Egyszerűsítették az örökbefogadási eljárást Romániában

2016. augusztus 11. 16:03

Egyszerűsítette az elhagyott gyerekek adoptálását az örökbefogadási törvényhez kiadott végrehajtási rendeletével a román kormány –közölte a bukaresti kabinet sajtóirodája.

2016. augusztus 11. 16:03

A rendelet elsősorban a felesleges bürokrácia megszüntetésével és a papíralapúról az elektronikus ügyintézésre való áttéréssel próbálja gyorsítani a rendkívül nehézkes eljárást. Felére csökken a kitöltendő űrlapok száma: ezek közül tizenkettőt megszüntettek, négyet egyszerűsítettek, a folyamatban résztvevő állami szerveket pedig arra kötelezik, hogy online frissítsék a közös adatbázist és ne küldözgessenek többé leveleket egymásnak.

Romániában a gyermekvédelmi hatóság önkéntes vagy hivatásos nevelőszülőkre bízza az eltaszított, sok esetben már a szülészeten elhagyott gyerekeket. Ahhoz, hogy örökbe lehessen adni őket, a szakhatóságnak be kell szereznie – a negyedfokú rokonokig terjedően – egy-egy írásos lemondó nyilatkozatot a biológiai család minden „elérhető” tagjától. Ez sokszor elhúzódik, nagyobb gyerekeket pedig kevesen mernek örökbe fogadni.

A kormányrendelet szerint ezentúl fél év után elindítható lesz a gyerekek örökbeadását előkészítő eljárás akkor is, ha nem sikerült rokonságuk valamennyi tagját előkeríteni. Nem hátráltathatja ezentúl az adoptálást az sem, ha egy közeli rokon megtagadja az ehhez való írásos hozzájárulást, amennyiben korábban úgy nyilatkozott: nem akarja gondját viselni a gyereknek.

Ha a kiskorúak törvényszéke örökbe adhatónak nyilvánít egy gyereket, akkor ez már nemcsak két évig lesz érvényes, hanem a gyerek 14 éves koráig. Az elhagyott gyerekeket ezentúl az eljárás kezdetétől számított egy éven belül örökbe adhatóvá válnak külföldi családok számára is. A nemzetközi örökbe adásra eddig csak két év eltelte után nyílt lehetőség. Az örökbefogadó családok alkalmassági tanúsítványa az eddigi egy év helyett két évig marad érvényes és beszerzéséhez nem követelnek többé munkahelyi ajánlást.

Újdonság az is, hogy a kétévesnél nagyobb gyerekek örökbefogadása esetén a szülő egy évig terjedő „összeszokási” szabadságra jogosult, amelynek időtartama alatt havi 1.700 lejes (120.000 forint) állami támogatásban részesül.

Idén júniusban  az országos örökbefogadási nyilvántartóban 3.250 örökbe adható gyerek szerepelt, ugyanakkor 1.800 hazai és 81 külföldi családnak volt érvényes örökbefogadási alkalmassági tanúsítványa. Tavaly 562 gyereket fogadtak örökbe román és 11 gyereket külföldi állampolgárok.

Romániában évek óta 60.000 körül mozog az állami gondozásban lévő gyerekek száma. Évente 1.000 újszülöttet már a kórházban elhagynak a biológiai szülők.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!