Az Orbán-kormányok teljesítették be a jóléti rendszerváltást!

2022. április 19. 16:33

A négyszer kétharmados győzelmet arató Orbán Viktor volt 1990 óta az első magyar kormányfő, aki rendszert teremtett.

2022. április 19. 16:33
null
Kovács András
Kovács András
videkhangjai.hu

„Kilenc szabad országgyűlési választás után eljött az ideje annak, hogy mérleget készítsünk arról hol tart Magyarország, és mit üzennek ezek a voksolások. A kilenc szabad és demokratikus választásból hatot nyert meg a jobboldal és hármat a baloldal. A jobboldal négyszer tudott kétharmados többséget szerezni, míg a baloldalnak ez csak egyszer sikerült. A kilenc választásból tehát ötször lett kétharmados többsége az egyik politikai oldalnak. A magyar választók tehát szeretnek egyételmű döntést, és egyértelmű felhatalmazást adni egyes politikai erőknek. A kétharmados kormányok közül eddig csak a baloldal bukott meg, míg a jobboldal 2010 óta egy kisebb megszakítást leszámítva őzi a kétharmados többségét. Magyarország politikai rendszere tehát a legstabilabb a közép-európai régióban. Egyszer sem kellett előrehozott parlamenti választást tartani, és egyszer sem fenyegetett annak a veszélye, hogy a kormánytöbbség elfogyjon.

A jobboldal lett az 1990 utáni magyar történelem rendszerteremtő ereje. Csak a jobboldalnak sikerült hat szabad választást nyernie, ráadásul ebből négyszer kétharmaddal. A jobboldal tudta megteremteni azt a stabilitást 1990 után, amire a magyar emberek többsége a Kádár-rendszer bukása óta vágyott. A jobboldal ezt persze nem a semmiből és nem a semmiért kapta. Nagyon kemény küzdelem vezetett el az 1994-es súlyos bukástól a 2022-es több mint 3 milliónyi szavazatig. A nemzeti-jobboldali tábor megjárta a poklot, és megjárta a mennyet is. A sikert és a társadalmi stabilitás megteremtését nem adták ingyen, de 2022-re Magyarország sokkal, de sokkal előrébb tart, mint 2010-en, vagy éppen 1990-ben. A jobboldal lett a magyar jóléti rendszerváltás beteljesítője.  

Igazságtalan lenne azt elfelejteni, hogy a baloldalnak is megvolt a lehetősége arra, hogy a rendszerváltás rendszerét ők stabilizálják, és állítsák stabil fejlődő pályára az országot. 2002 után a kedvező nemzetközi gazdasági helyzet, az uniós csatlakozás kiváló lehetőséget adott az akkor hatalmon lévő baloldali-liberális pártoknak, hogy több választási cikluson keresztül berendezkedjenek az országba. Ha okosan használták volna fel azt a gazdasági és politikai mozgásteret, amit az első Orbán-kormány rájuk hagyott, akkor már 2007-2008 körül be lehetett volna vezetni az eurót, felzárkózó pályára lehetett volna tenni a hazai fizetéseket, és az egész államigazgatási rendszert. De nem ez történt! Az MSZP-SZDSZ-koalíció számára a legfontosabb az volt, hogy a segélyezésre épülve kialakítson egy hozzá feudális módon kötődő társadalmat. 2006-ban még ez működött, mert a gazdasági növekedés képes volt elfedni a segélyalapú társadalom erőforrásainak a kimerülését. A 2007-08-as gazdasági válság azonban maga alá temette a segélyalapú társadalmat, és a teljes baloldalt és liberális tábort.  

 Gazdasági felzárkózás és jóléti rendszerváltás helyett államcsőd jött 2010-re. Orbán Viktor ebben a helyzetben vette át a kormányrudat, és bizony egyáltalán nem volt könnyű menet a mögöttünk hagyott 12 év. Ha a jobboldali tábor megosztott lett volna, és nem tanulta volna meg az 1990-2010 közötti történelmet, akkor minden bizonnyal az Orbán-kormány 2014-ben ismételten megbukott volna. A jobboldali tábor egysége és kitartása, valamint a jobboldali kormányok sikeres válságkezelése elég volt ahhoz, hogy a Fidesz történelmet írjon. A jobboldal pedig 2014-ben, 2018-ban és 2022-en is történelmet írt. Magyarország mára a legfejlettebb országok kapuján dörömböl. Az, hogy sikerül-e ezen az ajtón belépnünk, az a következő kormányzati cikluson is múlik. A jobboldal sikerei alapján kétségünk sem lehet, hogy be tudunk lépni a legfejlettebb országok táborába, és így a »magyar név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez!«”

Nyitóképen Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz eredményváróján. Fotó: Mátrai Dávid     

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holi holi
2022. április 19. 19:57
Ez remélem komoly, mert viccnek elég durva.
Menhetten
2022. április 19. 18:57
Jóléti állam??? Tavaly 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon – ez a leggyorsabb ütemű drágulás, amit 2021-ben mértek a statisztikai hivatalok Európában. Az élelmiszerek idehaza 3,4 százalékkal, az unióban 1,6 százalékkal drágultak. A jövedéki termékek árai 11,5 százalékkal, az unióban átlagban 3,1 százalékkal emelkedtek. Tavaly a közlekedési költségek 12,1 százalékkal, az EU-ban 6,8 százalékkal emelkedtek. Idén mindezeknek a duplája sem zárható ki. Zuhanórepülésben a Forint https://www.youtube.com/watch?v=OHrtO5VH87I
Alcofrybas
2022. április 19. 17:27
Az is beszédes, hogy az Orbán-kormányokon kívül csak Horn Gyula kormányának adatott teljes ciklus.
balbako_
2022. április 19. 17:03
A korábbi kormányok a csókosoknak hoztak anyagi felemelkedést. Az Orbán kormányok kiterjesztették a kört és az egész társadalomra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!