Egy mondat a várrekonstrukcióhoz

2015. március 14. 17:34

A Várnegyed a mindenkori politika játszótere, és amíg ez így van, nem lehet arról beszélgetni, hogy tisztán építészeti szempontból helyes-e ezek közül bármelyik visszaépítése.

2015. március 14. 17:34
Őrfi József
Égigérő - MNO
„Amíg az sincs a köztudatban, hogy a Várnegyed Dísz téri és Szent György téri épületeit: a Főparancsnokság, a Honvédelmi Minisztérium, a József-palota, a Királyi Lovarda és a palotabejárat épületeit nem a háború okozta – amúgy nem súlyos – sérüléseik, hanem politikai okok miatt bontották el a kommunizmus évtizedeiben…

…amíg nem tudatosodik bennünk az, hogy éppen a Sándor-palota, illetve a mellette álló Karmelita kolostor épületei sérültek a háborúban leginkább, mégis ezek állnak ma, hiszen a gyakorlatilag megsemmisült Sándor-palotát visszaépítették…

…vagy az, hogy a mai Országos Széchényi Könyvtárnak otthont adó krisztinavárosi épületszárny belsejét – szintén a kommunizmus alatt – teljesen elbontották, így L. Simon László kijelentése cinikusnak nevezhető, miszerint „eszük ágában sincs” az egykor Horthy által használt tereket újra reprezentációs célokra használni…

…addig nem fogjuk megérteni, hogy a Várnegyed a mindenkori politika játszótere, és amíg ez így van, nem lehet arról beszélgetni, hogy tisztán építészeti szempontból helyes-e ezek közül bármelyik visszaépítése.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. március 14. 23:39
A francia miniszterelnök meg a Matignonban..előtte a Bourbonoké volt..
tevevanegypupu
2015. március 14. 23:39
A francia köztérsasági elnök az Elysée palotában lakik.
Tintamin
2015. március 14. 23:30
Egy dolog, ami kormányokon átível: Viktor mindenképp oda akar költözni. Emlékszünk még, mekkora cécó volt a Sándor-palota körül? Hogy úgy alakította ki a leendő dolgozószobáját, hogy egyből a borospincébe vezessen egy lépcső? Aztán neki volt a legnagyobb a pofája a kormányváltás után, hogy nehogymár a miniszterelnök költözzön a várba, mint egy király! Na, most mi van? Újra oda akar költözni, de mostmár nem beszél mellé, hanem kimondja, hogy neki oda joga van, sőt kell is. Nyilván, mert ő a király. Nem, nem egy despota majom, aki két kézzel szórja a személyi kultuszt. Á, dehogy.
Finale*
2015. március 14. 23:08
Kitol kaptam erre diszlajkot : ))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!