Orbán Viktor, a becses nőnapi ajándék

2019. március 11. 21:48

Orbán erőt demonstrált, kifejezve azt, hogy újságíró vele csak és kizárólag akkor beszélhet, ha ő a becses személyét felkínálja neki.

2019. március 11. 21:48
Diószegi-Horváth Nóra
Diószegi-Horváth Nóra
Mérce

„A miniszterelnök interjút adott. Nagy szó ez, főleg, mivel nem erre vagyunk szocializálva, a péntek reggeli szeánszokon kívül legfeljebb konzerv-interjúkat láthatunk manapság Orbántól, azok is a saját akolba terelt lapokban jelennek meg, központi felügyelettel.

Node majd most! Március 7-én, vagyis egy nappal az ominózus interjú előtt értesítették néhány lap újságíróját, hogy a miniszterelnök várja őket. Kizárólag nőket, nőnap alkalmából. Hogy aztán körbevezesse őket a Karmelita kolostor felújított épületében, megkínálja őket teával, zsebre vágott kézzel mutogassa a látnivalókat, válaszoljon néhány kérdésre, a végén pedig jött a kötelező, kezekbe biggyesztett virág is (nárcisz helyett tulipán, fő a változatosság).

Mielőtt nagyon örülnénk neki, hogy a miniszterelnök leereszkedett az ellenzéki lapokhoz, szaladjunk végig azon, milyen problémák akadnak ezzel az esettel kapcsolatban. Egyrészt már önmaga a nőnapi gesztus. Egyfajta ajándék volt ez az interjú, ajándék volt a miniszterelnök teste és szelleme a női újságíróknak, akik szépen mutatnak így a miniszterelnök portfóliójában, mondván, lám csak, azért szóba áll ő ellenzéki lapok munkatársaival is. Megtisztelte magával ezeket az újságírókat és lapjaikat Orbán. De egyben demonstrált is: interjút adott, de az ő feltételeivel. Kizárólag nőnapon, kizárólag nőknek, kizárólag akkor, ha ő is úgy akarja.

Csakhogy nőnapi ajándékként ez leginkább megalázó a kérdéses újságírókra nézve, hiszen legyenek bármilyen felkészültek, tehetségesek, rátermettek, nem képességeik, hanem pusztán női mivoltuk okán juthattak be ezen az ünnepélyes napon a miniszterelnök magánszférájába. Ebből a szempontból épp ugyanazon a szinten találhatóak a miniszterelnök piramisában, mint a konyhán dolgozó asszonyok: munkájukat ezen az egy napon ismeri el a miniszterelnök, és akkor is csak nemükből kifolyólag.

A konyhán etetik őt, mert különben „éhen halna”, a sajtó nőmunkatársai meg kérdezhetnek tőle, csak hogy bemutassák, azért ő szóba áll az ellenzéki sajtóval is. Eszközei ebben a játékban Orbánnak a nők, akikkel eljátsszatja azt a szerepet, amellyel saját személyi kultuszát (igen, a zsebre tett kezű, kedélyes urat, aki leereszkedik az asszonyszemélyek közé) építheti tovább. Ennél fontosabb azonban mindaz, amit a sajtó jelenkori állapotáról mesél nekünk Orbán gesztusa.

Ezzel az interjúval ugyanis egy olyan, egyébként teljesen természetes dologból, mint amilyen egy miniszterelnök találkozója az ellenzéki újságírókkal, ő eseményt generált. Erőt demonstrált, kifejezve azt, hogy újságíró vele csak és kizárólag akkor beszélhet, ha ő a becses személyét felkínálja neki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2019. március 13. 07:35
mit vartal te libsi kurva .............. Doktor Miniszterelnok Ur undorodik toletek ( mint minden Magyar ember ) titeket mocskos anarchist Naci patkanyokat ... csak nem gondolod hogy a te fajtaddal szoba alll.... na meg csak az kene.......a jo budos karva anyadat basszad pofan , te 19 patkany fatty!!
yes_we_can
2019. március 13. 04:53
Van kipa-nincs kipa.
Akitlosz
2019. március 12. 18:14
"Csakhogy nőnapi ajándékként ez leginkább megalázó a kérdéses újságírókra nézve, hiszen legyenek bármilyen felkészültek, tehetségesek, rátermettek, nem képességeik, hanem pusztán női mivoltuk okán juthattak be ezen az ünnepélyes napon a miniszterelnök magánszférájába." Akkor miért is erőltetik éppen az ilyen mérce féle politikai irányzatok a női kvóta rendszert? Csak amiatt akarnak előnyöket maguknak szerte a társadalomban mert nők, amiről nem tehetnek. Különben is benne van az alaptörvényben, hogy Magyarországon egyenjogúság van. De persze csakis a nők számára. Ha nem beszél a miniszterelnök újságírókkal az a baj. Ha beszél, akkor meg az a baj. Akármit is csinál(na) azt úgyis kritizálja az ellenzék, nekik az úgy úgysem lesz jó. akkor meg mi értelme lenne még többet foglalkozni velük? Az újságírók többsége nem ért a szakmájához. Provokátorok inkább. Miniszterelnök úr Ön miért lopta ki az óvodások szájából a mézes kalácsot? Miniszterelnök úr Ön mit szól azokhoz a sajtóban megjelent vádakhoz, amelyek szerint az Ön konyhájában rendezik meg a katari labdarúgó világbajnokságot? Miniszterelnök úr hogyan lett Ön veje az Ön apósa? Azért az ilyen kérdéseket meg lehet ám unni! A kérdezgetőikkel együtt.
Akitlosz
2019. március 12. 18:03
"Orbán erőt demonstrált, kifejezve azt, hogy újságíró vele csak és kizárólag akkor beszélhet, ha ő a becses személyét felkínálja neki. " Mikor máskor? Beszélgetéshez két fél egybehangzó akarata szükséges. Beszélni és beszélni hagyni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!