Gyermekelhelyezés: kinyílt a kapu az édesapák előtt

2021. november 13. 18:41

A héten elfogadta az Országgyűlés a közös szülői felügyeletről szóló, Varga Judit által benyújtott törvényjavaslatot. Szakértőkkel néztük végig, milyen változásra számíthatnak a szülők január elsejétől. Pszichológust kérdeztünk arról, hogy jó-e a gyermeknek az „egy hét anyánál, egy hét apánál”. Riport.

2021. november 13. 18:41
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Véget vethet az apukák ötvenes évek óta történő bebetonozásának – így értékeli lapunknak Kiss Csaba, az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület elnöke a november 9-én elfogadott közös szülői felügyeletről szóló törvényjavaslatot, amit Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtott be még októberben a Parlament elé. Az új rendelkezés január elsején lép hatályba. A jogszabály lényege, hogy lehetővé teszi a közös szülői felügyelet bírói elrendelésének lehetőségét a gyermek érdekében abban az esetben is, ha ezt csak a szülők egyike kéri. 

Nyertes–vesztes-helyzet, avagy a jelenlegi gyakorlat

Azelőtt, hogy részletesen felvázolnánk, pontosan miben és mi módon jelent változást, nézzük meg a jelenlegi gyakorlatot. A házassági bontóperek többségét nők kezdeményezik. Ha a két fél megegyezik a közös szülői felügyeletről, tiszta sor, mert ha valóban nem ellentétes a gyermek érdekeivel, azt rendeli el a bíróság. Ám, ha nem születik egyezség a felek között, a bíróság dönt a szülői felügyeleti jogról, vagyis arról, melyik szülő gyakorolja a gyermek felett a kizárólagos szülői felügyeleti jogot. Ilyen esetben a bíróság szabályozza a kapcsolattartást is: a bevett gyakorlat szerint a különélő szülő kéthetente egy hétvégére, esetleg heti egy hétköznap délutánra viheti el a gyermeket. 

Vagyis az a helyzet áll elő, hogy „a bíróság szerint alkalmasabb szülő nevelheti száz százalékban a gyermeket, az egyezség nélküli ügyek esetében ez a személy 85-90 százalékban az anya” – hangsúlyozza az egyesület elnöke. Szerinte a különélő szülő jelenleg ki van szolgáltatva nemcsak a gyermeket gondozó szülőnek, de a bíróságoknak is. Utóbbi kapcsán Kiss szigorúan fogalmaz: úgy véli, az ítélőszék nem törődik sem a gyermek érdekeivel, sem a szülői jogokkal. Azzal pedig, hogy a bíróságok a 60-70 éves túlhaladott bírói gyakorlatot (hétvégi apuka) követik, egyenesen „szociális halálra ítélik” a gyermek és a különélő szülő kapcsolatát – hangsúlyozza.

Fotó: Shutterstock

Hasonló véleményt fogalmaz meg lapunknak Tomasovszki László klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus, igazságügyi szakértő, aki szerint a gyermekelhelyezés több évtizedes bírói gyakorlata a klasszikus játékelméletnek megfelelő „win-lose” vagyis „nyertes-vesztes” szituációra van berendezkedve. Hiszen az egyik fél úgymond megnyeri a gyermek elhelyezését, amivel párhuzamosan a másik elveszíti.

Ez a nyertes–vesztes-helyzet pedig szerinte ellentétes az alapvető emberi-szülői jogokkal,

ugyanis mindkét szülőfélnek ugyanolyan joga és kötelessége a gyermek nevelése és gondozása, és ugyanúgy a gyermeknek is joga van mindkét szülőhöz, függetlenül attól, hogy a szülők úgy döntenek, hogy a jövőben nem kívánnak együtt élni. 

Ezen a gyakorlaton kíván valamelyest változtatni a törvénymódosítás, ami a szakértők reményei szerint véget vet a futószalagon gyártott sablon-ítéletek korának. Kiss Csaba szerint a jogalkotó 60-70 éves lemaradást próbál pótolni, amit az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület teljes mértékben támogat. 

Régóta meglévő társadalmi igényekre reflektál

Abszolút pozitívnak értékeli a jogszabályi módosítást Kölcsényi Soma családjoggal foglalkozó ügyvéd is, mint rámutat: régóta meglévő társadalmi igényekre reflektál. A gyermekek mindenek felett álló – nemzetközi egyezményekben is rögzített – érdeke kell, hogy meghatározza a bíróságok döntését – mondja. Ehhez adhat újabb eszközt a bíróságok kezébe a mostani módosítás, ami három pontban hoz változást.

