Elindult a magyar segélyszállítmány Ukrajnába

2015. június 01. 10:38

Főleg tartós élelmiszereket, illetve gyógyászati és tisztálkodási eszközöket küldtek nyolc kamionon magyar jótékonysági szervezetek Ukrajnába. Négy kamion Kárpátaljára megy, négy a Kárpátokon túlra. A kamionok kijutásának biztosításában értékes segítséget nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

2015. június 01. 10:38

Nyolc kamionnyi, mintegy 100 millió forint értékű segélyszállítmány indult Magyarországról Kárpátaljára több jótékonyági szervezet összefogásának eredményeként – mondta el Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában. Hétfőn a kamionok vámoltatása zajlik.

Hozzátette: a szállítmány tartós élelmiszerekből, gyógyászati és tisztálkodási eszközökből áll. Mint fogalmazott, az élelmiszer csupán pillanatnyi segítséget jelent, a legfontosabb, hogy folyamatosan jelen legyenek a válság sújtotta régióban, ahol a pénz értéke harmadára zuhant az elmúlt egy évben, a rezsiköltségeket sokan nem tudják fizetni, miközben sok családból elviszik a dolgozó férfiakat katonának.

Pál Sándor emellett rendkívül fontosnak nevezte a lelki segítséget is. „Elesettek az emberek, óriási a bizonytalanság” – jegyezte meg. Mint elmondta, igyekeznek elbeszélgetni a helyiekkel, hitet adni, segíteni abban, hogy ne jöjjenek el Kárpátaljáról.

A jótékonysági akcióban a Magyar Református Szeretetszolgálat mellett a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat is részt vesz, továbbá csatlakozott a kezdeményezéshez az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat is – mondta el a műsorban Écsi Gábor, a Katolikus Karitász vezetője.

Hozzátette: a kamionok kijutásának biztosításában értékes segítséget nyújtott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a magyarországi ukrán kisebbségi önkormányzat is. „A szállítmány fontos üzenete lehet, hogy megérezzék az ottaniak: nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva, az anyaország törődik velük” – fogalmazott Écsi Gábor.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa
2015. június 01. 16:09
Az orosz nyelvű BBC értésülései szerint Petro Porosenko egy év alatt meghétszerezte a bevételeit. Míg 2013-as adóbevallásában 51 millió hrivnyát, a tavalyiban már 369 milliót vallott be (4,9 milliárd forint), idézi a lapot az MTI. http://index.hu/kulfold/2015/05/28/meghetszerezodott_porosenko_bevetele/
komondor
2015. június 01. 11:46
Mi van az vörösiszap károsultaknak összedobott milliárdokról? Abból lett a sertéstelep???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!