Mucsi: Büszke vagyok, hogy őrséget állhattam a Színművészetinél

2020. szeptember 15. 09:35

Mucsi Zoltán, Jászai Mari díjas színművész az ATV-nek adott interjújában beszélt a Színművészeti Egyetem körül kialakult botrányról – írta meg az Index.hu.

2020. szeptember 15. 09:35
null

A színész elmondta: „A tanárok bemocskolása szomorúsággal tölt el. Itt nagyon komoly emberekről van szó. Az is szomorú, hogy úgy van beállítva, hogy ezeknek a gyerekeknek átmosták az agyát. Ezek nem három éves gyerekek. Gondolkodó emberek.

Mucsi örömét fejezte ki, hogy őrséget állhatott az egyetemnél. Ahogy fogalmazott „büszke voltam, hogy méltónak tartottak rá.” A jövőre vonatkozóan azt a véleményt fogalmazta meg, hogy „Attilának nagyon kellemetlen lesz az az eszmélés, hogy mennyi kárt okozott.” Hozzátette, hogy Vidnyánszkynak már volt lehetősége arra, hogy bizonyítson a felsőoktatásban: „Ott volt a Kaposvári Egyetem, egy lehetőség volt, hogy kiderüljön, az ott tanuló diákok tizenötször képzettebbek, minden színház kapkod értük.”

A Vidnyánszky által megfogalmazott nemzeti képzésre vonatkozó hiányosságokkal kapcsolatban megjegyezte: „Én nem tudok se nemzeti, se keresztény, se liberális módon játszani”. Takaró Mihály a Kaposvári Egyetemen elhangzott kijelentéseire reagálva azt mondta: „Ha az a nemzeti, ha azt mondjuk, hogy a Nyugat egy zsidó szennylap, ott valami nagy baj van.

(Index)

 

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bűbájos Küsmödy
2020. szeptember 16. 16:24
Hűségnyilatkozat elfogadva, mehetsz a pénztárhoz!
catalina9
2020. szeptember 16. 12:07
ha jól emlékszem, Takaró azt mondta, hogy a Nyugat egy kis példányszámú zsidó lapocska... pedig egy nagy példányszámú nemzeti lap volt, néha talán 1000 példányban is kiadták..
rókabácsi
2020. szeptember 16. 11:47
ez a barom sem érti miért fog csőkkeni népszerüsége! mert ugye egy színész ha eladja magát valamelyik oldalnak! az ellen oldal tagsága szemében megbukik!
catalina9
2020. szeptember 16. 11:20
Mucsi: Büszke vagyok, hogy őrséget állhattam a Színművészetinél" Mucsi elvtárs a neomunkásőr...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!