Jobbik: Egyenlő bért a nőknek és a férfiaknak!

2014. március 13. 10:50

A párt szerint a nemek közötti egyenrangúságának meg kell jelennie a foglalkoztatásban és a bérekben, ezért az állami támogatások feltételéül szabná, hogy az azonos munkakörben dolgozó nők és férfiak ugyanolyan bért kapjanak.

2014. március 13. 10:50

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a nemek egyenrangúságának meg kell jelennie a foglalkoztatásban és a bérekben. Azt mondta, a jelenlegi gyakorlatban a nők átlagosan 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint az ugyanolyan munkakörben dolgozó férfiak, ezért a párt az állami támogatások feltételéül szabná a béregyenlőséget.

A Jobbik emellett előnyt adna az állami pályázatokon a versenyszféra azon munkaadóinak, amelyek minősített családbarát munkahelyeket tartanak fenn. Dúró Dóra a szempontok közé sorolta a gyermekek után járó munkaidő-kedvezményt, a rugalmas – akár órára lebontott – szabadságot, az otthonról végezhető munkát, az osztott munkaköröket, a munkahelyi gyermekfelügyeletet vagy a gyermek bevitelének lehetőségét.

A szóvivő szólt arról is: lehetővé tennék, hogy az anyák gyed vagy gyes idején folyamatosan kapcsolatot tartsanak a munkahelyükkel, hogy naprakész legyen a tudásuk, továbbá szükségesnek tartják az – elsősorban nyelvi és informatikai – képzéseken való részvételük támogatását, hogy visszatérve jobban tudjanak érvényesülni.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dicsa
2014. március 14. 08:54
legyen, de akkor en meg kerem megemelni a ferfiak (atlagosan 10 evvel) alacsonyabb atlageletkorat.koszonom.
Akitlosz
2014. március 13. 17:36
Eddig lökött feministák szoktak ezen a hamis mítoszon rugózni. Kár, hogy a Jobbik is beszopta a hamis EU-s adatokat. Azonos cégnél azonos munkakörben azonos munkáért ugyanannyit keres mindenki a nemétől függetlenül. Ha a nőket alacsonyabb bérért lehetne foglalkoztatni ugyanazért a munkáért, akkor minden cég nőket alkalmazna és a férfiak munka nélkül maradnának. A hamis adatok úgy jönnek ki, hogy a munkát, munkakört egyáltalán nem veszi figyelembe, azaz a nő utcaseprők fizetését hasonlítják össze a férfi vezérigazgatók fizetésével, s aztán ordibálnak, hogy a nők kevesebbet keresnek. Nem szabad ennek a hazug propagandának felülni. Csalódtam a Jobbikban emiatt.
3M..
2014. március 13. 16:41
"nemek közötti egyenrangúságának meg kell jelennie" Mivel a nemek nem egyenrangúak, ezért ez megvalósíthatatlan. A Nő a szebbik nem, a férfi az erősebb nem. Eltérőek, a többire no comment. Szebb Jövőt!
Wagner Hopkins
2014. március 13. 16:29
Vajon Dórika összejár a Jobbikos férjű Timeával? Na és hova lett Zázriveczné naccsasszony? Nagyon eltűnt, mióta Csanádról kiderült az, ami mindigis nyilvánvaló volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!