Átalakul a fóti gyermekváros

2017. január 19. 00:20

Tömegszerű intézményekben nem lesz gyermekvédelmi gondoskodás 2019-re a kormány szándékai szerint. Ennek részeként átalakul a fóti gyermekváros is – közölte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Fóton.

2017. január 19. 00:20

 Czibere Károly elmondta, hogy megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kiváltják kisebb lakásotthonokra, és ez a folyamat most eléri Fótot is. Kiemelte, hogy a kormány szeretne szakítani azzal az 1950-es évekből származó gyermekvédelmi szemlélettel, miszerint az állami gondozottak számára az a megoldás, ha a város határában, a helyi település lakosságától, társadalmától távol, egy külön telken, egy külön társadalmat hoznak létre. A politikus szerint ezzel ellentétben akkor kapnak igazi életkezdési esélyt ezek a gyerekek, ha integrálják, befogadják őket a társadalomba.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a kormány úgy döntött, hogy a befogadó szemlélet érvényesítése érdekében a gyermekváros 2018 közepén befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást. A gyermekekről és az intézmény 150 dolgozójáról gondoskodni fognak.

Kitért arra, hogy jelenleg négy gyermekvédelmi szolgáltatást biztosít a gyermekváros. Huszonnégy férőhelyen különleges ellátásban azok részesülnek, akik tartósan betegek, fogyatékosak és három évnél fiatalabbak. Ez a tevékenység Hatvanban folytatódik. A speciális gondozást igénylő gyermekek esetében harminckét férőhely áll rendelkezésre, ezek két részre osztva Zalaegerszegre, illetve Kalocsára kerülnek.

Az intézmény a kísérő nélküli kiskorúak, a migráns gyerekek ellátóhelyeként is működött, a negyedik szolgáltatást, az utógondozói otthonokat pedig nem érinti az átalakítás, mivel ezek nem a gyermekváros területéhez kötődnek.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!