Európa

2017. május 17. 15:30
Az az európai, keresztény civilizáció, amelyet sajátunkként élünk, végóráit éli.
2017. április 18. 22:06
A Pszinapszis - Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb, kizárólag diákok és pályakezdő fiatalok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. A rendezvény 1997 óta minden évben, idén az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban 2017. április 21. és 23. között kerül megrendezésre.
2017. április 10. 17:56
A Corvinus Egyetemen egy olyan szak indul, mely alapvetően közgazdászdiplomát ad, de a hallgatók választhatják a családpolitikát mesterképzésként, ennek hangsúlyos demográfiai, szociológiai és családtanulmányi aspektusai lesznek – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2017. április 6. 18:02
A skandináv országokkal szembeni előítéletekkel ellentétben Izlandon az elmúlt két évtizedben drasztikusan csökkent az italozó, dohányzó és drogozó fiatalok aránya.
Orhan Pamuk
2017. április 6. 12:19
Közel 850 vendég, köztük művészek, írók és tudósok részvételével rendezik a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált április 20. és 23. között a Millenárison. A fesztivál idei díszvendég-írója az irodalmi Nobel-díjas török Orhan Pamuk lesz.
2017. március 28. 22:16
Új programot indít az Európai Bizottság a fiatalok mobilitásának támogatására, az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő kezdeményezés segítségével, egyénileg vagy csoportosan legalább ötezren utazhatnak majd díjmentesen egyik uniós tagállamból a másikba – jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.
2017. március 28. 11:20
Fontos, hogy a készülő uniós politikákba újra visszavigyük a család fontosságát és válságkezelő erejét. Interjú.
2017. március 17. 15:18
A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök péntektől vasárnapig, országos akcióban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség weboldalán.
2017. március 16. 15:43
Csökken a népesség! Összeomlik a társadalombiztosítás! Nem lesz, aki eltartsa a nyugdíjasokat! A gazdaságban égető munkaerőhiány van! Jönnek a bevándorlók! És tényleg.
2017. március 16. 15:08
Johannesburgban 171 ország vállalkozásfejlesztői, valamint a Fiatal Vállalkozók Hete szervezői gyűltek össze, hogy előremozdítsák a globális vállalkozói környezetet. A Család.hu cikke.
2017. március 13. 15:16
Miért ne hordhatnánk nemzeti ünnepünk jelképét egy kicsit vidámabb formában, egyedi módon? – teszi fel a kérdését a Családháló.hu. Válogatásukban számos hazai tervezők modelljei is megtalálhatóak.
2017. március 8. 14:51
Európának nem a pénzügyi válság, hanem az erkölcsi, etikai válság a legnagyobb gondja – mondja az első meglepő mondatot Lakatos Zsolt, a Széchenyi Bank üzleti vezérigazgató–helyettese. Aztán jön a következő: a gyermekvállalás cseppet sem anyagi kérdés, de a boldogság sem az. Interjú.
2017. március 2. 17:49
Megnyílt az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléje, az Utazás 2017 kiállítás. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 23 országból több mint 300 kiállító kínálatából válogathatnak a látogatók vasárnap estig.
2017. február 28. 18:04
Az üzemeltető Merlin Entertainment egyáltalán nem tervezi, hogy Nyíregyházán nyisson központot. De akkor mire adott a kormány közel 10 milliárdot?
2017. február 28. 0:22
Az analitikus gondolkodásra nagyon jól felkészít a magyar felsőoktatás – állítja Erőss Domonkos, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, aki három csapattársával együtt február elején megnyerte a Floridai Egyetem által szervezett Heavener Nemzetközi Esettanulmányi Versenyt. Interjú.
2017. február 26. 11:02
A nyíregyházi polgármester, dr. Kovács Ferenc Facebook üzenetében jelentette be, hogy az ország egyik legjelentősebb beruházása keretében, 9,5 milliárd forintból, Európában Berlin, Oberhausen, Istanbul és Manchester után Nyíregyházán épül meg a különleges élménypark.
2017. február 15. 17:38
A magyar társadalom hajlamos megbélyegezni a gyermekteleneket, ezért egy bizonyos kor felett többen inkább azt hazudják, hogy nem lehet gyerekük. Interjú.
2017. február 8. 20:30
A fiatalok több mint egyharmada a nyelvtanulásért, majdnem egynegyede a kalandért, 16 százaléka pedig a kultúrák találkozásából adódó élményért lenne cserediák. A sonline.hu cikke.
2017. február 4. 22:48
Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat.
2017. február 1. 21:48
Hat évvel ezelőtt robbant a bomba idehaza a Geréb Ágnes nevével összeforrt otthonszülés körüli botrányos ügyekben. A kérdés ismét aktuális, most a cseheknél tiltották be az otthonszülést. De mi van most az otthonszüléssel Magyarországon?
2017. január 15. 21:59
A magyar társadalom gyerekszeretőnek gondolja magát, ám soha nem beszélte végig, hogy mi a közösség felelőssége a gyerekek lelki és testi egészségben történő felnevelésében. Az európai szintű törvény ellenére az egymást követő kormányok nem adtak pénzt erre. Magyarország bőven megengedhetné magának, hogy rendesen megfinanszírozza a szociális és családvédelmi rendszert, a gyerekes családok támogatását. Ráadásul ez már középtávon megtérülne.
2017. január 15. 20:34
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom „Van, de nem elég! Országos részmunkaidő kutatás 2016” címmel mini konferenciát tart 2017. január 24-én 10 órai kezdettel a Magyarság Házában (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.), ahol részletesen beszámolnak kutatásuk eredményéről, valamint nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat mutatnak be.