Mint rámutat: a jogszabály továbbra is a szülők megállapodására helyezi fontossági sorrendben a hangsúlyt, ezért ahogy eddig, úgy ezután is a szülők egyezsége lesz a döntő a szülői tevékenységük rendezésekor. A bírói gyakorlat eddig is lehetővé tette, hogy az édesanya és az édesapa azonos időtartamban gyakorolja a szülői jogokat és kötelezettségeket, amennyiben ebben állapodtak meg. Ám eddig nem volt nevesítve a váltott gondoskodás jogintézménye, most ezt a bírói gyakorlatot emeli be a jogalkotó a Polgári Törvénykönyvbe a módosítással.

A második, amiben újat hoz a jogszabály, az az, hogy amennyiben a szülők nem tudnak megállapodni, a bíróság az egyik szülő kérésére is dönthet a szülői felügyelet közös gyakorlásáról, amennyiben az a gyermek érdekében áll.

– hangsúlyozza Kölcsényi Soma ügyvéd, hozzátéve, ez nem jelenti azt, hogy így is fog dönteni, de a jogalkotó megadja a mérlegelés lehetőségét az ügyben eljáró bírónak. A döntés során a bíróságnak mérlegelnie kell, hogy a gyermek testi-, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben. „A bíróság a gyermek érdekét széles bizonyítás során eddig is meg tudta állapítani, ezután sincs ebben változás” – emeli ki a szakértő. Korábban a bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy egyes részjogosítványokon felül is megossza a szülők közötti jogokat, ezzel a lehetőséggel tehát kiegészült a bíróság lehetőségeinek tárháza.

A harmadik fontos pont, hogy a közös felügyelet elrendelése nem jelenti azt, hogy a feleknek automatikusan váltott gondoskodásban (fele-fele időtartamban) kellene gyakorolniuk a szülői jogokat és kötelezettségeket. A jogszabály arra is lehetőséget ad a közös szülői felügyelet fenntartásával, hogy a két fél különböző időtartamban nevelje a közös gyermeket. Ez esetben a bíróság a kapcsolattartást is szabályozása a szülők megállapodása szerint.

Váltott gondoskodás esetén nem kell gyerektartást sem fizetni?

A jogszabály ezt is félreérthetetlenül szabályozza, rögzítve, hogy „az, hogy a szülők a gyermekről ugyanannyi ideig gondoskodnak, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bíróság – a szülők eltérő vagyoni- és jövedelmi viszonyaira, illetve életkörülményeire figyelemmel –, szükség esetén az egyik szülő részéről tartásdíj fizetési kötelezettséget állapítson meg”. Ez a passzus Kölcsényi szerint a Ptk. családjogi könyvének egyik fontos alapelvét: a gyengébb fél védelmét viszi tovább azzal, hogy kifejezetten rendelkezik a tartás elrendelhetőségéről is még váltott gondoskodás esetén is.

mert azt kell mondjam, ilyen esetek is voltak szép számmal a múltban”

– hangsúlyozza. Mint kiemeli, amennyiben az egyik szülő jövedelme lényegesen meghaladja a másik szülőjét, akkor az a szülő, akinek a jövedelme annyival magasabb, igenis fizessen tartásdíjat, nem a másik szülőre, hanem arra tekintettel, hogy a gyermek akkor sem szenvedhessen hiányt, amikor az alacsonyabb jövedelmű szülőnél van éppen. Szerinte az a fajta álláspont, hogy „csak azért, mert annyit vagyok vele, mint a másik, nem kell fizetnem, meglehetősen érzéketlen álláspont, hiszen matematikát igyekszik csinálni a gyerekből”

