Olasz miniszter: Mindenki utazzon otthon karácsonykor

2021. november 10. 09:37

Az országban maradást javasolta az olaszoknak a téli szünetre Roberto Speranza egészségügyi miniszter egy vasárnapi interjúban, miközben az északi régiókban szigorú óvintézkedésekkel készülnek a karácsonyi vásárok megnyitására.

2021. november 10. 09:37
null

Roberto Speranza a Corriere della Sera című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy az olaszországi vakációzást javasolja az idei téli szünetben is a külföldre való utazás helyett.

„Ha a kórházak bírják a terhelést, nem lesz szigorítás, és a karácsony olyan lehet, mint a pandémia előtt volt. Ha viszont a kórházra szoruló betegek száma emelkedik, területi korlátozások bevezetésére kerül sor” – hangoztatta az egészségügyi miniszter.

Kijelentette, Olaszországban a járványmutatók és az oltottak aránya a legjobbak közé sorolhatók Európában, „mégis óvatosnak kell maradni, mivel egész Európában komoly a helyzet, és a járványhullám még mindig magasan jár.”

Franco Locatelli a Közegészségügyi Hivatal elnöke szerint

az idei karácsonyon sokkal nagyobb társadalmi életet lehet majd élni, mint tavaly.

„A helyzetet nem szabad alábecsülni, de nem szabad engedni a pániknak” – jelentette ki. Emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor a járvány terjedését mutató reprodukciós ráta 15,7 százalékos volt a mostani 1,2 százalékhoz képest. Egy évvel ezelőtt több mint 25 ezer Covid-19 beteg volt kórházban a mostani valamivel több mint 3500-hoz képest, és tavaly ugyanilyenkor egy nap alatt 445 beteg halt meg, miközben most 51 a halálos áldozatok napi száma.

Az Assoutenti fogyasztóvédő szövetség vasárnapi közleménye szerint az egészségügyi miniszter riogatja a lakosságot. A szervezet hangsúlyozta, hogy a járvány előtt több mint 18 millió olasz utazott a karácsonyi szünetben, közülük három és fél millióan külföldre, ami 4,5 milliárd euró forgalmat jelentett.

Az északi Trentino Alto Adige tartományban november 14-től készülnek megnyitni a karácsonyi vásárokat. A kormányzó Aldo Kompatscher elmondta, hogy az öt standnál többet befogadó vásárokon kötelező lesz a szájmaszk viselete és a biztonsági távolság betartása: a karácsonyi vásárokra belépőknek kötelező lesz a védettségi igazolás felmutatása, a nem beoltottaknak pedig külön folyosókat alakítanak ki.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!