Gyurcsány egy demokrata kalandor, ellentétben ellenfelével

2014. január 11. 12:52

Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária, Konrád György, volt néhány politikus is, így Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, de többek között Závada Pál és Parti Nagy Lajos is ott volt. Interjú.

2014. január 11. 12:52
Radnóti Sándor
Népszava

- Információnk szerint egy önt is a soraiban tudó liberális kör vette rá Bajnai Gordont hétfői bejelentésre, hogy nyissák újra az MSZP és az Együtt-PM megállapodását. Így történt?

- Múlt szombat este valóban találkoztunk néhányan Fischer Iván meghívására Bajnai Gordonnal és majdnem mindenki, aki ott volt, felhívta a figyelmét egy új megegyezés szükségességére. De egyáltalán nem gondolom, hogy ez lett volna a döntő pont, Bajnai nyilván sok hasonló beszélgetést lefolytatott az elmúlt hetekben.

- Lehet tudni, hogy kik voltak jelen?

- Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária, Konrád György, volt néhány politikus is, így Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, de többek között Závada Pál és Parti Nagy Lajos is ott volt.

- És Bajnai simán belement abba, hogy feladja miniszterelnöki ambícióit, hiszen erről van szó...

- Nincs okom nem elhinni neki azt, amit állít, nevezetesen, hogy a haza megmentése számára az elsődleges ambíció és hogy miniszterelnökként, vagy más módon tesz erre kísérletet, az nem elsődleges. Viszolygással szemlélem, hogy az ellenzéki sajtó rajta szórakozik.

- Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megnyílt az MSZP számára a tér: ők adják a miniszterelnök-jelöltet.

- Ez kényes kérdés, mert az ember azt gondolta volna, hogy ha az egyik jelölt visszalép, akkor a másik jelöltnek is vissza kellene lépnie. Annál is inkább, mert semmi sem bizonyítja, hogy Mesterházy Attila volna az ideális jelölt.

- Nem tartanak-e attól, már az említett értelmiségi kör, hogy Gyurcsány »szálláscsinálójaként« tűnnek föl?

- Talán túl vagyunk már azon, hogy ezt mérlegelni kelljen. Gyurcsány az elmúlt hónapokban némi sikert aratott, növelte pártja népszerűségét. Tehetséges ember, van benne kalandor szellem, de ő demokrata kalandor, ellentétben nagy ellenfelével, aki szintén kalandor, csak éppen autokrata - Orbán Viktorra gondolok. Azt sem hiszem, hogy - optimista forgatókönyv esetén - Gyurcsánynak vezető szerepe lehetne a következő kormányban. Úgy tudom, ezt ő nem is ambicionálja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. január 12. 19:19
Gyurcsány nem egy demokrata kalandor, hanem egy "moral insanity"! Megdöbbentő mennyire illik rá a fogalom meghatározása: (ang., ejtsd: morrel inszenniti), v. erkölcsi elmezavar, az a kórkép, melynek legfőbb sajátsága az etikai és morális irányban mutatkozó kedélyi elfajulás. Az újabb és helyesebb felfogás szerint az erkölcsi elmezavar semmi egyéb, mint csupán egy tünete az u. n. serdülési elmezavarnak (hebefrenia, Kahlbaum). Utóbbinak legfőbb ismertető jelei, hogy mindig a serdülés idejekor (14-22. életév) tör ki s hogy alatta a legkülönbözőbb hangulati és kedélyi állapotok (búskomorság, emelkedettség, zavartság) szapora egymásutánban váltják fel egymást, melyek igen gyorsan butaságba mennek át. Az erkölcsi elmezavart mutató egyének már kora ifjuságokban feltünnek kedélyük durvasága (állatkínzás), nemi ösztönük kielégítése (öntettőzés), ravaszságuk, az önérzet és a gyermeki s testvéri szeretet hiánya, kifejezett önzésük, kicsapongásaik és lopások iránti hajlamuk által. Read more: http://www.kislexikon.hu/moral_insanity.html#ixzz2qD30m2Mg
tango47
2014. január 12. 18:05
Nagyon egyszerű a képlet: néhány péncsap bedugult! (azért nem halnak éhen!) Semmi sem lenne nekik drága, hogy visszajöjjön az általuk imádott hibbant.
őshonos
2014. január 12. 12:44
A megjelentek közül ketten-Radnóti,és Heller-a Lukács bébiként emlegetett csapatból valók.Lukács aki hosszú ideig az ELTE tanszékvezetője volt,marxista filozófus.A Tanácsköztársaságnak nevezett vörös terror idején Kun Béla egyik népbiztos helyettese volt.Tiszafürednél a visszavonulás miatt elrendelt tizedelésnél nyolc ember halálát bizonyították rá.Na,akkor tessék elképzelni milyen oktatást kaptak ezek az emberek.A Heller levél ismert,Konrád a sógorát jelentette fel....csupa jellemes ember.És évekig ezek osztották az észt.Annyi eszük sincs,hogy legalább csendben maradnának.
marko11
2014. január 12. 12:16
A Radnóti Sándor féle "demokrata kalandor" mintájára: - demokrata szélhámos - demokrata tolvaj - demokrata börtöntöltelék - demokrata elmebeteg stb. stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!