Gyökértelenség-stabilitás

A váltott nevelés kapcsán a leggyakoribb ellenérv, hogy a gyermekben nem tud kialakulni a stabilitás, ami kulcsfontosságú a fejlődése szempontjából. Ezt a meglátást az új világ kihívásaihoz, helyzeteihez, feladataihoz abszolút nem illeszkedő, meglehetősen idejétmúlt szemléletnek nevezi Tomasovszki László klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus. Mint kifejti: az emberiség mára teljesen mobilissá vált, nemcsak országon belül, de kívül is költözünk, ez a stabilitás iránti igény felül kell, hogy íródjon, és újra kell, hogy értékelődjön. Emellett a gyermekek esetében

a fizikális környezet állandósága sokadlagos tényező a személyi környezet állandóságához képest,

utóbbi sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Hozzáteszi, hogy Hollandiában egyébként bevett forma az úgynevezett fészekmodell, ami azt jelenti, hogy a gyermek van stabil helyen, a szülők pedig meghatározott időnként váltják egymást: vagyis ők költöznek be és ki a gyermek számára fenntartott lakásba. Persze ehhez három, de minimum két lakásra volna szükség, így, bár ez a modell a szakértők többsége szerint működőképes, és figyelembe veszi a gyermek stabilitás iránti alapvető igényét, gazdaságilag sokak számára megvalósíthatatlan. 

 

Fotó: Soloviova Liudmyla/Shutterstock

Mit mutatnak a kutatások?

Az első kutatások a skandináv országokban – ahol évtizedek óta preferálják az osztott elhelyezést – indultak el. Ezek közül példaként említi Tomasovszki László azt a svéd utánkövetéses vizsgálatot, aminek során több tízezer gyermeket vizsgáltak öt éven keresztül. A gyerekek között voltak, akik hagyományos családban nevelkedtek, voltak, akiknek a szülei elváltak, és a szokványos kapcsolattartással működtek, és voltak, akik váltott elhelyezésben nevelkedtek. A vizsgálat azt mutatta, hogy azoknak a gyerekeknek volt a legjobb a pszichés állapota, akik teljes családban növekedtek, őket követték az osztott elhelyezésű gyermekek, míg náluk kevésbé jó mentális állapottal bírtak a válás után hagyományos elhelyezésben nevelkedők. „Ezzel felfedezték a kanálban a mélyedést” – mondja Tomasovszki László, utalva arra, hogy a kutatás nem meglepő, de mint hozzáteszi, „legalább van egy nagylétszámú, utánkövetéses vizsgálat, ami bebizonyította, amit eddig is tudtunk”

Persze ez nem jelenti azt, hogy minden gyermek számára a váltott gondoskodás lenne a legjobb megoldás,

mert ahány gyermek és család, annyi személyiség, annyi igény, és annyi élethelyzet. A módosítás nem is ezt szeretné elérni, de azt igen, hogy ha az igény felmerül valamelyik félben, a bírónak lehetősége legyen mérlegelni. Nem lehet figyelem nélkül hagyni a gyermek életkorát sem, mert természetesen más vonatkozik egy pár hónapos, vagy egy-két éves gyermekre, mint mondjuk egy 14 évesre.

Az előbbiek esetében Vekerdy Tamás például nemcsak, hogy helytelenítette, de egyenesen ellenezte az „egy hét anyánál, egy hét apánál” megoldást. Szerinte a még nem beszélő és nem szobatiszta kisgyereknek lehetőség szerint egyetlen stabil helyre és személyre van szüksége, amelyik és aki nem váltakozik, és ez az esetek többségében általában – ha a gyerek érzelmi igényeit és szükségleteit nézzük – az anya. A szakértők abban viszont egyetértenek, hogy minden családnak a nekik legjobb megoldást kell megtalálni, megteremtve a gyerek számára az érzelmi biztonságot. 

Nőjogi szervezetek: újabb eszköz a bántalmazók kezébe

Alig jelent meg a javaslatterv, egyes nőjogi szervezetek nagy elánnal tiltakozni is kezdtek ellene. A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közös közleményt adott ki, melyben leszögezik: az igazságügyi miniszter javaslata „nem pusztán nem védi meg a családon belüli erőszak  áldozatait, hanem éppen ellenkezőleg: újabb eszközt ad a bántalmazók kezébe arra, hogy a szétválást követően is fenntartsák a bántalmazást, hatalmat tudjanak gyakorolni volt partnerük felett a közös gyerek(ek)en keresztül, és a nem bántalmazó szülő és gyermekei hétköznapi életvitelét ellehetetlenítsék”.

