Gyopáros Alpár: 1,5 milliárd jut szolgálati lakásokra

2019. szeptember 24. 12:53

A pályázat beadásának határideje október 24., egy-egy település maximum 30 millió forintot nyerhet el.

2019. szeptember 24. 12:53

A Magyar Falu Program keretében 1,5 milliárd forintot használhatnak fel a kistelepülések szolgálati lakások kialakítására, felújítására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: a pénzt az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések pedagógusok, bölcsődei gondozók, rendőrök, orvosok, védőnők, önkormányzati jegyzők, illetve pénzügyi dolgozók elhelyezésére szolgáló lakások kialakítására fordíthatják.

A pályázat beadásának határideje október 24., egy-egy település maximum 30 millió forintot nyerhet el és az összeg kifizetése még az idén megtörténik – tette hozzá a politikus.

Elmondta: az elmúlt év decemberében meghirdetett, 150 milliárd forint összértékű Magyar Falu Program keretében 15 pályázati kiírás jelent meg, vagyis a most meghirdetett az utolsó.

A jogosult települések több mint tízezer pályázatot nyújtottak be a különböző tenderekre, a program népszerűségét jelzi, hogy a falvak 96 százaléka élt a lehetőséggel. Ez egyben azt is mutatja, hogy a programot a községek valós igényei mentén hirdette meg a kormányzat – tette hozzá a kormánybiztos.

A program legfőbb célja a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése, a fiatalok helyben maradásának ösztönzése – mondta Gyopáros Alpár.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2019. szeptember 24. 13:28
Zseniális név. :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!