Afrikai startupot bérelt fel a WHO, hogy feltörjék a Moderna vakcina titkát

2021. december 14. 15:25

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízta az Afrigen Biologics and Vaccines nevű afrikai céget, hogy kitalálják, hogyan lehetne olyan mRNS-vakcinát készíteni a COVID-19 vírus ellen, amely a lehető legközelebb áll a Moderna által előállított változathoz.

2021. december 14. 15:25
null

Hogyan csinálják?

A Sütimester című televíziós sorozat nézőinek ismerős lehet a műsorban látott „technikai kihívás”, melynek során a versenyzők kapnak egy kosarat, minden szükséges hozzávalóval az adott sütemény elkészítéséhez. Azonban az utasítások gyakran csupán annyiból állnak, hogy „Süssük, amíg kész”, azaz ki is kellene találni, hogy a hozzávalókból hogyan áll össze a végeredmény.

A WHO által felbérelt dél-afrikai gyógyszeripari startup kutatócsoportja lényegében ugyanilyen próbatétellel néz szembe - csakhogy a tét élet-halál kérdése. Egészen a közelmúltig az Afrigen állatorvoslási vakcinák fejlesztésére szakosodott, meglehetősen hagyományos módszerekkel. Most azonban a vállalat laboratóriumai az mRNS-vakcinák mögött álló csúcstechnológiával kapcsolatos kutatások fellegvárai.

Fehér köpenyes tudósokat láthatunk, - néhányan teljes személyi védőfelszerelésben –, akik egy bioreaktort működtetnek a szükséges DNS előállításához

– mondja Treblanche, az Afrigen ügyvezető igazgatója. „Láthatunk mikrobiológiai tisztaszobákat, ahol a tesztelés folyik, stabilitási kamrákat, melyek segítenek, hogy megértsük mennyire stabilak a különböző páratartalmú és hőmérsékletű környezetben a tesztelés alatt álló vegyületek.” 

„Előbb a recept, aztán jöhet a főzés és főzőtanfolyam”

Miután az Afrigen megoldotta a Moderna vakcinájának ipari mennyiségű előállításához szükséges bonyolult feladatokat, a WHO és más partnerek azt tervezik, hogy fizetnek az Afrigennek, hogy oktatóközponttá váljon. Ehhez Martin Friede a WHO felelős tisztviselője hozzátette:

Egy úgynevezett technológia-transzfer központot szeretnénk létrehozni. A világ minden tájáról meghívjuk a gyártókat, hogy azok megismerhessék az egész gyártási technológiát, folyamatot. Ez nagymértékben egyszerűsíti a technológia hozzáférhetőségét, így sok gyártó számára elérhető közelségbe kerülne a vakcina gyártása.

Ez különösen a fejlődő világ országainak nyújtana segítséget. „Vannak olyan régiók a Földön - például Afrika és a  Közel-Kelet –, amelyek helyzete kritikus, járványügyi szempontok alapján is, mert nincs oltóanyag-előállító kapacitásuk.” – mondja Friede. Néhány ország rendelkezik „töltő és csomagoló” üzemekkel, amelyek képesek a vakcina csomagolásának utolsó fázisát elvégezni. Friede szerint azonban a teljes gyártási folyamatot lefedő létesítmények hiánya az egyik fő oka annak, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok szinte teljesen kiszorultak a COVID-19 vakcinák felvásárlásából. Afrikában például az emberek mindössze öt százaléka kapta meg a teljes adagot, még azután is, hogy a fejlett országok a lakosságuk hatvan százalékát sikeresen beoltották.

Miért pont a Moderna vakcinája?

A WHO szakértője szerint rengeteg potenciál van az mRNS-vakcinát előállítani képes létesítmények telepítésében. Ez a vakcina típus rendkívül hatékonynak bizonyul a COVID-19 vírus és mutációi ellen, valamint ígéretesnek tűnik más betegségek, például a malária és a tuberkulózis ellen is. Arra a kérdésre, hogy a WHO miért döntött úgy, hogy a Moderna vakcináját próbálja lemásolni a Pfizer-BioNTech által gyártott másik mRNS COVID-19 vakcina helyett, Friede a praktikumot említi:

A Moderna többször elmondta, hogy a világjárvány idején nem fogja érvényesíteni szabadalmi jogát.