– szögezi le Kiss Csaba, az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület elnöke. Mint rámutat, alighanem félreértésről van szó az említett szervezetek részéről, mert „a törvénytervezet nem a gyermekeket bántalmazóknak adna több jogot, hanem a gyermek-szülő kapcsolatot igyekszik visszaemelni arra a helyre, ahol mindig is lennie kellett volna a jogban: egy szintre emelni az apa-gyermek kapcsolatot, az anya-gyermek kapcsolattal”. Megemlíti, hogy tavaly 15 600 házasság végződött válással a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, míg a távoltartással végződő családon belüli erőszakos esetek száma 2-300 eset. Az arány valamelyest sántít ugyan, és nem veszi figyelembe a magas látenciát, vagyis azt, hogy sok eset rejtve marad, de valamelyest mégis érzékeltetik ezek a számok a valóságot. Mint mondja, a megszavazott javaslat nem a kapcsolati erőszaknak kedvez, hanem jogot ad végre a gyermekeknek és az eddig kifosztott családoknak.

Akadályoztatás esetén szankciókat!

Fontos az is Kiss szerint, hogy az ilyen kapcsolati erőszakot hordozó családi esetek a válások számának elenyésző töredékét képezik. „A házasságon belüli érzelmi, akár fizikai erőszak ugyanilyen arányban létezik, amelynek kárvallottjai nemcsak az édesanyák, de a férjek és az édesapák is”. Emellett kiemeli, hogy a válást követően számos ügy megszüntethető a provokatív és szülői ellennevelést folytató „gondozó szülő” hatalmi helyzetének megszüntetésével. Aki a gyermek egészséges nevelésében nem akar együttműködni a békés együttműködő szülőtársával, az a nevelési helyzet elvesztésével nézzen szembe. 

Hasonló véleményen van Tomasovszki László is, aki azzal egészíti ki Kiss álláspontját, hogy amennyiben az eddigi gyakorlattal szemben létrejön az a gyakorlat, hogy egyenjogúan, ugyanannyi időben, pontosan szabályozottan nevelheti anya-apa a közös gyermeküket, akkor nincs, ami indokolná a konfliktust és az agressziót. Mint mondja, jellemzően a problémák abból fakadnak, amikor a gyermekkel együttélő szülő akadályozza a gyermek kapcsolattartást a különélő szülővel. Ezeket a konfliktuslehetőségeket a kapcsolattartás pontosan szabályozásával, ellenőrzésével, és amennyiben az egyik fél akadályozza a másikat szankcionálásával minimalizálni lehet. 

Ám ahhoz, hogy ez gördülékenyen működjön, elengedhetetlen egy gyorsabb reagálású védőrendszer a pszichológus szerint. Jelenleg sajnos hónapok is eltelhetnek, amíg a hivatalok reagálnak egy bejelentett, huzamosabb idő óta fennálló kapcsolattartás akadályozására. Még több idő, amíg az intézmények meghozzák azokat a szankciókat, amivel kikényszeríthető az egyértelmű bírói ítéletbe foglalt kapcsolattartás megvalósulása. Mint mondja, tőlünk nyugatabbra bevett gyakorlat, hogyha az egyik szülőfél megfelelő indoklás és valós ok nélkül, huzamosabb időn keresztül visszatérően megakadályozza a kapcsolattartást akár passzív, akár aktív módon, önmagában megkérdőjelezi a nevelésre való alkalmasságát.

Ami pedig alapját képezheti a másik szülőfélnél való gyermekelhelyezésnek.

Probléma Tomasovszki László szerint az is, hogy mihelyst felmerül a családon belüli bántalmazás ügye, az emberek többségében a bántalmazó, alkoholista apuka sztereotipizált képe rajzolódik ki, amiben bizonyos esetekben nyilván van is igazság. Ám szerinte probléma, hogy arról egyetlen szó sem esik a médiában, hogy nagyon sok olyan súlyos bűncselekménytípus létezik, amiben messze élenjárnak a nők, ilyen például a csecsemőgyilkosság. Az érem másik oldala, hogy a javaslattervben a bántalmazás eszközét látó nőjogi szervezetek egyfajta rendszerabúzust hajtanak végre azzal, hogy bekorlátozzák a különélő, tipikusan apukának a jogait olyan indokok alapján, amik irreálisak és irracionálisak is. Erről pedig a szakértő szerint szintén nem esik egyetlen szó sem.

