszok függőben hagyták a részvételüket az új Hadászati Fegyverzetkorlátozási Egyezményben, mivel így az Egyesült Államok rádöbben, vége a kétoldalú nukleáris megállapodásoknak és fokozatosan Kína is egyenrangú fél lesz.

A Washington Postba írt elemzésében Bolton megjegyzi, nem ez volt Putyin szándéka, hanem megpróbálta Washingtont és szövetségeseit megfélemlíteni, csak újból kijátszotta a nukleáris kártyát. 

Korábban be is jött a trükk, mivel a NATO az elején habozott fegyvereket küldeni Kijevnek”

– jegyezte meg Bolton, majd úgy folytatta, nyugaton egyesek már a nagy nukleáris egyezmények végét jósolják.

Kifejtette, Peking fokozódó atomfegyverkezése miatt veszélyes lett volna fenntartani a fegyverzetkorlátozási megállapodásokat Washington és az oroszok között.

– közölte és úgy szólt, Kína pontosan látja a saját pozícióját, így érthető, miért nem hajlandó csatlakozni bármiféle stratégiai plafonhoz.

A volt tanácsadó leszögezte, bár az Egyesült Államoknak és Oroszországnak sokkal több robbanófeje van, azonban a kínaiak a legkorszerűbb fegyverzetet célozták meg. John Bolton szerint feladták Amerikának a leckét, mivel két atomhatalommal néz szembe. 

– foglalta össze.

Bolton szerint nem szabad megengedni, hogy a nemzetközi porondon „két ellenség” diktáljon és Amerikának szövetségesekre van szüksége világszerte. A szakértő úgy zárta, globális veszélyről van szó. 

Nyitókép: Pool for Yomiuri / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon
2023. március 06. 19:20
fel kéne fogni a zsidóknak , hogy nem az övék az egész világ
Ehetős Odó
2023. március 06. 18:35
Mandi, ez a mondat mit jelent? "Élet-halál kérdéséről van itt szó, amit gyorsan meg kell hozni"
pandalala
2023. március 06. 17:48
ismeritek az LGT-től a "A Tengelykezű Félember" c. számot?? .... - https://www.youtube.com/watch?v=YCXpMnRR-WY
llnnhegyi
2023. március 06. 17:36
Biden Pelosi Blinken Nuland quartett elqrták végük van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!