McCartney: új dal, októberben új album!

2013. augusztus 30. 09:07

Paul McCartney bemutatta New című új számát, amely a zenész októberben megjelenő, azonos című friss stúdióalbumán kap helyet.

2013. augusztus 30. 09:07

A New című lemez lesz az egykori Beatle első, kizárólag saját dalokat tartalmazó szólóanyaga a 2007-es Memory Almost Full óta. McCartney tavaly két saját szerzeménytől eltekintve dzsessz sztenderdeket dolgozott fel Kisses On The Bottom című korongján. A hamarosan megjelenő új albumon szereplő 12 számon különböző producerek, köztük Paul Epworth és Mark Ronson működtek közre.

A lemez rendkívül sokszínű. Összesen négy producerrel dolgoztam együtt, és mindegyikőjük valami mást hozott magával” ‒ idézte a BBC News hírportál McCartneyt.

A dj-ként és producerként is tevékenykedő Ronson olyan sztárokkal működött korábban együtt, mint Lady Gaga, Lily Allen és a néhai Amy Winehouse. McCartney, aki idén zsebelte be 17. Grammy-díját, „nagyon pozitívnak” nevezte az új albumról elsőként napvilágot látott New című kislemezt, amelyen a Ronson dolgozott.

A 71 esztendős zenész elárulta, hogy a brit énekesnő, Adele Skyfall című slágerét is jegyző Paul Epworth-szel a közös munka sokszor improvizációra épült. „Már a találkozásunk első napján bevonultunk a stúdióba, ő felvázolta az elképzelését, majd azt mondta, lássunk munkához” ‒ idézte fel McCartney.

Az új albumon közreműködő másik két producer egyike Ethan Johns, aki korábban Ryan Adams-szel és a Kings of Leonnal dolgozott együtt, a másik Giles Martin, a Beatles zenekar szinte valamennyi számát zenei producerként jegyző Sir George Martin fia. A korong október 14-én kerül a boltokba Nagy-Britanniában, míg az amerikai rajongók egy nappal később érhetik el a lemezt.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!