Jelentős gazdasági kárt okoznak Budapestnek a folyamatos dugók

2023. szeptember 12. 20:02

A két iparkamara szerint a főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa.

2023. szeptember 12. 20:02
Üllői út, dugó

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) azonnali közlekedési intézkedéseket sürget a fővárostól, mivel a jelenlegi helyzet már Budapest gazdasági növekedését gátolja – derül ki az MTI-hez kedden eljuttatott közös állásfoglalásukból.

A közlemény szerint a fővárosi önkormányzat elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata miatt folyamatosak a dugók az utakon, 

ellehetetlenül az áruszállítás, nőtt a közösségi és az egyéni közlekedésben a menetidő, és ez már a gazdasági növekedést hátráltatja.

A kamarák szerint azonnali szemléletváltásra van szükség, mivel a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy csökkentse az utak áteresztő kapacitásait, tiltásokat vezessen be, ezáltal növelve a légszennyeződés mértékét is, hanem az, hogy „a közlekedési igény megvalósulását a leggyorsabb és környezetbarát módon valósítsa meg”.

Hozzáteszik, minden olyan intézkedés, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál, szükségszerűen egyoldalú lesz. A főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására – áll a közleményben.

A 400 ezer vállalkozást képviselő BKIK és PMKIK ezért felszólítja a fővárost, hogy

 azonnali hatállyal függessze fel a Mobilitás 2030 program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi-forgalom ellehetetlenítésére koncentrál

, szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, a karókkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg, valamint tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek áthaladását a Lánchídon.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Origo/Csudai Sándor

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2023. szeptember 13. 01:22
.. és Karibab és 40 rablójának nem romlik a népszerűsége, biztosítja akár az újraválasztását is. Hát akkor ez a fasza, ezt érdemlik!
Namond
2023. szeptember 12. 20:45
Kis hülye propagandista, Budapesten (az ország minden részének), nem Budapestnek.
Berendel
2023. szeptember 12. 20:44
Az autósok nagyon-nagyon nehezen fogadják el, hogy városon belül a gyalog-kerékpár-tömegközl kell hogy prioritást élvezzen az autózással szemben. Mivel korábban pont fordítva volt, ezért tele van a főváros örökölt, kerékpár ellenes megoldásokkal. Lágymányosi híd például, ahol az autók jelzőlámpa mentesen, megállás nélkül, a legrövidebb úton suhannak át a Dunán, míg kerékpárral a haladás feltétele a következő akadályok sikeres leküzdése: 6db jelzőlámpa várakozás a híd alatti káoszban, 4 db lemászás és felmászás a hídpillérekre, plussz néhány kimondottan veszélyes csigaút.
123321
2023. szeptember 12. 20:07
gratula, buzipest. slava ukraini.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!