Keringési összeomlás okozhatta a buszban felejtett kislány halálát

2022. június 10. 16:41

A kislány életéért napokig küzdöttek az orvosok.

2022. június 10. 16:41
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, pénteken elhunyt a kórházban az a négyéves kislány, akit még kedden felejtettek benne egy kisbuszban Tomajmonostorán.

Póta György gyermekorvos az Origónak azt nyilatkozta, hogy olyan hőkörnyezetben, mint amilyen egy 50 fokos busz, egy ilyen idős kislány szervezete nem tud hőt leadni, ezért nem tudja visszahűteni a szervezetet normál testhőmérsékletre.

Ez az alapanyagcserét felborítja, felborul a szervezet teljes vegyi egyensúlya, ami végül is egy keringés-összeomláshoz vezet – mondta a portálnak a gyermekorvos, majd hozzátette, hogy ilyenkor az agy nem kap elég vért, vagyis oxigént sem, ami miatt a kislány elájulhatott.

A túlzott felhevülés miatt összeomlott a keringése, ez okozhatta a kislány halálát.

– mutatott rá Póta György.

A szerveken belül is elváltozások történhettek

„Ilyen esetben a szerveken belül is elváltozások történnek, leginkább a vese az, amelyik nem bírja, hogy magas hőmérséklet mellett nincs meg az átáramlás. Elveszíti a folyadékterét a szervezet. Ezek vezetnek egy globális összeomláshoz” – magyarázta a gyermekorvos az Origónak.

Nyitókép: illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. június 12. 01:40
Na ez érdekes: "A meggyanúsított sofőr, aki maga sem volt tisztában azzal, hogy bent maradt a buszban a kislány, köztiszteletben álló személy nemcsak Tomajmonostorán, de az egész környéken. Felesége tanárként dolgozik, a helyiek szerint egy jólelkű, kedves, sportos családról van szó. Információink szerint a sofőr többször is fenyegetőzött azzal, hogy önkezével véget vet életének, miután megtudta: Inezt súlyos állapotban mentőhelikopter szállította el Debrecenbe. Elértük egyik fiát, ám a nyomozásra való tekintettel nem akart beszélni. Úgy tudjuk, a családapa képtelen feldolgozni a történteket." https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/buszba-zart-kislany-edesanyja-meghalt-sofor/d2050vr "T. István, a szóban forgó busz Kunhegyesen élő vezetője házát megtaláltuk, de a férfi semmilyen jelzésre nem reagált. Vélhetően az épület falai között bujkált. – A felesége, Á. Judit egy köztiszteletben álló pedagógus. Engem is tanított. Csak jókat tudok mondani a házaspárról – mondta egy helybéli. Végül ifjabb T. Istvánnal, a sofőr fiával tudtunk beszélni a családból. – Az édesapámat nagyon megviselték a történtek. Külön kérték, hogy a vizsgálatok lezártáig senkinek se nyilatkozzunk, de egyébként sem rendelkezem a szörnyű esettel kapcsolatban elegendő információval – mondta a férfi. A felvetésre, hogy a család ismerősei szerint tartani lehet attól, hogy a sofőr kárt tesz magában, a fiú így válaszolt: – Egy ekkora tragédiát nem lehet könnyen feldolgozni. Megpróbálunk megfelelő segítséget szerezni, és természetesen mindannyian az édesapám mellett vagyunk – fejezte be ifj.T.. Beszéltünk az óvodába járó más gyermekek szüleivel is. Van, aki kiveszi a kislányát az óvodából. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy akármekkorát hibázott is a felelős, nem szándékosan okozta a bajt. Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni. – Fegyelmi vizsgálat és büntetőeljárás is indult az ügyben – mondta tömören, majd bontotta a vonalat." https://www.borsonline.hu/aktualis/2022/06/ovodas-busz-sofor-ongyilkossag "egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként." https://hirtv.hu/ahirtvkekhirei/pszichiatrian-kezelik-a-sofort-aki-a-buszban-hagyta-a-negyeves-kislanyt-2546898 Szóval irtózatosan gáz, hogy a sofőr felesége ráadásul pedagógus. És nem fiatalember, már javakorabeli, tehát semmilyen mentsége sincs arra, hogy valamit nem értett meg vagy nem tudott arról, hogy mit kéne csinálnia. A következő furcsaság az, hogy a gyerek valójában egy nagyobb településen él, mint ahová oviba hordták: "Most hoztuk haza a fiamat és menyemet Tiszaderzsre." https://www.origo.hu/itthon/20220611-edesanyja-az-utolso-orakban-is-a-buszban-hagyott-4eves-kislany-agyanal-imadkozott.html Tiszaderzs lakosainak száma: 1036 fő (itt élt a kislány) Tomajmonostora lakosainak száma: 746 fő Az ehhez legközelebbi település Kunhegyes (ott él a sofőr is). Kunhegyes már egy kisváros, lakóinak száma 7 521 fő. Kunhegyes legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a 78 éves polgármestere feleségül vett egy 18 éves lányt, akinek már van egy 4 éves gyermeke. Tiszaderzshez nem Tomajmonostora a legközelebbi település, hanem Tiszaszentimre, ami nagyobb település mind Tiszaderzsnél, mind Tomajmonostoránál: Tiszaszentimre lakóinak száma 2021 fő Ehhez a településhez tartozik Újszentgyörgy is, ami konkrétan Tiszaderzs és Tomajmonostora között fekszik, de Tiszaszentimre központjától pár kilométerrel arrébb. A lényeg, hogy nem világos, miért nem a legközelebbi településre hordták az ovisokat, miért két faluval arrébb, egy olyan helységbe, ami még kisebb, mint az eredeti lakóhely, Tiszaderzs.
Aranyhal
2022. június 11. 16:19
Szegény mindenki, aki ebben bárhogy is érintett.... borzasztó tragédia.
Sulammit
2022. június 10. 20:12
Persze, hogy az. Egyszerű kiszáradás nem okozhatta. Döbbenet. Mit szenvedhetett ez a kicsi kislány. Milyen fokozatai lehettek a szenvedésének ennek a kis 4 évesnek. Imádkoztunk a kislányért, imádkozunk a családjáért.
Szerintem
2022. június 10. 19:21
Beszálláskor, kiszálláskor alap, hogy a gyerekekért felelős óvónő megszámolja, megvan-e mindenki. Ez még felnőtt, turista csoportoknál is alapkövetelmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!