Isten éltessen Larry Page!

2021. március 26. 20:58

Ma ünnepel a világ legnépszerűbb kereső weboldalának, a Google-nek az egyik atyja Larry Page. Joggal kijelenthető, hogy a digitális világ egyik alapkövét tette le társával, Sergey Brinnel, amikor 1998. szeptember 4-én világhódító útjára indították az oldalt.

2021. március 26. 20:58
null

A közös kiindulási pont

Larry Page mester diplomáját a Stanfordon szerezte, ahol már az egyetemre érkezésekor megismerkedett azzal az emberrel, akivel talán először még csak nem is szimpatizáltak egymással és végül mégis történelmet írtak. 

Sergey Brin, akkor már egy éve a Stanford Egyetemre járt, az iskola őt jelölte ki, hogy mutassa azt meg, az újonnan érkező Page-nek, vezesse körbe, segítsen a beilleszkedésben. A fiatalok szinte semmiben sem értettek egyet, csupán egy közöspontot találtak, ami aztán elegendő volt arra, hogy a tavalyi évben átlépjék az 1000 milliárd dolláros tőzsdei álomhatárt. Kiderült, hogy mindkettőjük közös szenvedélye az adatbázisokban való keresés hatékonyságának, problémáinak kutatása. 

A Google időszámítás előtt

Larry Page és Sergey Brin a hasonló érdeklődésből előnyt kovácsolva elkezdett együtt dolgozni. Ahogy az az amerikai filmekben lenni szokott, a milliódolláros ötlet pedig megszületett egy kollégiumi szobában. De ez bizony nem csak a filmvásznon elevenedett meg, hanem a valóságban is. A kereső óriás jogelődje BackRub néven 1996-ban látta meg a napvilágot, majd később nevezték át Google-re. 

Az oldal célja az volt, hogy a világ információt rendszerezzék, majd ezt univerzálisan hozzáférhetővé, hasznossá tegyék.

A kollégiumi szobát kinőve és némi tőkeinjekcióval ellátva átköltöztek Susan Wojcicki garázsába. Ugye mennyire klisés amerikai történet? Wojcickit azért is fontos kiemelni, mert annak, a kis videómegosztónak, amit Youtube-nak nevezünk, a vezérigazgatója. Az alapítók azt mondják, hogy ebben a garázsban állították fel azokat az értékeket, a munka morált és azt a szellemiséget, amitől ma is Google a Google. Szinte pillanatok alatt jutottak el a kaliforniai Mountain View-ba, a mára legendássá vált Googleplex-be, mely a mai napig a vállalat központja. 

Az elmúlt 21 évben pedig csak tovább nőtt a vállalat értéke, mely azóta is folyamatosan fejlődik. Beköltözött az otthonainkba és mint egy jó barátot bármikor hívjuk segítségül, sosem okoz csalódást és mindenre van legalább egy jó válasza. 

A még mindig csak negyvenes éveinek végén járó Larry Page, Sergey Brinnel, valami olyan folyamatos fejlődésre ítélt, felülmúlhatatlant alkotott, amit a világon még senki. A magyar internetezők 98 százaléka is a Google-t használja, mint első számú kereső oldalt, úgyhogy mi biztosan hálásak lehetünk neki! Boldog Születésnapot Larry Page!

A cikk szerzője: Szalga Bogi

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sörgyári megálló
2021. április 03. 17:26
Jáj. Ezek a fura történetek cia- vállalatokról.
Nehidd El
2021. március 26. 22:06
"Beköltözött az otthonainkba és mint egy jó barátot bármikor hívjuk segítségül, sosem okoz csalódást és mindenre van legalább egy jó válasza." És mint egy kíváncsi házibarát, egyre több kérdése is van hozzád, egyre több intimitásodra kíváncsi. És most már egyre inkább olyan is, mint egy szigorú _nagy_testvér_, aki ráver egyet a fejedre, ha rosszat írsz, vagy akár csak rosszat gondolsz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!