Az ilyesminek nem dőlnek be a magyarok

2012. január 30. 08:32

Mi, konzervatív fiatalok a családot tartjuk az egyedüli olyan társadalmi intézménynek, amely a társadalom egészének fenntarthatóságát biztosítja.

2012. január 30. 08:32
Mihalovics Péter
MNO

„A minap a kormányszóvivővel egy négypontos ifjúságpolitikai keretprogramot jelentettek be. Van, ami már evidencia, de a mentálhigiénés támogatás újnak tűnik. Elsőre azt gondolná az ember, hogy minden rendben, de persze tudjuk, hogy súlyos bajok vannak: párkapcsolati és munkahelyi bizonytalanság, bizalmatlanság. Önök érzékelik mindezt?

Itt egy már létező projekt felkarolásáról van szó. Olyan kipróbált sajátos kezdeményezésről, amit mi a program keretei között felkarolni és kiszélesíteni szeretnénk. Az Ebigel.hu kezelőfelületen a középiskolába beiratkozott 14–18 év közötti fiatalok kizárólag az iskolai szerverteremben, anonim módon regisztrálhatnak, és a választott nicknevükkel bárhonnan el tudják érni a saját kezelőfelületüket. Minden egyes intézményben kiképzünk két olyan 35 év alatti pedagógust, akik ezen keresztül a fiatalok részéről megfogalmazott problémákra releváns, hiteles, de baráti hangnemben tudnak válaszokat megfogalmazni. Az ifjúságkutatások alátámasztják: a fiatalok 80 százaléka szabadidejüknek döntő többségét a virtuális térben töltik el. A felelős döntéshozóknak az a fontos, hogy ezt az időt a gyerek fejlődésére használjuk ki, máskülönben a káros hatások miatt egy életre kicsúszhat az élete a normális mederből. Az a cél, hogy ebben a virtuális térben egy »virtuális barátra« leljen a fiatal, és azokat a problémákat, amelyeket nem mondana el sem a szüleinek, sem a tanárainak, valakivel meg tudja vitatni. A problémáit és azzal kapcsolatos kérdéseit fel tudja tenni az interneten, és a válaszoló idegen valójában egy olyan szakember, aki az ő nyelvén tud megoldásokat kínálni, vagy tanácsokat, hogy hova és kihez fordulhat. Ez a legfőbb üzenete és érdeme ennek a projektnek. Ötven iskolában már működik a program, de a jövőben szeretnénk ezer intézményre kiterjeszteni, így 300-350 ezer fiatalt érhetünk majd el.

Ez így jól hangzik, de azért mégis: évente már csak 35 ezren házasodnak, de 24 ezren válnak el, csökken a többgyermekes családmodell pozitív megítélése, akár még a tudatos gyermektelenségbe is belefuthat egy teljes generáció. Társadalom-lélektanilag elég nagy bajok vannak. Nem a családok épségét kellene helyreállítani?

