Idegenforgalom: szükséges a világjárvány utáni marketing stratégiák frissítése

2021. május 06. 13:20

A turizmussal és idegenforgalommal foglalkozó vállalatok szakemberei, és azon belül is kifejezetten a marketing szakemberek egy új típusú problémával állnak szembe: az adatok hiányával. Bár már mindenki nagyon várja az újranyitás lehetőségét, a pontos célcsoport elérése és az igények meghatározása kihívások elé állítja a szervezeteket.

2021. május 06. 13:20
null

Korlátozott információ

Az elmúlt hónapokban a turizmus rég nem látott módon visszaesett, ez és a vírus további hatásai az utazási szokásokra egészen biztosan hatással lesznek. Azonban ezekről a változásokról a vállalatok a korábbinál szűkebb képet fognak kapni, aminek egyik oka a Google és az Apple által végrehajtott adatvédelmi előírások, melyek korlátozzák a harmadik felektől származó sütik és eszközazonosítók használatát.

Ez pedig eddig fontos eleme volt a célmarketing stratégiáknak, melyek nélkül sokkal nehezebbé válik a pontos meghatározás és célzás. 

A változások olyan nagy vállalatokat, mint a Facebook is negatívan érintenek, hiszen a harmadik féltől származó sütik és eszközazonosítók nélkül a kampányok hatékonyságának nyomon követése is nehezebbé válik. 

Az Egyesült Államokban minden állam saját jogszabályokat készít a fogyasztói adatok védelmének érdekében. A marketing szakemberek a megváltozott szabályozások mentén gyűjthetik és használhatják fel az adatokat. A földrajzi, helyadatok különösen védett adatnak minősülnek és minden adatvédelmi törvény érzékenyen tekint rá, melyek a felhasználó kifejezett hozzájárulásával követhetőek nyomon. Ilyen nagy változások esetén a célmarketing számos aspektusához új megközelítésre van szükség.

Az új stratégiák kidolgozása 

A meglévő adatforrások többsége már nem releváns, ahogy a korábbi referenciaértékek sem érvényesek már. A csendes időszak abban mindenképpen segítséget nyújtott, hogy a marketing és adatstratégiáikat a vállalatok frissítsék és kidolgozzák az új jogszabályi változásoknak megfelelően. 

A meglévő adatszolgáltató partnerekkel egyeztetni szükséges a változásokat.

A változó adatvédelmi törvények, valamint a változások nyomon követése révén módosítani kell a helyi vállalkozásokkal való együttműködések módját az adatok megosztása, az üzleti tevékenységükre gyakorolt hatásának felmérése és a marketingkampányok közös megtervezése érdekében. Mindenkinek meg kell felelnie a követelményeknek, és alternatívát kell találnia a harmadik féltől származó sütikhez.

Szükség lesz új kapcsolatokra az első féltől származó adatok és a megfelelő betekintések megtalálásához, amelyek kibővíthetik az elérést, és növelhetik a kampányok „cookie utáni” célzását és mérését. A panel adatai nem lesznek a korábbi megoldáshoz képest olyan pontosak, ezért hosszútávon új kampánymérési technikákra lehet szükség.

Önálló információ és adatgyűjtés 

Minden turisztikai desztinációnak érdemes elkezdeni a kapcsolatfelvételt az utazóival, függetlenül más platformoktól. Az adatok gyűjtésére a marketing tevékenységek is segítségükre lehetnek a vállalatoknak, például utazási vetélkedők, hűségprogramok vagy promóciók által. Megoldás lehet azon partnerekkel a szorosabb együttműködés, akik a cookie-kat nem használó megoldásokat részesítik előnyben az ügyfelek megértésére. 

Mint a legtöbb ágazatnak a turisztikai desztinációknak is együttműködésre lesz szüksége az adatok megosztásában, az adatvédelmi törvények maximális betartása mentén. Az adatkonzorciumok lehetővé teszik a pontos célzást és hozzárendelést, valamint segítséget nyújtanak a helyi vállalkozásokkal és turisztikai cégekkel való együttes marketingben és együttműködésben.  

Megváltozott világunk újra alakulásának idején a legrosszabb, amit bárki tehet, hogy ragaszkodik a korábbi stratégiákhoz és nem próbál meg együttműködéseket kötni. A „túléléshez”, a nyereséges üzlet kialakításához új módszerekre és partnerekre lesz szükség, hogy megragadják az utazók figyelmét.

A cikk szerzője Szalga Bogi.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!