Tovább szűkülő nemzeti hatáskörök – új médiatörvényt készít elő az Európai Parlament

2023. szeptember 27. 06:58

A tervek szerint az új szabályozás kötelezni fogja a tagállamok kormányait a médiafüggetlenség garantálására.

2023. szeptember 27. 06:58
VON DER LEYEN, Ursula

A médiaszabályozás számos területén egyelőre ütközik a tagállamok és az EP álláspontja. Míg a kormányok a hatáskörök egy részét megtartanák maguknak, addig a EP képviselők inkább közösségi szintű intézkedéseket, nagyobb kontrollt és több számonkérési lehetőséget szorgalmaznak. 

Ezek elérésére érdekében hamarosan elkészül az új európai médiaszabadságról szóló törvény. A jogszabály célja, hogy a nemzeti hatóságok olyan jogi környezetet hozzanak létre, amely garantálja a média függetlenségét, és

ami lehetőséget ad az Európai Bizottság számára jog betartatásáért szükséges fellépésre.

Gyorsított ütemben szeretnék elfogadtatni a jogszabályt

Sabine Verheyen német néppárti EP-képviselő keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy még a jelenlegi EP-mandátumának lejárta előtt szeretne megállapodni, ugyanis a 2024. júliusában hivatalba lépő magyar, illetve az azt követő lengyel EU-elnökség alatt nem lát esélyt a megegyezésre, a 

két ország várható elutasító álláspontja miatt.

A tervezett jogszabály kötelezné a tagállamokat, a médiumokból közvetetten hasznosuló tulajdonosok nevének nyilvánosságra hozására, amelyeket a tagállamoknak egy uniós szintű adatbázisba kell majd feltölteniük.

Továbbá az EP meghatározná állami hirdetések felső határát is, mind az online platformoknak, mind a keresőmotoroknak juttatott hirdetések tekintetében. Ezeknek a hirdetéseknek az összege a jövőben nem lehet majd több 

mint az adott hatóság által az egész országban kiosztott teljes reklámköltés 15 százaléka,

amennyiben elfogadják a jogszabályt. Az EP a reklámok alapjául szolgáló közönségmérést is pártatlanná akarja tenni.

***

Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet 

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2023. október 17. 22:28
Magukat fogják kötelezni?
balbako_
2023. október 13. 07:51
A vátesz látja a jövőt és Csurka az volt. Íme az EU-s csatlakozásról elmondta mi várható és mindezt 2003-ban! http://new-age-kritika.blogspot.com/2019/06/csurka-istvan-dobbenetes-profeciaja-az.html
KBA98
2023. szeptember 27. 16:39
Ennek a mocskos vén kurvának ezek az utolsó rúgásai, aztán nem lesz lába!
salátás
2023. szeptember 27. 16:07
a többi ország azért nem ellenkezik,mert ott már rég egy kézben van minden :DDDD tök mindegy melyihez megy a zsé
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!