Rendkívüli időkben rendkívüli felajánlás a Groupamától

2021. január 08. 12:00

Több mint 700 millió forintról dönthetnek a KGBF ügyfelek.

2021. január 08. 12:00
null

Több mint 700 millió forint rendkívüli felajánlást tesz Groupama Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleinek. Az ország egyik legnagyobb biztosítója ezzel elismeri és méltányolja, hogy az autósok a rendkívüli járványhelyzetben kevesebbet autóztak, kevesebb balesetet okoztak, és a járvány terjedését is mérsékelték. Január 7-től február végéig arról is dönthetnek, hogy a felajánlott egyszeri összeget saját célra, vagy az Országos Mentőszolgálat támogatására használják fel. 

Fotó: Fürjes Viktória/Groupama
Fotó: Fürjes Viktória/Groupama

„A koronavírus-járvány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területét is érintette, 2020-ban ügyfeleink nem a megszokott módon tudták használni autójukat” – mondta el Koháry András, a Groupama Biztosító kommunikációs és PR vezetője. Különösen a közel két hónapig tartó kijárási korlátozások idején csökkent a forgalom, így elmondhatjuk, hogy a pandémiának pozitív hatása is van: kevesebb baleset történt. Értékeljük azt is, hogy az autók üzembentartói a kevesebb utazással felelősséget vállaltak a járvány terjedésének visszaszorításában is. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást viszont a törvény értelmében minden autótulajdonosnak szerződés szerint fizetnie kell, ez alól rendkívüli helyzetben sincs kibúvó.

A Groupama ezért döntött úgy, hogy 250 ezer egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelének egyedülálló akciót hirdet, és egyszeri 700 millió forintos összeg felajánlásával is kifejezi, hogy partnernek tekinti őket és mellettük áll a nehéz helyzetben. 

„Azt gondoljuk, hogy egy »fair« biztosítótól ez a helyes és méltányos magatartás” – hangsúlyozta Koháry András. „A Groupama felajánlása egyébként az egyedi KGFB szerződési portfóliónk egyhavi díjrészét kitevő összeg” – tette hozzá.

A döntés mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező Groupama ügyfelet érint. A 700 millió forintot meghaladó összeget az üzembentartók között a 2020. december 28-án hatályos KGFB szerződésük egyhavi díjrészével arányosan osztják fel. A felajánlás minden gépjárműtípus esetén jár és minden magánszemély, egyéni vállalkozó, vállalkozás, jogi személy üzembentartó megkaphatja, aki 2020. december 28-án a Groupama Biztosítónál 2021. január 1-je után is hatályos egyedi, határozatlan idejű KGFB-szerződéssel rendelkezik. A felajánlás egyszeri és nem jelenti az ügyfél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának csökkentését, az változatlan marad.

A döntés mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező Groupama ügyfelet érint.<br>Fotó: Pexels
A döntés mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező Groupama ügyfelet érint.
Fotó: Pexels

Az érintettek szabadon rendelkezhetnek arról, hogy a biztosító utalja át számlájukra a felajánlott összeget vagy számítsa be díjfizetési kötelezettségükbe, illetve dönthetnek úgy, hogy az Országos Mentőszolgálatot támogatják. 

„Társaságunk a felajánlással is szeretne tisztelegni azok előtt, akikre az elmúlt időszakban különösen nagy teher hárult, és a járvány miatt jóval többet közlekedtek az utakon. Ahogy az egészségügyben dolgozó többi szakember, úgy a mentősök is rendkívüli szerepet vállaltak a koronavírus elleni védekezésben. A felajánlással most szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket munkájukért, és egyben ügyfeleink számára is megadni a lehetőséget, hogy ily módon közvetíthessék erkölcsi elismerésüket a mentőszolgálat dolgozói felé” – mutatott rá Koháry András. 

A január 7-től február végéig tartó akció részletei, így a választási lehetőségek is, a Groupama honlapján keresztül is elérhető online felületen, a https://groupama.hu/hu/a-kotelezo-johet-szivbol/ címen érhetők el. 

A felajánlott, több mint 700 millió forint azon részét, melyről nem nyilatkoztak és számlaszám sem állrendelkezésre, a biztosítótársaság teljes egészében az Országos Mentőszolgálat támogatására fordítja.

Címlapkép: Fürjes Viktória/Groupama

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!