Más szóval, egy másik gyártó valószínűleg nem fog perrel szembesülni azért, mert olyan vakcinát gyártott, amely gyakorlatilag azonos a Moderna vakcinájával. Friede szerint a Pfizer vakcinájához képest sokkal több információ férhető hozzá a nyilvánosság számára is.

Amiről nem szól a recept

Azonban az Afrigen vezetője szerint, így is nagyon sok ismeretlen tényező szerepel a vakcina előállításhoz szükséges egyenletben. Az Afrigen képes volt meghatározni a szükséges berendezések és speciális összetevők nagy részét, amit azonban nem tudnak, az a pontos koncentráció – mondja Treblanche. „Ezen kívül nem ismerünk néhány keverési időtartamot, valamint a vegyítés és a pontos formulázás néhány feltételét”. Az egyik legnagyobb kihívást a lipidburkos nanorészecske előállítása jelenti. Ez egy speciális burok az mRNS-szál körül ami arra szolgál, hogy stabilan tartsa azt és biztosítsa a védelmét, addig amíg ez a „csomag” el nem jut a lépig és a nyirokcsomókig. 

Fokozódó nyomás 

A Modernára egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy megossza a pontos receptet. A múlt héten több amerikai demokrata szenátor és kongresszusi tag közleményt adott ki, amelyben emlékeztettek, hogy a Moderna az amerikai adófizetők pénzéből hatalmas összegeket kapott a vakcina kifejlesztéséhez. Legalább egy milliárd dollárt csak a kutatási fázisra fordítottak. Ezek a tisztviselők azt állítják, hogy a Biden-adminisztrációnak jogában állna határozottabban fellépni annak érdekében, hogy a vállalatot rákényszerítse, hozzák nyilvánosságra a pontos receptet. A vállalat erre annyit reagált, hogy elkötelezett amellett, hogy „a lehető legtöbb embert védje meg világszerte”. A közlemény kifejti, hogy az alacsony jövedelmű országokban élő emberek oltóanyaghoz való széleskörű hozzáférésének érdekében tett egyéb lépések mellett a Moderna bejelentette, hogy saját üzemet kíván építeni Afrikában. A vállalat közölte, hogy hamarosan megkezdi a helyszín felkutatását. A Pfizer-BioNTech hasonló bejelentést tett. Friede szerint azonban, egy ilyen típusú üzemnek - amelyet egy olyan nagy vállalat üzemeltet, mint a Moderna vagy a Pfizer- korlátozott hatása lenne, mivel nem oktatási központként működne, lényegében csak egy gyártósor.

A Modern előbb-utóbb beadja a derekát?

Friede szerint biztosítani kell, hogy ezek a létesítmények az adott ország tulajdonában legyenek, máskülönben nincs arra garancia, hogy egy újabb globális ellátási válság esetén a vakcinákat nem szállítják az Egyesült Államokba vagy Európába, ahogy ez például Indiában is történt. A WHO azonban bizakodó, ugyanis a Moderna legalább hajlandóságot mutat arra, hogy megoldást találjanak a problémára és attól sem zárkózik el, hogy segítse a technikai tudás megosztását. Ha megvalósulna az amit a WHO szeretne, két év múlva már tömeggyártásra is képes lenne egy ilyen üzem. Ramsus Bech Hansen, az Airfinity, egy független londoni székhelyű elemző cég vezérigazgatója szerint azonban még ez a két év is túl késő lehet. Hansen szerint az elmúlt hónapokban több meglévő gyártó is „rendkívüli” szintre emelte a termelést. Becslések szerint jövőre a meglévő üzemek már több mint elegendő COVID-19 vakcinát fognak biztosítani a világ számára. Ez nem jelenti azt, hogy az Afrigen projekt erőfeszítései értelmetlenek, de Hansen véleménye szerint

inkább úgy kellene gondolnunk ezekre a regionális kezdeményezésekre, mint a következő világjárványra való felkészülés egyik összetevőjére.

