Mindinkább hasonlítunk a tőlünk keletre eső autokráciákhoz

2014. május 06. 09:14

A történettudomány hiába tárja föl az igazságot, párhuzamosan folyton keletje van az ideologikus átértelmezéseknek. Interjú.

2014. május 06. 09:14
Závada Pál
hvg.hu

Miért és mióta válik egyre zavarosabbá a nemzeti önismeret és az emlékezetpolitika?

A történettudomány hiába tárja föl az igazságot, párhuzamosan folyton keletje van az ideologikus átértelmezéseknek, akár a negatív – de legalábbis igen problematikus – történelmi figurák megbotránkoztató kultuszának is. Igazi baj akkor van, ha ez nemcsak egy szubkultúra, hanem kormányzati szintről szolgálják ki például a szélsőjobbos történelmi ízlést. Mondjuk azért, hogy onnan is híveket hódítsanak el. Vagy mert uralmi pozíciójuk megerősítését egy konfrontatív erőpolitizálástól remélik, és ehhez keresnek történelmi előképet. A hős keresztény magyar harcban védi meg hazáját a pogány idegenektől. Ezt a kultuszt még Horthy 1993-as újratemetésével kezdte az akkori MDF-kormány újra állami rangra emelni, mert Horthy katonái úgymond antibolsevista szent háborút folytatva buktak el. De ’93-ban ez még zsenge gondolatcsíra volt a mai kiteljesedéshez képest.

Ma például a Szabadság téri német megszállást ábrázoló emlékmű ügyében próbálják ránk erőltetni azt a magyarázatot, hogy Magyarország, a magyarok nem felelősek a holokausztért: nem mi deportáltuk és öltük meg a saját zsidóinkat.

Nem vállalunk felelősséget mások bűneiért, a német megszállás nélkül nem lett volna deportálás, magyarázza emlékmű-elemzésében a miniszterelnök. Ezzel letagadja a zsidók jogfosztásának és üldözésének összes korábbi, csakis magyar törvények szerint végrehajtott intézkedését. Illetve relativizálja (egyfajta kollaborálásra egyszerűsítve) azt, ami letagadhatatlan: a magyar részről nagyon is aktív, szövetségesi közreműködést, a súlyos bűnrészességet a népirtásban. Horthy kormányzása alatt (akinek pár lépésnyire, a református templom lépcsőjén szobra van), a magyar belügyi szervek vezetésével magyar hatóságok hajtották végre a zsidóság haláltáborokba deportálását. Ráadásul olyan tempóban, hogy az messze meghaladta a németek elvárásait.

És elég gyönge próbálkozás utólag az áldozatok megtestesítőjének értelmezni az arkangyalt (furcsa szimbólum is volna), akiről pedig már az elején megmondták, ő fogja jelképezni a német sas megszállása következtében szuverenitását vesztett magyar államiságot, azt, amelyről az alaptörvény preambulumában is szó van. És amely ártatlan ebben a bűnben, hiszen magatehetetlenül vergődött a megszálló karmai közt – erről szól ez az emlékmű, amely társadalmi konszenzus nélkül, erőből lesz fölállítva, joggal háborítva föl sokakat. A története pedig beleillik az általában is követett és régről ismert autokratikus, konfrontatív stílusba: Másokat hibáztatni, és magunkat ártatlannak hazudva védeni meg »az országot« az úgynevezett támadásoktól.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya2
2014. május 06. 20:56
Mindenki megnyugodhat. Most már lesz üzemeltetője a debreceni stadionnak. http://index.hu/gazdasag/2014/05/06/vajna_es_a_loki-tulaj_viszi_a_kaszinojogokat/ Milyen érdekes fordulat történt a nyerőgépek piacán.
lacipaci
2014. május 06. 20:10
"A mi történettudományunk hiába tárja föl az igazságot.." ez a ti igazságotok. A történelem tudomány mást állít. Ennyi.
Peter8811
2014. május 06. 18:13
Pali bácsi amikor megfelezte Bokros Lajos a nyugdíjakat, akkor merre volt neked Kelet? Hogy basznád szájba a Nyugatinál a déli harapós lovat.
Burmin
2014. május 06. 17:01
Markos szlovákul mesél, https://www.youtube.com/watch?v=0GMCwG4Zrxo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!