Kálmán Olgáék megdicsérték Karácsonyt, amiért szembeszállt a kormánnyal

2023. április 24. 21:49

Ahogy Tóta W. Árpád mondaná: úgy tűnik, hatott a gyurcsányi figyelmeztetés, amit a főpolgármester kapott még március végén.

2023. április 24. 21:49
null

Mi is beszámoltunk arról, hogy Tóta W. Árpád DK-közeli publicista nem tartja kizártnak, hogy „hatott” a gyurcsányi figyelmeztetés, és ezért ment szembe Karácsony Gergely a kormánnyal, amikor bejelentette, hogy nem fizeti meg a szolidaritási adót.

Nem tartom kizártnak, hogy ez hatott, és Karácsony próbál megfelelni ennek, mert ha a DK-frakció nincs mögötte, dönthet ő amit akar – otthon, máshol nem. Meg kell felelnie a koalíciós partnerek elvárásainak” – fogalmazott a publicista, Gyurcsány Ferenc március végi kritikájára utalva.

A DK-elnök szerint Budapest a szervezett politikai közössége lehetne egy „szabad Magyarország” megteremtésének, de ehhez meg kell szervezni Budapestet politikai értelemben, és nem helyettes államtitkárokkal konzultálni még 2 milliárd forintról, hanem neki kell menni a kormánynak. 

Itt van egy majdnem kétmilliós város, amelynek a kétharmada torkig van Orbán uralmával. Van neki egy hozzánk közel álló főpolgármestere. A főpolgármester nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost” – fejtette ki Gyurcsány. Hozzátette: „könnyű szeretni Karácsony Gergelyt. De nem teljesíti a feladatát szerintem. Tehát, hogy lesz majd biciklisáv az Üllői úton, ez állati jó, annak, aki szereti a biciklis sávot, én erről most nem tudok véleményt mondani. De szerintem itt nem ér véget a feladat”.

A témakör szóba került a Gyurcsány-párt hétfői árnyékkormányinfóján is. 

Ha a budapesti főpolgármester így dönt, akkor azt nem tudjuk máshogy értékelni, mint hogy helyes cselekedet volt” – mondta ezt illetően egy kérdésre reagálva Kálmán Olga.

 A Mediaworks kérdésére Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszer ugyanakkor azt mondta, nem látja, hogy Karácsony eddigi hozzáállása megváltozott volna, csak egyszerűen arról van szó, hogy a főváros nem tud tovább fizetni. 

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. április 25. 16:54
That's how they go to hell en masse! Csak hogy mindenki értse!
istvanpeter
2023. április 25. 13:37
Szánalmas bárgyú fél hülye társaság, s a nemzetellenes fasiszta magatartásukkal és tevékenységükkel, valamint a mindennapi hazaárulásukkal csak megerősítik a hitvány gazemberségüket, bár a választópolgárok ezt már régóta tudják.
néhai Ch.Pilot
2023. április 25. 11:18
A DK egy polgárháborúban érdekelt.
formaegy
2023. április 25. 11:17
Csak az alkoholista aberrált vezíííííííííre parancsát teljesítette. Tudod miért te dk-s tehén? Mert a parazita életét akarja biztosítani. Bízik abban , hogy a dk támogatni fogja. Tehénplecsnit a nyakába. Nagyot köp!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!