Szövetségünk örök – Mária oltalma alatt Csíksomlyón

2016. május 18. 09:40

Amikor az utolsó feltöltődött szív is elhagyta a szent helyet, szivárvány ívelt át Csíksomlyó felett, hogy emlékeztessen a szövetségre Isten, s ember, Mária, s nemzetünk, magyar, s magyar között.

2016. május 18. 09:40
Zana Diána
Polgár Portál

„Ismét sok kis remény gyúlt a lelkekben, s ez a sok kis remény az út során egyre csak több és több lett. A porták előtt mosolygó-könnyes szemek, az aprócska magyar falvak, s nagyvárosok állomásain integető kezek, lengő magyar, s székely zászlók, testvéri kiáltások csak gyűltek, gyűltek, végül pedig egyetlen nagy hitté dagadtak a Hármashalom-oltár körül szombat délután. Az együvé tartozás, a megmaradás ígérete, a Szűzanyába vetett hit szállt az ég felé az imádságos ajkakról, s a remény, hogy ha minden magyar megfogja minden magyar kezét, újra keblünkre ölelhetjük otthonunkat, a Kárpát-medencét.

Az ezeréves határon, az egykor büszkén magasodó Rákóczi vár romjain állva, vagy a Gyimesek mesebeli tájain kanyarogva – ahol székely, s csángó legendákat rejt minden forrás és szikla –, de leginkább a somlyói nyeregben, végigtekintve a hívek hatalmas tömegén jön rá az ember minderre. Ilyenkor a vándorfecske fészkére száll, az árva székely hazatalál. Minden magyar ember szívében újra lángra kell, hogy lobbanjon a már szinte hamuvá feledett ősi parázs, miszerint nemzetünk nem felejtheti el gyökereit, hitében, identitástudatában szilárdnak, rendíthetetlennek kell maradnia.

S mintegy égi bizonyítékként, amikor az utolsó feltöltődött szív is elhagyta a szent helyet, szivárvány ívelt át Csíksomlyó felett, hogy emlékeztessen a szövetségre Isten, s ember, Mária, s nemzetünk, magyar, s magyar között. Hiszen pihenjünk már akár a Mennyek országában, vagy küzdjünk itt lenn a földi életünkben, éljünk a Kárpát-haza vagy a világ bármely pontján, oldhatatlan kapocs köt össze bennünket egymással. Ezért egyenes szálfaként kell kiállnunk a népeknek zajló tengerét, mint a Hargita tetején égbe nyúló fenyők, amelyek inkább derékba törnek, semhogy meghajoljanak a viharban.  Ez a magyarság fájdalmasan szép sorsa, küldetése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2017. június 08. 16:38
A tanácsköztársasági származású agitátor hozzászólók meg nyalják ki! Micsoda hely ma Magyarország, ahol lehet a Csíksomlyói Búcsút gyalázni, ha meg egy kisebbség ünnepe ellen szólnál, rögtön leantiszemitáznának? Rendnek kellene már lenni!
ÁrPi
2017. június 08. 15:44
Megtévesztő az időpontmegnevezésed te KÖNYVégetőhő. Alapállás hogy a Csíksomlyói búcsú katolikus esemény vala régről, így az "Úrnapja" időmeghatározás leginkább adekvátan itt katolikus eseménynaptár szerint értelmezendő a Hármashalom oltár körüli / fölötti/ eseményekre: https://hu.wikipedia.org/wiki/Úrnapja Azaz katolikuséknál Kr.u.2010.-ben ez június 3. ('10.Július 18. nem Úrnapja) Értem innen amit szöveged szerint hiszel: ""A kifejezést a református egyház más értelemben használja, mégpedig Jézus feltámadására emlékezve (ami a hét első napján történt) a vasárnap megjelölésére. Például a Heidelbergi káté 52 „úrnapjára” felosztva tartalmazza a kérdés-felelet formában megfogalmazott hitvallást (az év 52 vasárnapjának megfelelően)."" Te Ray Bradbury kedvelő sci-fi aktivista :) Te könnyen átsiklasz afölött a nemreformátus állítás fölött hogy valamely híveket a Szűz Mária megoltalmazott (bárhol) , és hopsz mint a villám máris az Úr magasabb üzenetét jól dekódolni kéred bro1 -t.
gwrf
2017. június 08. 15:42
"szivárvány ívelt át Csíksomlyó felett, hogy emlékeztessen..." Ja, azért. Szándékosan. Ilyen emberek kerülnek ki ma egyetemekről. Elképesztő. Bár nem tudom, miért az ultragiccsen akadok fenn, amikor a központozás viszonylag egyszerű szabályait sem sikerült elsajátítania a libusnak.
Fahrenheit 451
2016. augusztus 02. 13:49
"Te könnyen átsiklasz afölött a nemreformátus állítás fölött" abszolút.. sőt, a jövőben is, ha katolikus kegyhelyről van szó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!