Kósa Lajos könnyebben átruházhatóvá tenné a nemzeti vagyont

2013. október 04. 15:25

Lehetővé tenné nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztési cél érdekében a nemzeti vagyon térítésmentes átruházását az állam, önkormányzat, illetve állami tulajdonú cég részére a fideszes Kósa Lajos.

2013. október 04. 15:25

Debrecen polgármestere olyan passzussal javasolja kiegészíteni a nemzeti vagyonról szóló törvényt, amely kimondja: nemzeti vagyon tulajdonjogát nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás érdekében a tulajdonosi jogot gyakorló ingyenesen átruházhatja az állam, helyi önkormányzat, önkormányzati társulás vagy olyan gazdálkodó szervezet részére, amelyben az állam, a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás együtt vagy külön-külön 100 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A parlamenti honlapon elérhető indítvány indoklása kitér arra, hogy az alaptörvény alapján az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon, amelyet csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel. E kiemelt védelmet a nemzeti vagyonról szóló törvény biztosítja.

A jogszabály végrehajtása során megfogalmazódott igények alapján, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény céljaival összhangban, indokolt megteremteni a lehetőségét és szabályozottságát a nemzeti vagyon nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítása érdekében történő ingyenes átruházásának ‒ írta a Kósa Lajos.

Hozzátette: mind az állam, mind az önkormányzatok részéről fontos érdek fűződik az ilyen típusú beruházások gyors, hatékony és zökkenőmentes megvalósításához, melynek indokolatlan akadályát jelentheti az erre vonatkozó törvény – kizárólag törvényen alapuló ingyenes átruházási lehetőséget tartalmazó – jelenlegi szabályozása. A javaslat elfogadása kétharmados támogatást igényel.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MacElek
2013. október 04. 19:52
Addig van biztonságban a nemzeti vagyon, amíg nem kerül a kezetekbe. Kecskére káposztát. És el is számolsz majd vele, Lajos? Mondjuk a fejeddel?
flyb
2013. október 04. 19:43
Ez a dadogó, hihetetlenül buta csaló jobban tenné ha befogná a száját, úgyis csak büfögés jön ki belőle.
flyb
2013. október 04. 19:43
Ez a dadogó, hihetetlenül buta csaló jobban tenné ha befogná a száját, úgyis csak büfögés jön ki belőle.
DezInf
2013. október 04. 18:31
Amihez Kósa hozzányúl, az hamar láthatatlanná válik :) Tolvaj bagázs, hogy fognak ezek elférni a börtönben?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!