Hamiskártya helyett

2013. november 11. 09:11

Akik jártak már Krakkóban, Zürichben vagy más európai városban, tudják, hogy ott egy hajléktalan nagyjából öt percig tudna koldulni-kéregetni a turistaközpontokban.

2013. november 11. 09:11
Gyarmati Ferenc
Magyar Hírlap

„A fővárosi önkormányzat hősies küzdelemmel szeretné megtisztítani a belvárost a hajléktalanoktól. Akik jártak már Krakkóban, Zürichben vagy más európai városban, tudják, hogy ott egy hajléktalan nagyjából öt percig tudna koldulni-kéregetni a turistaközpontokban. Úgy vinné el a rendészet, hogy a jogvédőknek még idejük sem lenne ezt lefényképezni. Az elmúlt évtizedekben lett volna lehetőség rá, hogy ezeknek a szerencsétlen sorsú embereknek valami közös hajlékot adjanak. Akár egy elhagyott laktanyát vagy bezárt kórházat lehetett volna átalakítani az ellátásukra, de az akkori állami és önkormányzati vezetőknek és hajléktalanvédőknek csak az utcán tanyázó elesett emberek látványa volt szép, a fagyhalál jogával egyetemben. Talán a magyar fővárost szándékosan ítélték koszlétre. A hajléktalanok ott könnyítenek magukon, ahol élnek, nyár végére a város belső tereinek emberűző szaguk van. Ez nem bántja a jogvédőket, s még tán az sem, hogy járványügyi veszélyt is jelent a városszerte összepiszkított park, közterület. (...)

Hagyjuk most, a jól táplált és jól fizetett operettjogvédőket. Ajnározásuk helyett hajléktalanszállókat kell építeni, vagy erre a célra át kell alakítani elhagyott épületeket, orvosi ellátással, lelki segítséggel, akár étkezési lehetőséggel is a város szélein, mert a közterek, a parkok és játszóterek nem azért épülnek a közösség pénzéből, hogy fedél nélküli emberek szálláshelyei legyenek. Így a közterek tisztaságát is lehetne javítani. A szolgáltatásokért pedig elvárható, hogy a hajlék nélküliek is közreműködjenek a város tisztántartásában. Ez az emberi jogok és felelősség valódi lényege, egy valódi társadalmi egyezség, a többi idealizmus, hamiskártyás hőzöngés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2013. november 11. 10:55
Hány hajléktalan,koldus és éhező van a lengyeleknél és csokiországban,és hány vanb Magyarországon? Nos Magyarország lakosságának fele a nyomorszint alatt és és több mint 1 millió gyermek alúltáplált és éhezik,100000 hajléktalanunk,és cirka 100000 olyan rokkant akitől minden támogatást megvontak,további 100000 család várja a kilakoltatást.A polgárok döntő hányada vagy késve vagy csak nagy nehézségek árán tudja fizetni a számláűit,rekord nagyságúra nőtt a közműtartozások összege,12-13-os rekord munkanélküliség van,annak ellenére hogy több mint 500000 elmenekültek az országból.A fentiek jól igazolják a tahó orbán kormány tetteit,azaz Magyarország jól teljesít!
BőröndÖdön
2013. november 11. 10:04
Feri,rossz hírem van,most voltam Krakkóban,és bőven vannak koldosok a város kiemelt övezeteiban.
6qwasyx
2013. november 11. 09:37
Kedves Gyarmati Ferenc! Gyerünk! Csak egy hetet tölts el az utcán, aztán kanyaríts ide egy fájintos kis cikket a rohadt rendőrökről, közterület felügyelőkről, meg Orbán brigantijairól! Jó munkát, seggfejkém!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!