Szombaton lépnek életbe a labdarúgás szabályváltozásai

2019. május 31. 07:21

Már soha sem fogunk úgy focizni, mint régen.

2019. május 31. 07:21

Szombaton lépnek életbe a labdarúgás módosult szabályai, amelyeket március elején Aberdeenben fogadott el a sportág szabályalkotó testülete, az IFAB. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója kiemelte, három új szabályt egy kétéves, nemzetközi kísérletet követően fogadták el.

Ezek alapján bevezetik a sárga és piros lapokat a vezetőedzők és a csapathoz tartozó hivatalos személyek sportszerűtlen viselkedése esetén; 
a lecserélt játékosnak az oldal- vagy alapvonal legközelebbi pontján kell elhagynia a játékteret; kirúgás, illetve egy csapat saját büntetőterületén belül megítélt szabadrúgása esetén a labda már az elrúgás pillanatától játékba kerül, azaz megjátszható, mielőtt elhagyná a 16-ost.

A kézzel vagy karral elért gólok a jövőben nem érvényesek függetlenül attól, hogy a játékos véletlenül ért-e a labdához vagy sem. Ugyanez vonatkozik azokra a találatokra, amelyek vétlen kezezéssel induló támadásból születnek.

A támadó csapat játékosai a szabadrúgásoknál nem állhatnak be a sorfalba, legalább egy méter távolságot kell tartaniuk attól. Egy szabadrúgás akkor is elvégezhető sípszó nélkül, amennyiben a játékvezető sárga vagy piros lapot akar adni, ebben az esetben a szankció a következő játékmegszakításra csúszik át.

Amikor a játékvezetőket érinti a labda, akkor a játék bírói labdával folytatódik, s ezt minden esetben a labdát utoljára birtokló együttes kapja meg. A 11-eseknél pedig a kapusoknak már csak az egyik lábukkal kell érinteniük a gólvonalat. További módosítás, hogy a kezdésnél a pénzfeldobást nyerő csapat választhat a kezdőrúgás elvégzése vagy a térfélválasztás között.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. június 01. 01:15
Az ú.n "vétlen kézzel érintés szabályai" MÁR MOST IS ROSSZAK! Mert HOVA A FENÉBE DUGJA-RAKJA A KEZÉT A JÁTÉKOS, HOGY EL NE TALÁLJÁK?! OKTALAN ÉS SZÁNDÉK NÉLKÜL, "VÉLETLENŰL" ELKÖVETETT HIBÁK BÜNTETÉSÉVEL NEM KÉNE A KÖZÖNSÉGET MEG A CSAPATOKAT FÖLÖSLEGESEN , MÉG TOVÁBB FRUSZTRÁLNI-BŐSZITENI, AMIKOR íGY IS SOKSZOR NAGYON IDEGES A LÉGKÖR A PÁLYÁKON. Szóval a "vétlen kéz-érintés" dolga egy rossz állapotból egy még rosszabba kerül!
bluszkáj
2019. május 31. 12:13
Szombaton BL-döntő. Tudják ezt az illetékesek?
Valodi
2019. május 31. 11:50
Az új szabály az, hogy felcsúti mintára minden klubnál ezt a fizetést kell alkalmazni: "A bérköltség összesen 1,54 milliárd forintot tett ki.... Mivel az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma 90 fő volt, ez azt jelenti, hogy egy dolgozó egy hónapban átlagosan 1,42 millió forint bért kapott." https://hvg.hu/kkv/20190530_14_millio_forint_a_havi_atlagber_a_felcsuti_futballklubnal Jelige: "Falábat legjobban bükkfából Bükkszéken csinálnak!"
twist
2019. május 31. 11:24
Totális baromság új szabályokat hozni, eddig is minden működött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!