Videón, ahogy a feltételezett terrorista épp menekül, és közben Allah Akbart kiabál

2023. október 16. 22:41

„A bevándorlás által csontig iszlamizált Belgiumot dzsihadista támadta meg” – írta a videó feltöltője.

2023. október 16. 22:41

A Sky News hétfő este arról számolt be, hogy Brüsszelben lelőttek két embert. A hírek szerint mindkét áldozat svéd futballmezt viselt. A csatorna hozzátette, hogy hétfő este rendezték meg a belga fővárosban a Svédország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzést.

A korábbi információk arról szóltak, hogy

 a támadó még szabadlábon van, beszámolók szerint a stadion felé tartott.

A szövetségi ügyészség megerősítette, látták azt a videót, amelyen egy arabul beszélő férfi azt mondja, hogy a „támadás Isten nevében tötént”, de nem tudták megerősíteni, hogy ő a fegyveres. A lövöldözést terrorizmusként kezelik – írta a BBC.

A közösségi médiában egyre több felvétel jelenik meg az esetről. Az egyiken az látható, ahogy a feltételezett tettes robogón ülve, Allah Akbart kiabálva menekül a helyszínről.

A videót feltöltő felhasználó kísérőszövegként azt is odaírta, hogy

 a bevándorlás által csontig iszlamizált Belgiumot dzsihadista támadta meg”.

Ezt is ajánljuk a témában

***

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Globalfake
2023. október 17. 17:48
na most kellenek a tökös férfiak, ezeket vagy likvidáljuk az utolsó darabig vagy mi döglünk meg, lehet választani, nincs más lehetőség. ez egy korcs genetikai vérvonal, nincs helyük ezen a bolygón...
Tapeino
2023. október 17. 06:49
"Ez teljességgel elfogadhatatlan, minden együttérzésünk a B-középnek, ja és majd viszünk plüssmacikat és mécseseket az elkövetés helyszínére!"
Tapeino
2023. október 17. 06:46
Felkészül: Lengyelország
faramuci
2023. október 17. 06:07
Perfekt az arabom,szerintem azt kiabálja hogy : "Transz férfiak szoptassastok hormonkezelés közben"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!