A gyereket úgy kezelik, mintha a szülő tulajdona lenne

A nőjogi kritikák egyéb szakmai – jelen esetben pszichológiai – szempontokat is felvetnek. Tomasovszki László pszichológus szerint

Mint rámutat, sajnos sokszor lehet látni, hogy a gyereket úgy kezelik, mintha az anya tulajdona, sőt testének része lenne. Ez pedig bizonyos én és testhatárbeli problematikát is felvet a pszichológus szerint, ami súrolja, sőt adott esetben ki is merítheti a súlyos személyiségzavar kritériumait. „A gyermek sem az anyának, sem az apának nem tulajdona, hanem egy különálló individuum, akinek jogai és bizonyos korlátok között autonómiája is van” – emeli ki. 

A javaslat kritikája

Azzal együtt, hogy támogatja a javaslattervet, Kiss kritikát is megfogalmaz. Szerinte az lenne a legjobb, ha alapértelmezett lenne, hogy a két – nevelésre érzelmileg, értelmileg, anyagilag alkalmas – szülőfélnek ugyanannyi joga van a gyermekéhez, és a gyermeknek is a szüleihez. Ezért úgy véli, nem a legmegfelelőbb a bírók kezébe adni a mérlegelés lehetőségét, hiszen szerinte a „bírók túlterheltek, sok esetben érdektelenek, csak az vezérli őket, hogy lezárják az ügyet”. Ezen változtathat szerinte az új jogszabály, ugyanis „már nincs elhelyezési kényszer, megszűnhet a jobb szülő-rosszabb szülő vita”.

Az intézményrendszer is megújításért kiált

szerinte, véleménye szerint „a gyámhatóságok alkalmatlanok”, a családvédelmi szolgálatok pedig „hatósági jogkör nélküliek”. Az egyesület a joggyakorlat változásának és a családi együttműködés kialakításának elősegítésére szülői irodák létrehozását javasolja. Ezekben az intézményekben szakképzett, elfogulatlan pszichológusok, gyermekjogi szakemberek végeznék a munkájukat, közvetlen kapcsolatban az ügyekkel eljáró bíróságokkal. Az ő feladatuk lenne a dominanciára törekvő szülőfél játszmázásának kiszűrése. 

Brutális rombolás a személyiségfejlődésben

Elszomorító, hogy a gyermekeket szó szerint „járulékos kérdésként” kezelik a házassági bontóperek. Az pedig még inkább, hogy – tisztelet a kivételnek – de bizonyos körök abban érdekeltek, hogy az ügy minél hosszabb ideig elhúzódjon. A véget nem érő bírósági eljárások pedig elképesztő pszichés terheket ró a szülőkre, aminek pedig legnagyobb kárvallottja a gyermek.

Minél jobban elhúzódik a válóper, annál nagyobb perköltség vándorol az ügyvédek zsebébe” – mutat rá Tomasovszki. Miközben az egész megosztásos játék brutális, az egész életére kiható rombolást végez gyermek személyiségfejlődésében. Mit fog megtanulni egy gyermek, ha abban nő fel, hogy a szülei, akik modellként funkcionálnak előtte későbbi életére vonatkozóan is, állandó háborúban, csetepatéban vannak egymással? – teszi fel a kérdést a pszichológus. „Semmiképpen nem azt, hogyan lehet a másikkal együttműködni, békében élni, hanem ennek éppen az ellenkezőjét”. A gyermek szülei elvetik a gyermekben ennek a szomorú történetnek a transzgenerációs továbbvitelét, vagyis ezt adja majd tovább a csemete az ő utódjainak, és így tovább.

A pszichológus szerint a válások korábbi gyakorlatának vadhajtásait már most is láthatjuk: a szingli-, és a mamahoteljelenség oroszlánrészben ugyanis ennek köszönhető. Úgy véli, az elhúzódó válások, együttműködni képtelen szülőpárok, a játszmák

aminek hatására nem csoda, ha eldobható, lecserélendő, megunandó tárgyaként kezelik majd az az emberi kapcsolatokat.

