társadalom

2017. június 6. 23:58
Ünnepélyes keretek között, teltházas eseményen adták át szerda este a Várkert Bazár Rendezvénytermében a Jószolgálat-díjat a szakmai zsűri által kiválasztott tizenkét kategória díjazottjának, valamint a különdíjat a májusi közönségszavazás győztesének.
2017. május 17. 15:30
Az az európai, keresztény civilizáció, amelyet sajátunkként élünk, végóráit éli.
2017. május 5. 16:23
A gyermek nem tulajdon. Nem azért él, hogy a szülő vágyait beteljesítse.
2017. április 12. 17:43
A Családok Világkongresszusában (WCF) azt az álláspontot képviseljük, mely szerint a „természetes családot” egy férfi, egy nő és a kettejük egyesüléséből származó gyerekek alkotják, s kizárólag ebben a formában képezik a társadalom alapját. Interjú.
2017. március 29. 15:33
Érdemes időt és energiát fektetni abba, hogy családbarát vállalattá alakuljunk, mert többszörösen megtérül a cégeknek. Interjú.
CoorDown
2017. március 22. 12:55
A Down-szindróma világnapja alkalmából a CoorDown olyan kampányt indított, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a „különleges/speciális igény” kifejezés milyen félrevezető és diszkriminatív tud lenni.
2017. március 17. 12:55
Hova vezet a népszaporulat tartós és drasztikus csökkenése? Miért került válságba a család, mint az együttélési forma intézménye? Mivel magyarázható, hogy a fiatalok nem mernek stabil párkapcsolatot kialakítani? Miért félnek a házasságtól? Ezeket a kérdéseket kutatja a Dr. Ősapay György nevével fémjelzett munkacsoport, amely a közelmúltban elemezte az egész társadalmunkat érintő problémát. A Családháló.hu cikke.
2017. március 16. 15:43
Csökken a népesség! Összeomlik a társadalombiztosítás! Nem lesz, aki eltartsa a nyugdíjasokat! A gazdaságban égető munkaerőhiány van! Jönnek a bevándorlók! És tényleg.
2017. március 10. 11:07
A nemzetközi mintákra (family studies) épülő családtanulmányok mesterképzési szak létesítéséhez szükséges képzési és kimeneti követelmények összeállítása jelenleg a véleményezési fázisban tart, ebben a folyamatban a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) is részt vesz. Amennyiben a feltételek adottak, a BCE nyitott a mesterszak indítására. Az egyetem 2017 szeptemberétől a szakot megalapozó szakirányú továbbképzés indítását tervezi.
2017. február 21. 14:49
A társadalom öregedésével párhuzamosan a szülőképes nők aránya is egyre alacsonyabb. A Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: ma átlagosan 28-29 éves korukban szülik az első gyermeküket a nők, míg korábban ez 22-23 év volt.
2017. február 6. 10:20
Az Egyesült Államokban zajló WC-háború, és a skandináv országokban a családok életébe beavatkozó gender-szocializmus létében veszélyezteti a családot.
2017. február 2. 17:41
Mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a „nagymamanyugdíj”; lehetőségével 2011 óta – jelentette be a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Barbie a megálmodója kezében
2017. február 1. 20:50
Egy ritka fotósorozat került most elő, ami bemutatja, hogy hogyan változott a világ egyik kedvenc játéka 1959-es indulása óta napjainkig.
Műveltségi kvíz
2017. február 1. 19:08
Pure Fashion Alapítvány, január 28-án, Budapesten rendezte meg a jubileumi évi Anya-lánya Teaházát. Az alkalom a Pure Fashion Program négy pillérére, a személyiségfejlesztésre, a lelkiségre, az élményre és a közösségre épült, külön hangsúlyt fektetve a szülő-gyermek kommunikációra. A rendezvényen a Pure Fashion Programban résztvevő lányok és édesanyáik töltöttek el egy estét. Az esemény különlegessége volt, hogy a program idén tíz éves magyarországi fennállását ünnepli.
2017. január 31. 18:48
Amerikai kutatóknak először sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát előállítani – számolt be a BBC hírportálja a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról. A Családháló írása.
2017. január 31. 15:17
Az egyik első intézkedései között zárta el Donald Trump a forrást a tengeren túli, abortuszt végző vagy arról felvilágosítást nyújtó szervezetek előtt. Elsőként a hollandok reagáltak: a nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszter javaslatot tett egy olyan alap létrehozására, amely továbbra is biztosítaná az abortuszokat és a felvilágosító tevékenységet az országban és az összes fejlődő országban is.
2017. január 25. 11:56
Pimaszul neveletlen vagy határokat kereső kamasz? Önállótlan vagy bizonytalan? Hol vannak ilyenkor a nevelés és a nevelhetőség határai és korlátai? Szigorral vagy megértő kíséréssel neveljünk? Tehetetlenség vagy telhetetlenség érzése?
2017. január 18. 00:31
A Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programja az országban egyedülálló módon ingyenes internetes (e-learning) társadalomtudományi képzést kínál olyan fiatal tehetségek számára, akik az átlagnál olvasottabbak, tájékozottabbak szeretnének lenni és érdeklődnek a XX. és a XXI. század legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai eseményei iránt.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó
Partnereink: