„Nem tesz jót a házasságnak az esküvő előtti együttélés”

2017. április 10. 15:34

Elismerő szavak, testi érintés, minőségi idő, szívességek, ajándékok – Gary Chapman baptista lelkész szerint a szeretet öt nyelvének elsajátítása a boldog párkapcsolat titka. A legendás amerikai családterapeuta a Harmat Kiadó meghívására jött Budapestre. Nagyinterjú.

2017. április 10. 15:34
Gary Chapman
Heti Válasz

„»Sem a feleségem, sem én nem vettünk részt jegyesoktatáson, pedig két évig jártunk jegyben. Mire összeházasodunk, már túl voltunk a rózsaszín időszakon, és rögtön számos problémával szembesültünk. Rájöttünk, hogy amit szüleink mondtak a másikról, igaz. Mindketten erős, független személyiségek voltunk, és ragaszkodtunk az igazságainkhoz, így sokat vitatkoztunk. Fél év után már azt gondoltuk, hogy nem a megfelelő embert választottuk. Ezeket a problémákat évekig tartott rendbe hozni, mert akkor még nem is tudtunk a szeretetnyelvekről, hiszen később »fedeztem fel« őket, miután számos problémás párkapcsolatot megfigyeltem« – vallja Gary Chapman.

Mint a kutatások alapján mondja, a házasságok sorszámának növekedésével nő a válás esélye és gyakorisága, ezért szerinte érdemes megtanulni szeretni azt, akivel együtt élünk, és nem abban reménykedni, hogy válás után majd megtaláljuk az »igazi« lelki társunkat.”

További részletek arról, hogy miként működik az öt szeretetnyelv, és Chapman szerint miért nem tesz jót a házasságnak az esküvő előtti együttélés, az április 6-i Heti Válaszban.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gwrf
2017. április 29. 14:36
Egy baptista Müller Péter-Coelho-keverék.
Akitlosz
2017. április 29. 14:36
„Nem tesz jót a házasságnak az esküvő előtti együttélés” Hát pedig az elvileg egy életre szóló házasság jóval komolyabb dolog annál, minthogy zsákbamacska módszerrel vágjon bele az ember.
Szergej Csagajev
2017. április 29. 13:21
Nagyon igaz.
SilentBob
2017. április 29. 13:21
Az arab lányok nincsenek rosszabb helyzetben, mint az európaiak, akik egy rövid ideig szexuális tárgyak, aztán robotgépek, köszönhetően a bolsi felszabaditásuknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!