Előtte – utána
2017. január 15. 19:25
Sonia Singh, egy tasmániai édesanya használt Bratz-babákat vásárol fel, lemossa róluk a túlzott sminket, és gyermekarcú babákká varázsolja őket.
2017. január 13. 21:23
Nagyobb veszélynek lehetnek kitéve a forgalmas utak mentén élő emberek, mint eddig gondolták: egy kanadai kutatócsoport vizsgálata szerint körükben nagyobb a demencia kialakulásának valószínűsége. Hogy mi okozza ezt a jelenséget, a zaj vagy a szmog, azt egyelőre senki sem tudja. A család.hu cikke.
2017. január 12. 23:05
Egyre kevesebb nő szül Európában, és különösen sok a gyermektelen a kontinens déli részén egy új francia tanulmány szerint: az 1970-es években született nők több mint egyötöde gyermek nélküli maradhat Dél-Európában, szemben az észak-európai 15 és a nyugat-európai 18 százalékkal, míg Európában a gyermektelen nők aránya átlagosan 14 százalék.
2017. január 10. 14:45
A szocializmus már huszonhat éve kimúlt, megnyíltak a határok, de a magyarok idegennyelv-ismerete alig javult valamit. Az európai átlaghoz képest vagy az élmezőnyhöz viszonyítva a magyarországi helyzet kudarcként értelmezhető, de a korábbi magyar adatokhoz viszonyítva a számok más képet mutatnak.
2016. december 28. 17:53
Európa nyugati fele már évekkel ezelőtt lemondott a karácsony ünnepi hangulatáról és ezzel együtt annak valódi tartalmáról. Ennek legfőbb oka a liberálisok abszurditássá fokozódott fékevesztett harca a szabadságjogok abszolutizálásáért, amellyel korlátozni, sőt megváltoztatni akarják hitünket.
2016. december 21. 0:03
Az élettársi szerződések után az olaszok a házassági szerződésekből is törölnék az általuk elavultnak tartott, hűségre vonatkozó záradékot, így nem lenne kötelező hűséget fogadni az esküvőkön sem. Egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint az olaszok 45 százaléka csalta már meg párját.
2016. december 20. 19:44
Budapest szilveszterkor látogatottabb lett tavalyhoz képest, a 16. helyről a 12. helyre jött fel a kontinens legtöbbet keresett úti céljainak listáján – számol be a család.hu.
2016. november 26. 14:00
Hallottál már a hídmesterekről és arról, mi a feladatuk? Tudod-e, ki volt Budapest vőlegénye, és miért hívták kockás bárónak? Gondoltad volna, hogy Európában azért épült elsőként nálunk földalatti, mert az Andrássy utat akkoriban gyönyörű fakocka burkolat fedte, melyet nem akarták tönkretenni a sínekkel? Tudod-e, miért van hét tornya a Halászbástyának? És miért nincsenek felhőkarcolók Budapesten? Mindez és még számtalan egyéb érdekesség kiderül Tittel Kinga új családi útikönyvéből, a Mesélő Budapestből. Szeretettel várnak mindenkit a kötet interaktív bemutatójára, ahol a szerzővel és Török András művelődéstörténésszel, Budapest-kutatóval a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Balázs Eszter Anna beszélget. A bemutatón a család minden tagjára számítanak, a gyerekekre izgalmas feladatok és ajándék ceruza vár! Az esemény ingyenes. A helyszínen a könyv 20% kedvezménnyel vásárolható meg.
2016. november 8. 20:44
Manapság valahányszor felmerül a házasság kérdése Európában, szinte minden alkalommal a homoszexualitás témájába torkollik. Ha azt mondjuk, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, akkor nekünk szegezik a kérdést, hogy mi bajunk a melegekkel?
2016. október 25. 20:59
A bankbetétek már a dobogóra sem férnek fel a növekvő lakossági megtakarítások listáján. Odafér azonban a készpénz megtakarítás, még ha nem is nyerhetünk rajta.
2016. szeptember 29. 12:20
A népszavazási kampány hajrájában adott interjút a Lokálnak Orbán Viktor. A miniszterelnököt Európa jövője, a migráció veszélyei és a no-go zónák mellett unokájáról és a magyar válogatott következő mérkőzéséről is kérdezték.
2016. szeptember 23. 12:17
Megdöbbentő számok: a 16 évesek közül minden ötödik dohányzik, és még a lányok is megisznak alkalmanként közel 4 dl bort!
2016. szeptember 22. 20:43
Hajnali edzés, diétás étrend, erősítő edzés, méregdrága felszerelések, edzőtáborok, felkészülési időszakok, versenyek és sérülések: ki is akarja annyira? A család.hu írásából kiderül, hogy sok esetben ki a motiváltabb.
2016. szeptember 14. 20:09
Egyre többen házasodnak és vállalnak gyermeket Magyarországon: a tavalyi évben 100 családban átlagosan 144 gyermek született, ami 15%-kal több, mint 2012-ben — írja összefoglalójában a család.hu.
2016. szeptember 13. 22:08
Anyának lenni egy csoda. Ezt minden nőnek meg kellene tapasztalnia. Rengeteg szeretetet kapunk gyermekeinktől, ami erőt ad karrierünk felépítéséhez is. Interjú.
2016. augusztus 24. 15:10
A milliárdos a kiszivárgott információk szerint hároméves tervében fogalmazta meg célként a pro life törvények eltörlését.

összesen: 38 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó