Viszlát, kafetéria!

„A rendszerbe kódolt problémákon – az ország termelékenysége alacsony, az adóék ellenben európai szinten is kiugróan magas – aligha segít majd, ha nem évi nyolcezer-, hanem nyolcezerháromszázmilliárd forintból maradunk szegények.

Ebből a szempontból tehát nem oszt, nem szoroz az ötlet, esetleges megvalósítása mégis súlyos károkat okozhat. A kafetéria ugyanis nemcsak annyiban különbözik a fizetéstől, hogy nem bankót, hanem valamilyen más nyomtatott papírt adnak az ember kezébe elsején, hanem abban is, hogy ezek a nyomtatott papírok fel vannak címkézve. Vagyis nem használhatjuk fel őket bármire. A Szép-kártyára érkező pénzzel például csak a belföldi turizmusban fizethetünk, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, ennek jelentős pozitív hozadéka volt a szálláshelyek forgalmának felfutásában. De ha ezek a juttatások elveszítik juttatásjellegüket, és fizetéssé változnak, mi garantálja majd, hogy a tehetősebbek, faképnél hagyva a belföldi szállodákat, fürdőket és strandokat, ne a tengerparton költsenek, a kevésbé tehetősek pedig nyaralás helyett ne egyéb helyet keressenek a pluszpénznek? Ám egy ilyen lépés nem csak a turizmusnak okozhat előre látható károkat, egyéb területeken is felfordulásokkal járhat. Képzeljünk el például egy változatos gondokkal küszködő, tipikus magyar vállalkozót, aki egy fillér kafetériával sem honorálja az alkalmazottait, mert örül, hogy ki tudja fizetni nekik a 160 ezres átlagbért. Eltekintve az esetleges kedvezményektől, ez rengeteg pénzébe, kerekítve havi 308 ezer forintjába kerül. Félő, hogy az új rendszerben a nettó 160 ezres helyett inkább 145 + 15 ezer forintos fizetésre áll át, megtakarítva néhány forintot a vállalkozása számára, és elvéve ugyanennyit a költségvetéstől.”