Orbán Viktor: A vállalkozók magánsikere az ország közsikerének előfeltétele

2023. december 01. 16:22

„Olyan kormányunk van, amely hisz abban, hogy a dagály minden hajót felemel” – fogalmazott a kormányfő.

2023. december 01. 16:22
ORBÁN Viktor

A magyar vállalkozók magánsikerei az ország közsikereinek előfeltételei, ezért a kormány nem irigy a vállalkozók tőkéjére, hanem ellenkezőleg, minden vállalkozónak még nagyobb sikereket, még nagyobb üzleti hasznot és tovább gyarapodó tőkét kíván – mondta a miniszterelnök pénteken, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén, Budapesten.

A kormányfő a magyar vállalkozók napja alkalmából tartott eseményen reményét fejezte ki, hogy

a vállalkozók sikeresek lesznek és mindebből az ország felemelkedése, vagyis a közhaszon növekedése áll majd elő.

Hozzátette: a politikai vezetők felelőssége és munkája, hogy ezt úgy igazgassák össze, hogy a vállalkozók magánsikere az egész ország sikerévé váljon.

„Olyan kormányunk van, amely hisz abban, hogy a dagály minden hajót felemel” – fogalmazott. A kormányfő arra is kitért: míg a vállalkozókat a nyereség motiválja, az üzleti tranzakcióktól magánhasznot remélnek, és „ez így van jól, ezt hívják piacnak és magántulajdonnak”,

ezzel szemben a politika motivációja az, hogy a gazdaság működése a nemzet javára váljon.

Ez akkor is igaz, hogyha ugyanarról az ügyről van szó – jelezte, példaként a budapesti repülőtér visszavételét hozva, ami értékelése szerint a vállalkozónak üzleti ügy, a kormánynak pedig nemzetgazdasági kérdés.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. december 02. 11:31
Álljon meg a menet dr miniszterelnök! Csád Afrika rossz döntés.!! Szalay Bobri Kristóf honvédelmi miniszter szélhámos! Nigerbe ( szomszéd) most volt katonai pucss! Csádban 3 éve agyonlőtték az elnököt!! Törékeny állam,nincs biztonság! Azbej Tristan atbaszta a kormányt! Lánci Tamás 48 perc M1 TV. Rossz riporter! Szalay Csádot népszerűsítette, Lánci hallgatott. Kérdése sem volt! Mi folyik ott! Nagy bukfenc lesz ebből,ha nem lépnek vissza!
dryanwolf
2023. december 02. 09:27 Szerkesztve
Olyan kormányunk van... "ez így van jól (l. Hatvanpuszta), ezt hívják piacnak és magántulajdonnak” - Kolumbia-alsón.
Pelso j.
2023. december 01. 19:47
Lefordítva: továbbra is dől az állami támogatás, az ingyenpénz a haveroknak, strómanoknak, rokonoknak.
Akitlosz
2023. december 01. 19:38
Rajta már jól látszik a dagály. Annyira dagályosodik, hogy lassan kiönt a medréből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!