A hagyományos család védelmét ígérte Andrzej Duda elnök

2020. június 10. 13:11

Hangsúlyozta, hogy a gyermekeket védeni kell az LMBT-ideológiával szemben.

2020. június 10. 13:11

A hagyományos családmodell és a gyermekek LMBT-ideológiával szembeni védelmét, valamint az eddigi családtámogatások megőrzését ígérte szerdán Varsóban az elnöki tisztségért a június 28-i választáson újrainduló Andrzej Duda hivatalban lévő államfő. A Családvédelmi Charta nevű, a családok társadalmi és anyagi támogatásáról szóló dokumentum aláírását követő beszédében Duda az állam számára létfontosságúnak minősítette a családközösséget. Utalva a lengyel alkotmányban foglalt felfogásra, amely egy nő és egy férfi kapcsolataként határozza meg a házasságot, kijelentette: a házasság „nem létezik, és nem is fog létezni semmilyen más formában (...) ez az alkotmányosan egyedül elismert módja”.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe. „Ilyen megoldást nem lehet bevezetni, ez idegen ideológia” – jelentette ki. Arra vonatkozóan, hogy ez a fajta örökbefogadás egyes országokban lehetséges, úgy vélte, ez több tekintetben „óriási kétségeket ébreszt”. Kiemelte a szülők jogát ahhoz, hogy maguk döntsék el, milyen szellemben nevelik gyermekeiket, és úgy nyilatkozott, hogy meg kell tiltani az LMBT-ideológia terjesztését a közintézményekben.

Riválisa LMBT-charta nevű programot hirdetett

Ez a véleménye arra utalhatott, hogy fő elnökválasztási riválisa, az ellenzéki Polgári Platform (PO) jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester tavaly meghirdetett egy LMBT-charta nevű programot, amelynek oktatásügyre vonatkozó része a fővárosi iskolákban a szexuális nevelés olyan formáit vezette volna be, amelyek a bírálók szerint idő előtt felébresztenék a nemi ösztönt a gyermekeknél. A Családvédelmi Chartában Duda megígérte egyebek között a nagyvonalú lengyel családtámogatási program, a Család 500+ folytatását és a családbarát munkapiac fejlesztését. A Család 500+ keretében minden második és harmadik gyerek után havi 500 złotyt (mintegy 388 ezer forint) utal az állam a szülőknek.

Duda az esélyes

A többnemzedékes családok esetében – melyekben a nagyszülők is részt vesznek a gyereknevelésben – a program kiemeli a csökkentett nyugdíjkorhatár és a 13. havi nyugdíj megőrzését. Újabb megoldásként az elnök kilátásba helyezte a minden gyermek után járó 500 zloty értékű utalvány bevezetését, a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családoknak járó támogatások kiterjesztését, illetve a családon belüli erőszak szigorúbb büntetését. Felmérések szerint Duda a választás fő esélyesének számít. Trzaskowski nemrég váltotta fel a PO korábbi elnökjelöltjét, Malgorzata Kidawa-Blonskát, azóta a fő ellenzéki tömörülés jelöltjének támogatottsága emelkedő tendenciát mutat.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2020. június 10. 14:33
Isten Áldja a lengyel testvéreinket! A lengyel egészséges, akárcsak a magyar és az orosz. Az angol, német és a svéd pedig beteg, elfajzott.. kipusztulásra, kihalásra megérett.
Dominium Magna Hungaria
2020. június 10. 14:22
A lengyelek ilyen téren nagyon felvilágosultak: https://en.wikipedia.org/wiki/LGBT_ideology-free_zone
Karvaly
2020. június 10. 13:51
Duda PiS tag volt, mielőtt független lett volna, ellenfele ugyanabba a PO-ba tartozik, amelyikbe Tusk. Hiába a varsói gyors, és hogy két jobboldali párt küzd a hatalomért, a progresszív ideológia ugyanúgy jelen van ott is, mint nálunk a DK-Mszp-Momentum világában.
Emmanuel Goldstein
2020. június 10. 13:21
Nincs olyan hogy "hagyományos család", hiszen az ősközösségi viszonyok közt mindenféle együttélési és gyereknevelési forma létezett már...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!