„Csak a szülőket akarta megmérgezni” – illegális migráns akart „móresre tanítani” egy francia családot

2024. február 15. 17:58

A család nem emelte meg a fizetését, vagyis szerinte „nem értékelté őt eléggé”.

2024. február 15. 17:58

Egy 40 éves, érvényben lévő kitoloncolási végzéssel rendelkező illegális bevándorlót tartóztattak le Franciaországban gyilkossági kísérlet miatt – számolt be róla a Le Parisien.

A nőt azzal gyanúsítják a hatóságok, hogy megakarta mérgezni a családot, ahol bejárónőként dolgozott. A nő beismerő vallomást tett és elismerte a tettét. Jelenleg letartóztatásban van. 

Az ügyészek szerint a Levallois-Perret-i családnál dolgozó migráns háztartási tisztítószert öntött több borosüvegbe és legalább egy üveg szőlőlébe. Szerencsére sem a szülők, sem a gyerekek nem fogyasztottak az italokból, mivel azok ihatatlanok voltak. A szülők, akiknek egy 3, egy 5 és egy 7 éves kisgyermekük van, azonnal a bejárónőre gyanakodtak, hiszen más nem férhetett hozzá az üvegekhez.

„Csak a szülőket akarta megmérgezni”

A migráns a vallomásában bevallotta, azért akarta megmérgezni a családot, hogy »megleckéztesse« őket, mert nem ismerték el az ő »igazi értékét«. Mint mondta, hogy csak a szülőket akarta megmérgezni, de a gyerekeknek nem akart ártani. Ennek ugyanakkor ellentmond az a tény, hogy a szőlőlébe is öntött a vegyszerből. 

A hatóságok indítékként azt határozták meg, hogy a nő amiatt akart bosszút állni a családon, mivel elutasították a fizetésemelés iránti kérelmét.

A migráns védőügyvédje a hírek szerint azt igyekszik elérni, hogy átminősítsék az ügyet „veszélyes anyag gondatlan kezelésévé”, ezzel az elkövető elkerülhetné a bünetetőjogi felelősségre vonást.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Getty Images /  Dragon Claws

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. február 15. 22:18
Üdítő italba mérgező vegyszert keverni nem gondatlan kezelés. Hanem gyilkossági kísérlet. Hipó magától nem vándorol a narancslébe.
tetx
2024. február 15. 21:07
az ügyvédnek kellene meginnia.
atti64
2024. február 15. 19:20
FRANCIAORSZÁG MÁR RÉG ELESETT! NEMSOKÁRA ÁTVESZIK A HATALMAT A PATKÁNYOK!!!!!!!!!!!!
Takagi
2024. február 15. 19:04
Megteheti, ez jár a csigáknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!