Nyitókép: UfaBizPhoto/Shutterstock

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megváltó
2021. november 15. 12:36
...az én történetem kezdetekor Varga Judit éppen a családi erőszak ellen kampányolt... -Vagyok egy apa, aki felállt egy 22 éves kapcsolatból, mert az anya nyilvánvalóan kisiklott, de nem volt hajlandó segítséget elfogadni; élhetetlenné tette az életünket. Gyermekünk, az utolsó tíz év teljes, csapatmunkát igénylő megkérdőjelezhetetlen összefogásaként született a hetedik lombik után... Az anyának gyakorlatilag semmit nem kellett tennie; egyetlen hazug bejelentésre az addig minden vélemény szerint makulátlan, normális -gyermekével továbbra is kapcsolatot tartani kívánó- apa bekerült a rendőrség+gyámhatóság+családsegítő+bíróság+oktatási intézmények rutinringlispíljébe' és azonnal lett belőle bűnöző, zaklató, törvényszegő alávaló gazember. ...mindezt azért, mert kommunikálni kívánt a gyermekével. ...Egyszóval; elindult az A P Á T L A N Í T Á S . Hiába volt megállapodásunk, hogy bármikor kezdeményezhetem a kapcsolattartást gyermekemmel, az anya ezt zaklatásnak állította be, mert az ő telefonján értem el a gyermekünket. Mikor ez kiderült, azonnal vettem a gyermeknek saját telefont, de az anya kikapcsolva tartotta, és minden lehetséges módon törekedett arra, hogy a gyermeket elérhetetlenné tegye, elidegenítse. Határozottan állítom; EZ NEM A GYERMEK ÉRDEKE. Ahogy írta a cikk, az előítélet kizárólag ittas/narkós/szerencsejátékos/balhés elvált férfit ismer, és bevallotta idővel az összes hatósági őszinte normális hatósági munkatárs -Ők igen rövid ideig maradnak meg ilyen munkakörülmények között- semennyire nem tud mást tenni a rendszer jelenleg: Win/Loss helyzetet teremt. Ebből az következik, hogy 95%-ban az apák kisemmizve, gyermekük elérésének lehetőségétől megfosztva mennek a híd alá, aztán meg a sárga földbe. A hatóságok működése egyre inkább hasonlít egy rossz multinacionális céghez: ha kell, -ha olyan "főnöki" kampány van-, családi erőszak ügyeket kreálnak és mutatnak ki, most meg?! ...mégis megfordulhat a fejükben, hogy az apa is ember? Olyan, mintha ez a cikk egy másik bolygón íródott volna. Amivel szembesültem az elmúlt három év alatt, az ilyen gondolkodásmódot és normális, valódi igazodási pontokat nem ismert, kizárólag igazi begyöpösödött "azt mondtam, mert azt mondtam" jellegű minden alapot nélkülöző "érvelés" folyt... Hihetetlen számomra, hogy mégis csak létezik egy 2021-es megközelítés ehhez a témához. ...nem merek elbizakodottá válni, de reménykedve várom a folytatást.
savrena
2021. november 14. 21:32
Van ennek egy olyan hatása, ami kicsit erősebben visszatartja a nőket a válástól. Ami a gyerekek szempontjából jó.
Csakislovacska
2021. november 14. 09:12
Csodás.A bírói hatalom elragadja,máshova elhelyezi a gyerekedet.Tőled el.Akár idegenek közé is,mert ha anya úgy gondolja,miért is ne? Végül is a társadalom apátlanítása érdekében az ördöggel is érdemes cimborálni. Üdvözlöm az új törvényt,mert sok szenvedésért kárpótol(hat). De ki adja vissza a gyerekemnek és nekem az elvett gyerekkort? Az elszállt éveket? Hogy nem alhattam mellette esténként?! Az érzelmi és élményalapú apa gyermek kapcsolat kialakulásának ideje szabott! Ezt vették el tőlünk eddig! Ki kárpótol érte?????????????????
Nuttika
2021. november 13. 21:46
A következő lépés, hogy nem mindig a férj a szemét és neki kell mindenről lemondania válás esetén. Az előző munkahelyemen volt egy nő, aki mesélt arról, hogy hogyan vált el és volt kapcsolati erőszak "áldozata". A nő elkezdett ráunni a férjére és eljárogatott szórakozni, ahol mivel tette-vette magát, kapott is ajánlatot. Egy ilyen után hazament és beközölte a férjének, hogy úgy érzi, a férje már nem ad meg neki mindent és hát más megadná. (Ő így adta elő nekünk, de ki tudja, mit mondhatott a férjének valójában.) Majd kapott egy maflást. Utána elment a rendőrségre, feljelentette a férjét, távoltartást kért rá és úgy vált el, hogy a férje semmit se kapott váláskor. Nőként én ezt rohadt gusztustalannak tartom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!