Nem hiszi el, miért perelte be a Mekit egy nő

2023. szeptember 22. 07:53

Komolyan bevállalta.

2023. szeptember 22. 07:53
null

Ismét beperelték a McDonald's-ot. A cég egyik San Franciscó-i üzletét azzal vádolták meg, hogy egy adag kávét „túl forrón” szolgáltak fel és nem megfelelően rögzítették annak fedelét.

A felperes Mable Childress szerint emiatt ömlött testére az ital, és okozott „súlyos égési sérüléseket” számára, mikor megpróbálta azt meginni. Childess azt is állította, hogy az esetet követően az üzlet dolgozói nem voltak hajlandóak segíteni neki, de ezt a McDonald's tagadta. 

„Minden vásárlói panaszt komolyan veszünk, és amikor Childress jelezte, mit tapasztalt, alkalmazottaink és a vezetőség néhány percen belül beszélt vele, és felajánlotta segítségét” – nyilatkozta az érintett McDonald's franchise-tulajdonosa, Peter Ou a CNN-nek.

Népszerűek az ilyen perek Amerikában

Igen népszerűek az ilyen globális cégekkel szemben indított perek Amerikában, hiszen olykor anyagilag is megéri a „károsultaknak”

A floridai esküdtszék például nemrég 800.000 dollárt ítélt meg egy családnak a McDonald's és az egyik franchise-vállalata ellen indított polgári perben, miután egy kisgyermek „megégett” a forró csirkefalatkáktól.

***

Nyitókép: Matthias Balk/picture alliance/Getty Images

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2023. szeptember 22. 08:47
:) Az ilyen hírek után jutott régebben az eszembe, a "gyermeki együgyűség", ami egy ilyen USA béli kártérítési per kapcsán nyilvánult meg, amikor a kedves állampolgár beperelte a mikrohullámú sütőjének a gyártóját, mert betette a macskáját száradni, és a macskája eközben elpusztult, indokként azt hozta föl, hogy a használati utasításban nem hívták föl ilyen veszélyre a figyelmét. Ezért írják rá sok helyen még a 'nájlonacskóra is, hogy fulladást okozhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!