Fuldokolnak a németek a migrációtól, de Brüsszel szerint milliószám van még szükség menedékkérőkre

2024. január 09. 13:55

Az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság számításai szerint minden évben egymillió migránsra lesz szüksége az Uniónak ahhoz, hogy megoldja a demográfiai hiány okozta problémákat.

2024. január 09. 13:55
null

A Mandiner olvasói emlékezhetnek: sokkoló adat látott napvilágot, amelynek kapcsán kiderült: elárasztják menedékkérők Németországot. Erről ide kattintva olvashat bővebben. 

„Még, még, még”

Az Európai Bizottság jelentése szerint azonban az Uniónak évente egymillió további migránsra van szüksége a demográfiai hiány pótlására – írja az EUobserver. A lap azt állítja,

„a tehetségek vonzására irányuló törekvés” azonban kedvezőtlen nyomás alá kerülhet Magyarország részéről, amely az Európai Unió soros elnökségét irányítja majd az év második felében.

Nikolaj Nielsen úgy véli, Magyarországra annak ellenére is kevés „kék kártyás” migráns érkezett, hogy nagy a munkaerőhiány. A cikk idézi Orbán Viktort is, aki korábban azt mondta, 500 ezer új munkavállalóra lesz szükség a következő években, ám a kormány nem ad előnyt a külföldieknek a magyarokkal szemben.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: AFP/Vincenzo Circosta

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
elfújta az ellenszél
2024. január 11. 18:28
Soros programpontjait veszik végig Brüsszelben, aztán megsértődnek ha valaki ezt felhánytorgatja. Évente 1 millió bevándorló kipipálva, 50 milliárd euró Ukrajnának folyamatban, a Sorosra felesküdött NGO-knak adott milliárdos támogatás biztosítva. Elégedetten dőlhetne hátra vén róka, már csak egyetlen akadály maradt: Orbán.
Türelem
2024. január 09. 19:56
A globális felmelegedés, a fehér ember impotenciája elpusztítja Európát, valakiknek tovább kell vinniük az életet....s ezek a fiúk ezt meg fogják csinálni....röhögve, a svéd, a német nők széttett lábai között.
Titi
2024. január 09. 19:24
Egyik brüsszeli hülyébb, mit a másik. Az egyik a demográfia miatt akarja betelepíteni az ingyenélőket, a másik észkombájn, Ylva Johansson pedig a munkaerőhiányra hivatkozik. Egy Németországban élő pióca megmondta, ha elegen lesznek, kalifátust csinálnak az országból. Ez még mindig nem esett le a brüsszelita árulóknak? Hülyeséget beszélek, hiszen diktálnak nekik. Eljött az idő, hogy megszolgálják azt a rengeteg lóvét, amit kaptak a vén sátántól. A svéd képviselő sem jobb a deákné vásznánál, hiszen nála jobban senki nem tudja, hogy a betelepített paraziták nem dolgoznak! Most be vannak sz@rva, hogy a németek ki mertek menni tüntetni, és a példa esetleg ragadós lesz. Csak nem légy került az aljas, vén gazember levesébe?
Türelem
2024. január 09. 19:02
Értelmes ember nem reagál tomasso írásaira.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!