Elmarad a virágvasárnapi menet Jeruzsálemben

2020. április 05. 11:51

Egyre kevesebb vizsgálatot tudnak elvégezni Izraelben, mert hiány lépett fel a fertőzöttséget kimutató tesztek kiértékeléséhez szükséges reagens anyagból.

2020. április 05. 11:51

Idén elmarad a virágvasárnapi menet Jeruzsálemben a koronavírus miatt a jeruzsálemi latin pátriárka utasítása alapján. Pierbattista Pizzabala, a jeruzsálemi latin pátriárkatus apostoli intézőjének utasításai szerint elmarad a szokásos virágvasárnapi menet az Olajfák-hegyéről a Jeruzsálem Óvárosában lévő Szent Anna templomhoz a koronavírus terjedése ellen bevezetett izraeli gyülekezési tilalom miatt.

A Keresztény Média Központ élő adásban fogja közvetíteni a Szent Sír székesegyházban a húsvéti ünnepi szentmiséket, és a Szentföldön az egyes templomok közösségei számára szintén követhetőek lesznek a misék élőben az adott templomok szokásos nyelvén és időpontjában aszerint, hogy a gregorián vagy a Julianus naptárt követik.

Hatalmas sorok állnak az élelmiszerboltok előtt

A koronavírus megjelenésének következménye, hogy hatalmas sorok állnak az izraeli élelmiszerboltok előtt elsősorban tojásért. Rison Lecionnál vasárnap reggel a rendőrségnek kellett beavatkoznia, és szétoszlatnia a tojásért sorban állókat, majd bezáratták a boltot.

Minden családnak szüksége van tojásra a szerda esti széder-tálhoz, a nyolc napig tartó pészach ünnepének kezdetéhez. Azonban már több hete akadozik az ellátás, és ezért a vevők azonnal szétkapkodják a már csak korlátozott számban hazavihető dobozokat. Az  ellátási nehézségeket az okozhatja, hogy idén szinte minden izraeli hazájában lesz a pészach ünnepén, míg más években ilyenkor százezrek utaznak külföldi vakációra.

Egyre kevesebb vizsgálatot tudnak végezni

Szintén egyre súlyosabb gondokat okoz a fertőzöttséget kimutató tesztek kiértékeléséhez szükséges reagens anyag hiánya. Emiatt egyre kevesebb vizsgálatot tudnak elvégezni, noha a fertőzés megállításához, a gócok megtalálásához növelni kellene számukat.

Vasárnap Izraelben 8018 fertőzöttet tartottak nyilván, szombat este óta 167-tel nőtt a számuk. 47 a járvány következtében elhunytak száma, s jelenleg 127-en vannak súlyos állapotban.

Ciszjordániában a Palesztin Hatóság területén 214 esetről tudnak, és ott eddig egy ember halt bele a betegségbe. Rámalláhban mindössze kétszázöt lélegeztető géppel rendelkeznek két és félmillió lakosra, s ezért különösen tartanak a járvány elharapódzásától.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
my fair lédig
2020. április 05. 14:13
"Elmarad a virágvasárnapi menet Jeruzsálemben" Mivel bezártak a virágboltok, ez logikus következmény...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!