Alku az ördöggel: a Weiss család és az SS

2019. szeptember 11. 12:55

Weisséket 1945 után a fasizmus pusztításaiért is okolták.

2019. szeptember 11. 12:55
Pelle János
Neokohn

„Tény, hogy a családon belül összpontosult a hazai »zsidó nagytőke« legnagyobb része. Ez a társaság a jobboldali radikális, mindenekelőtt a nyilas propaganda első számú célpontjává vált, mégis, a Horthy Miklóshoz és Bethlen Istvánhoz fűződő kapcsolataik miatt megőrizték pozícióikat. Majd a német megszállás után 1944 júniusában alkut kötöttek Kurt Becher alezredessel, és magyarországi vállalataikat huszonöt évre átengedték az SS-nek, »bizalmi kezelésre«.

Ennek fejében mintegy negyvenen repülőgépen Svájcba, majd onnan Portugáliába távozhattak. 1945 után a kommunisták »a nép kizsákmányolóinak« tekintették őket, de a holokauszt túlélői is gyűlölték őket az SS-szel kötött alkujukért és megmenekülésükért.

Weisséket, mint »fináncoligarchákat« 1945 után a fasizmus pusztításaiért is okolták, tekintettel arra a hadiipari együttműködésre, melyet a csepeli gyár, majd a Tökölön újonnan épült Dunai Repülőgépgyár tartott fenn a németekkel. Csakhogy a politika, ahogy Németországban, úgy Magyarországon is rákényszerítette akaratát a gazdaságra, és a csepeli gyárkomplexum már 1941-től katonai felügyelet alatt állt, ahová a tulajdonosok be sem tehették a lábukat. Mielőtt rátérnék Závada Pál regényére, érdemes felidézni, hogy az üzleti zseni Weiss Manfréd és családja iránti ellenszenv még a nyolcvanas évek végén is erős volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. szeptember 12. 00:34
". hogy az üzleti zseni Weiss Manfréd és családja iránti ellenszenv még a nyolcvanas évek végén is erős volt.” Ebben az esetben: ZSIDÓK GYŰLÖLTEK ZSIDÓKAT, és ha a gyűlöltre van elfogadhatónak tűnő evilági magyarázat, akkor erre a gyűlöletre--sajnos--van. Mert ekkor a dúsgazdag csepeli Weiss Manfred zsidó MEG TUDTA VÁSÁROLNI PÉNZEN a sajátmaga és családja életét, miközben hittestvérei egy jelentős részben--főleg a relative szegény zsidók elmentek és elpusztultak a gázkamrákban, az orosz hómezőkon munkaszolgálatban, ki hol. Tehát akinek volt pénze...életben maradt, akinek nem, az elpusztult. Mégis-mégis a Világ legnagyobb sátánközeli "argumentuma": A PÉNZ "SZERELME". TÁVOZZ TŐLEM PÉNZ! NE IS LÁSSALAK! VÁLTOZZ ÁT KENYÉRRÉ, BENZINNÉ, OPERAÁRIÁVÁ, ÉLETMENTŐ OXIGÉNNÉ, CSAK NE MARADJ A ZSEBEMBEN!
Gregorius
2019. szeptember 11. 21:02
Weissék átadták a gyárat a németeknek, aminek fejében tudomásom szerint német katonai géppel átvitték őket Svájcba, Ha hepciáskodnak, mennek a lágerbe, nyilván ezt az utat választották.
Mia szösz
2019. szeptember 11. 20:24
Ami a forrásokat és a hitelességet illeti, Szegedy-Maszák Marianne "Csókolom a kezét" (Libri Kiadó, 2013) c. könyvénél jobbat nehéz elképzelni. A könyv egyszerűen "olvastatja magát", annyira jó a stílusa - a szerző nem hiába újságíró. Vajjon miért nyúlt hozzá Závada a témához, ráadásul feltupírozva nemlétező szereplőkkel?
Akitlosz
2019. szeptember 11. 18:57
Tényleg ördögi család. De az SS-t nem tudták átverni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!