Április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív amiben az élelmiszervásárlási szokásokat mérik

2021. április 23. 14:38

A lakosság élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásait felmérő nagy karatén kérdőívet április végéig még ki lehet tölteni  – hívta fel a figyelmet a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-nek küldött közleményben.

2021. április 23. 14:38
null

A hivatal márciusban jelentette be, hogy másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról, a kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogyan gazdálkodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.    

A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze.    

A közleményben kiemelték, a 2020-as első karanténkutatás egyértelműen megmutatta, hogy a koronavírus-járvány hatására az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink is megváltoztak.    

A kutatók most csaknem egy év elteltével azt szeretnék felmérni, a Covid-19 járvány harmadik hulláma során a társadalom hogyan alkalmazkodott a tartósan megváltozott élethelyzethez.    

A kérdőív április végéig a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhető el – tájékoztatott a Nébih.

(MTI, fotó: pixabay)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!