Hosszútávú tervek

Ezen elemzések ellenére Friede kevésbé biztos abban, hogy hamarosan az egész világ számára elegendő COVID-19 vakcina áll majd rendelkezésre. Még ha ez így is lesz, szerinte akkor is rendkívüli potenciált hordoz, hogy a fejlődő országok számára „feltörték” az mRNS-előállítás „kódját”. Annál is inkább, mivel az erőfeszítések további célja egy olyan COVID-19 vakcina kifejlesztése, amely a mostani mRNS vakcinákkal ellentétben sokkal magasabb hőmérsékleten is stabil marad. „Ez hatalmas feladat” - ismeri el Treblanche, az Afrigen igazgatója. Ugyanakkor megvalósítható és létfontosságú is tekintve, hogy a jelenlegi mRNS-vakcinák extrém alacsony hőmérsékleten való szállítást és tárolást igényelnek és ez mekkora akadályt jelent a korlátozott infrastruktúrával rendelkező országokban. Treblanche szerint a Moderna vakcinája a „tervrajz”, hosszútávon azonban meg kell próbálni egy ennél is jobb vakcinát fejleszteni.

(Borítókép: Unsplash)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2022. április 18. 05:03
COVID 10 parancsolat: (tudom, többnek látszik, de a matematika rasszista, mint tudjuk) - A gyógyszergyárak marketingesei mindig igazat mondanak. - A tévében mindig igazad mondanak. - Ha nyakkendős beszél, az duplán igaz. - Ha fehér köpeny is van rajta, akkor triplán igaz. - Aki 10 évig ügyesen magolt, az mindent jobban tud annál, aki gondolkodik. - Ha a szakértő az 1-2 héttel azelőtti állításával ellentmondóan nyilatkozik, akkor természetesen mindkét állítás tökéletesen igaz. - A Facebook és a Google csak azért cenzúráz minden ellenvéleményt, mert az szükségszerűen hazugság. - A hivatalos álláspont szent és mindig tökéletesen egyezik az igazsággal. - Akinek a hivatalos állásponttól eltérő véleménye van, az gonosz terrorista. - A világ és az országok vezetői mindannyian jóságos, emberbarát, önfeláldozó emberek. - Covidista főzsidók (Bill Gates, Mark Zuckerberg, Klaus Schwab, Henry Kissinger, Reuters, Google, New York Times, stb...) pláne. - A gyógyszergyárak fő tulajdonosait és részvényeseit nem érdekli a profit. - Bármilyen, pár hónap alatt összerakott kisérleti lötty tökéletesen biztonságos, a rövid és hosszútávú mellékhatások kizártak. - Ha valaki dollár-milliókkal támogat szervezeteket (pl. Bill Gates - WHO), médiacégeket, politikusokat, az nem vár el ellenszolgáltatást cserébe. - Immunrendszer márpedig nem létezik, régen köztudottan senki nem érte meg az ivarérett kort. - Az emberi szervezet nem életképes, kizárólag mesterséges kémiai anyagokkal lehet működtetni. Ha a fentiekkel nem értesz egyet, akkor tömeggyilkos, tudománytagadó, eretnek, vírustagadó, oltásellenes terrorista vagy, és miattad kell szanaszét oltottan üldögélnem otthon három maszkban és vegyvédelmi ruhában!
democRATS
2021. december 16. 10:24
Mindenkinek lehet csak a kínaiaknak nem. Meg még pár "diktatúrának". :)
Julismama2
2021. december 16. 10:21
Nem értek hozzá, de ez nem ipari kémkedés? Ilyet lehet?
ujujuj
2021. december 15. 15:40
afrikai startupot? Mármint olyat, amiben afrikaiak dolgoznak? Nem fog menni. Az agykapacitásuk kevés hozzá. talán Egyiptomban vagy Dél-Afrikában van pár ember, akinek volna hozzá elég esze, de máshol kizárt. Olyan, mintha vakokat bérelnénk fel, hogy olvassák el a Háború és békét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!