Ez valós veszély, és ezt nemcsak ifjúságpolitikusok érzékelik, hanem a kormány is érzi a felelősségét ebben a kérdésben. Éppen ezért is kezdeményezte a Fidesz–KDNP parlamenti többsége a családok védelméről szóló törvény elfogadását és ennek átültetését a gyakorlatba, és ezért fontos a családi értékek, a gyermeknevelés elismerése az új alaptörvényben. Nemcsak elvi szinten, de a napi gyakorlatban is megjelenik ez a védelem, például a családi adózás bevezetésével. A kormány minden intézkedésével nyíltan is kiáll a család intézménye mellett. Mi, konzervatív fiatalok a családot mint az egyedüli együttélési formát tartjuk az egyedüli olyan társadalmi intézménynek, amely a társadalom egészének fenntarthatóságát biztosítja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2012. január 30. 14:08
A konzervativizmus nem azt jelenti, hogy bármit meg kell feltétlenül őrizni és csak olyan dolgokat lehet csinálni, amit már valakik valamikor megcsináltak. Azt jelenti, hogy ami működik, az ne bántsuk, ami meg nem működik azon előbb próbáljunk módosítani, mielőtt lecserélnénk. A jó erkölcshöz meg nem kell az állam segítsége, mert ahhoz elég a társadalom segítsége is. Az állam ugyanis nem egyenlő a társadalommal, mint ahogy nem egyenlő a nemzettel sem. Az állam egy közigazgatási szerv, aminek meg vannak a maga feladatai, de az nem az erkölcsi iránymutatás. Hogy mi a konzervativizmus konkrétan? Reöviden erre nem lehet válaszolni, de nagy általánosságában szerintem a három nagy irányzatot (szocialista, konzervatív, liberális) úgy lehet legjobban megérteni, mint egy rózsakertet. A szocialista jön, egyforma méretűre vágja a növényeket, amelyiket meg nem lehet levágni, azt kicseréli a sajátjaira. A liberális meg hagyja a kertet úgy burjánzani, ahogy akar, mert majd "a természet úgyis elrendezi a dolgokat". A konzervatív meg hagyja békén a kertet, de gondosan kigyomlálja a gazt és az elburjánzó egyedeket óvatosan visszametszi, hogy arra felé nőjenek, amerre a leghasznosabb. Az önállóság nem konzervatív érték, viszont az állami gondoskodás szocialista. Ezért a szocialistákon kívül mindenki más az öngondoskodás híve.
gfischer
2012. január 30. 12:41
"a napi gyakorlatban is megjelenik ez a védelem, például a családi adózás bevezetésével." Jó is a családi adózás, ha van már család,meg mellé br 4-500e Ft/szülő fizu. De alapítást jócskán nehezítik, mivel az adójóváírás megszüntetésével br.210e Ft alatt mindenkinek csökken a fizetése. A legrosszabbul keresőké e leginkább. Meg nem a 30-40-eseknek kéne családot alaítaniuk,hanem a 20-30-asoknak. Ők pedig kezdők és gyengén kerestek eddig is, most meg aztán ihaj!
Autofocus
2012. január 30. 10:29
Egy világos értékválasztást felvállaló, és jövőképpel rendelkező kormánynak nem csak hogy joga, de kötelessége is a társadalom felé kommunikációban és elsősorban intézkedésekben megjeleníteni az értékválasztását. Ha elfogadjuk, hogy a társadalom fenntarthatóságának alapfeltétele az egészséges arányú önreprodukció (ez minden épeszű ember számára evidens) továbbá azt is, hogy a család a társadalom leghatékonyabb gazdasági egysége, be lehet látni hogy minden eszközzel a családokat kell helyzetbe hozni. Ami a középosztállyal kapcsolatos közkeletű demagógiát illeti, szívből megvetem azt aki ostoba napi politikai céljaira felhasználja ezt a témát. A középosztály egy relatív társadalmi kategória, és hosszú távon akkor jár jól a társadalom, ha a dolgozó és gyermekeket vállalni, felnevelni és taníttatni képes réteget támogatja, mert ha a középosztály boldogul, akkor tud munkát adni a szegényeknek, tud civil szolidaritásból gondoskodni a leszakadókról és rászorulókról. És ami lehet hogy radikális de szerintem valódi gazdasági kényszer lenne a gyerekvállalásra, az az állami nyugdíj fokozatos elinflálása, kivezetése lenne: szerintem azok az országok képesek önfenntartásra és önreprodukcióra ahol nincs nyugdíj, mert ott rákényszerülnek a generációk az egymásról való gondoskodásra. Természetesen aki azt választja hogy nem gondoskodik utódról, az spóroljon öregkorára önkéntes pénztárban, vagy ahol akar, hiszen semmi sem kötelező.
salytóhuba
2012. január 30. 09:14
..."konzervatív fiatalok..." Nnno EDDIG olvastam...Aki egy ekkora oxymoronnal kezd annak a véleménye hanyagolható:(((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!