Évek óta csökken a német vásárlóerő

2023. február 19. 18:30

A német Szövetségi Statisztikai Hivatal február elején nyilvánosságra hozott számítása szerint a németországi munkavállalók jövedelme egyre kevésbé tud lépést tartani az inflációval, sőt mi több – 2022 olyan év volt, amikor immár megszakítás nélkül a harmadik évben csökkentek a reálbérek. 

2023. február 19. 18:30
null

Juhász Imre írása a Makronómon.

írása a Makronómon.

A múlt évben az energiaárak által generált 7,9 százalékos infláció teljesen eltörölte, lenullázta a nominális bérek 3,4 százalékos növekedését, a negatív tartományba tolva a munkavállalók vásárlóerejének változását Németországban. Az pedig, hogy lesz-e fordulat az idei évben, a szociális partnerek folyamatban lévő bértárgyalásaitól is függ. 

A reálbérek – az előzetes számítások szerint – átlagosan 4,1 százalékkal mérséklődtek, ami a legnagyobb vásárlóerő-visszaesés a statisztikusok által ma alkalmazott számítási módszer 2008. évi bevezetése óta. Az emberek Németországban egyre kevesebbet engedhetnek meg maguknak, s ez 2022 végére jelentős nyomást gyakorolt a magánfogyasztásra. „A fogyasztók nem védettek a rekordmagas infláció miatti vásárlóerő-erózióval szemben”, fogalmazott Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza.  
A németországi reálbérek – a tízes évtized csaknem töretlen emelkedése után – már 2020-ban, a koronavírus-válság idején elkezdtek csökkenni. Kezdetben a rövidített munkaidő széles körű alkalmazása vezetett a reálbérek csökkenéséhez, amit a múlt évben a fogyasztói árak történelmi léptékű emelkedése, illetve annak a reálbérek alakulására gyakorolt negatív hatása követett.  
A reálbérek csökkenésének jelenlegi szakasza nem csak a legdrasztikusabb, hanem időtartamát tekintve a leghosszabb is. A csökkenés mértéke az utóbbi időben negyedévről negyedévre nőtt. 
A reálbérek 2021 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal, 2022 első negyedévében 1,8 százalékkal, 

a harmadik negyedévben pedig már 4,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. 

Ami azért is figyelemre méltó, mert a múlt évben elért 1,8 százalékos gazdasági növekedés fő hajtóereje a magánfogyasztás növekedése volt; amiben viszont nyilvánvalóan meghatározó szerepet játszott a járvány idején félretett megtakarítások fogyasztási célra történt felhasználása.  

A háború idén 175 milliárd eurójába kerül a német gazdaságnak

Három év elteltével a világjárvány gazdasági következményei végre enyhültek, ugyanakkor megjelentek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború német gazdaságot sújtó veszteségei. A kölni IW gazdaságkutató intézet közelmúltban nyilvánosságra hozott számítása szerint a háború következményei 2023-ban 175 milliárd euró kieséssel terhelik meg a német GDP-t, ami lakosonként 2 ezer euró veszteségnek felel meg. (Forintban kifejezve ez 67200 milliárd forint, ami több mint két és félszerese a teljes magyar költségvetés tavalyi bevételeinek.
A német gazdaság már a megelőző három évben is hatalmas veszteségeket szenvedett el. A koronavírus-járvány megjelenése a zárlatok és az értékteremtő munkát sújtó bizonytalanságok folytán 2020-ban ugyancsak 175 milliárd euró kiesést okozott a németországi értékteremtésben, 2021-ben újabb 125, 2022-ben pedig további 120 milliárd euró veszteség keletkezett. A 2023-ra a háború hatására kialakuló kiesést hozzáadva négy év alatt a veszteségek nagysága eléri az 595 milliárd eurót, ez közel 3,5-szerese az idénre várhatónak.   
A frankfurti székhelyű Újjáépítési Hitelintézet (KfW) szerint a német gazdaság fordulópont előtt áll: a szakképzett munkaerő hiánya és a termelékenység mérsékelt fejlődése különösen a német jólétet fenyegeti. Az IW által számított, az ukrajnai háborúból és az összes kapcsolódó következményből adódó mintegy 175 milliárd eurós kiesés a GDP mintegy 4,5 százalékának felel meg. Az így kialakuló összeg kiszámításához a kölni kutatók a jelenlegi helyzetet egy olyan időszakhoz hasonlította, amikor nincs háború, nincsenek magas energiaárak, s az ellátási keresztmetszetekben tapasztalható hiányosságok sem terhelik a gazdaságot. 
Vizsgálatuk során az IW kutatói alapvetően három különböző, a háború által determinált kihívást azonosítottak:  

  1. Az energiaellátás bizonytalanságai és a vállalatok/vállalkozók ebből adódó, energiaellátási zavaroktól és a vészhelyzetektől való félelmei.  
  2. Nem csak a villamos energia és a gáz, hanem az alap- és nyersanyagok költségei is megemelkednek, veszélyeztetve a versenyképességet. Mivel – mint Michael Grömling, az intézet kutatásvezetője fogalmazott - „nem minden költség hárítható át a vásárlókra”, a vállalatok kétségek esetén a tervezett beruházások megvalósításának halasztása vagy teljes törlése mellett döntenek. 
  3. Az adott helyzet a vásárlókat is megterheli: a magánháztartások kevesebb árut vásárolnak, ami – egyebek között – a napi életvitelhez nem feltétlenül szükséges javak és szolgáltatások, például a tervezett autóvásárlás elhalasztásában vagy az arról való hosszabb távú lemondásban ölt testet. 

A helyzet még mindig nagyon törékeny" - mondta az IW kutatója, aki szerint „a rendkívüli helyzet az elkövetkező hónapokban is foglalkoztatni fog minket és a jólétet is meg fogja terhelni.”

(Címlapfotó:123rf.com)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2023. február 22. 16:25
Német bélügy, s jól leszarjuk!
Ödenburger
2023. február 22. 16:25
A háború miatti gazdasági visszaesés részben el is fedi a régóta fennálló problémát: a németországi ellátórendszer egyszerűen nem bírja a kizárólag az ellátásokért bevándorlók, valamint az őshonos Hartz-4 függők ballasztját. Ennyi semmittevőnek nem lehet jólétet biztosítani, csak a ténylegesen dolgozók teljes lefejésével.
ToIeranciaterror
2023. február 22. 16:25
Tolvajbanda...
Nehidd El
2023. február 22. 16:24
Majd ha ráérek, megkönnyezem őket. Addig meg csak kövessék a továbbra is két legnépszerűbb politikusukat, Habecket és Bearbockot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!